2017. május 18., csütörtök

Döntött a szerb bíróság: nem felvételizhetnek magyarul a magyar diákok

A Vajdasági Magyar Diákszövetség ellen döntött az Újvidéki Felsőbíróság, így továbbra sem felvételizhetnek magyar nyelven az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára a magyar diákok – tudta meg lapunk. Információink szerint az egyetem szenátusa kitörő lelkesedéssel fogadta a döntést, amely súlyos csapást jelent a délvidéki magyarok jogaira.
Még a vajdasági magyarság előtt sem ismert az a hír, hogy egy hónappal ezelőtt, április 13-án az Újvidéki Felsőbíróság elutasította a felperes Vajdasági Magyar Diákszövetség (Vamadisz) kérelmét arra vonatkozóan, hogy az Újvidéki Egyetem a hatályos jogszabályoknak megfelelően tegye lehetővé a magyar nyelvű felvételizést a magyar diákoknak. Ezáltal a diákszervezet elveszítette a bíróság pert. Mint megtudtuk, a bíróság indoklás nélkül utasította el a magyar diákszövetség kérelmét, a részletes, írásbeli indoklás pedig továbbra sem érkezett meg a szervezethez. Lapunk a döntés kapcsán felkereste Sóti Attilát, a Vamadisz elnökét, aki jelezte: jelenleg rendkívüli hírzárlat van érvényben a diákszövetségnél, így nem tud válaszolni a kérdéseinkre.

 

Évek óta húzódik a per

Mint ismert, Vajdaságban a szerb mellett a magyar nyelv is hivatalos, az ügyintézés során azt is lehet használni. Emellett egy tartományi szintű rendelet is van arról, hogy Vajdaság területén minden egyetemi kar köteles megszervezni a felvételi vizsgát a nemzeti kisebbségek nyelvén, köztük magyarul is. A rendelet 2015 tavasza óta van érvényben. Az újvidéki jogtudományi kar azonban csak 2012-ig engedélyezte a többnyelvű felvételi vizsgázást, akkor változtatott a gyakorlaton, és már csak szerbül felvételizteti a diákokat, a hatályban lévő törvényt megszegve.
Ezért a Vamadisz – amely a magyarországi hallgatói önkormányzatoknak felel meg – 2015 decemberében pert indított az újvidéki bíróságon a jogi kar ellen, melyben sérelmezte, hogy az intézmény nem volt hajlandó alkalmazni a vonatkozó tartományi határozatot, amikor megszervezte a felvételi vizsgákat. Állításuk szerint a magyar diákok esélyegyenlősége sérült, hiszen azok a tanulók, akik magyar nyelvű középiskolát végeztek, és nem beszélnek elég jól szerbül, gyengébb eredményt érnek el a felvételin, ez pedig kihatással lehet arra, hogy állami finanszírozású vagy csak költségtérítéses képzésben vehetnek részt.
A jogi kar kitartott az álláspontja mellett: még 2014-ben kérte a szóban forgó tartományi határozat alkotmányossági felülvizsgálatát, a szerb alkotmánybíróság azonban ezt elvetette, mondván, a kar csak a vizsgakérdéseket és a vizsgáztatás nyelvét szabhatja meg, a felvételi nyelvét nem. És bár időközben a székvárosi felsőbíróság egy ideiglenes intézkedéssel arra kötelezte a kart, hogy tegye lehetővé a magyar nyelvű felvételizést, később ezt hatályon kívül helyezte, és visszautalta az ügyet az elsőfokú bírósághoz, amelyet követően bíróváltásra került sor, indoklás nélkül. Időközben a kar visszavonta a Vamadisz ügyvédjének doktori címét, megpróbálva ellehetetleníteni az ügy további folytatását.

 

Nemzetközi fórumok előtt az ügy

Mivel így továbbra sem lehet magyarul felvételizni, a délvidéki magyar egyetemisták úgy döntöttek, hogy nemzetközi fórumok elé viszik az ügyüket. Így 2016 novemberében az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi fórumán a Vamadisz szóvá tette a kialakult problémát. Sóti Attila akkor lapunknak jelezte: az ülésen felvázolták, milyen diszkrimináció éri a vajdasági magyarokat a jogtudományi karon, és jelezték azt is, hogy a szerb állami vezetés részéről nincs meg a kellő akarat, hogy megoldja ezt a problémát, pedig ehhez egy tollvonás is elég lenne az oktatási minisztérium részéről. A szerb külügyi minisztérium delegációja erélyesen reagált a fórumon a Vamadisz felszólalására.
Sóti akkor jelezte: amennyiben a bíróság ellenük döntene, és az utolsó szerbiai jogorvoslati lehetőséget is kimerítenék, a Vamadisz nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósághoz forduljanak. A diákszervezet elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy ebben segítségükre lehet a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet, amelynek révén kapcsolatba léptek más külhoni jogvédő szervezetekkel is.
Habár a mostani ítélet elsőfokú, sokat elárul a helyzetről az, hogyan fogadta a hírt az Újvidéki Egyetem vezetősége. Intézményi forrásainktól megtudtuk: mikor megszületett a bírósági döntés, és a kar jogi képviselője értesítette a vezetőséget, tapsviharral nyugtázták a döntést a rektor által vezetett dékáni értekezleten. A vajdasági magyar egyetemi hallgatók így újabb jogi csaták elé néznek.

2017. május 17. szerda 16:26, frissítve: csütörtök 08:25

Szerbia 2017: A délvidéki magyarok nem felvételizhetnek magyarul

Az újvidéki Felső Bíróság elutasította a Vajdasági Magyar Diákszövetség keresetét, amellyel azt szerették volna elérni, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően magyarul is lehessen felvételi vizsgát tenni az Újvidéki Egyetem Jogi Karán – írja a Szabad Magyar Szó az MNO cikkére hivatkozva.

Értesülésük szerint a bíróság indoklás nélkül hozott negatív döntést még április 3-án, írásbeli indoklást még most sem kapott a Vamadisz. A diákszervezet elnökét, Sóti Attila a sajtó megkeresésére mondta, rendkívüli hírzárlat van érvényben a diákszövetségnél.
A lap emlékeztet, hogy Sóti korábban azt mondta, amennyiben a bíróság ellenük döntene, és az utolsó szerbiai jogorvoslati lehetőséget is kimerítenék, a Vamadisz nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz forduljanak.
A Magyar Nemzet úgy értesült, mikor megszületett a bírósági döntés, és a kar jogi képviselője értesítette a vezetőséget, tapsviharral nyugtázták a döntést a rektor által vezetett dékáni értekezleten.
Az ítélet elsőfokú, várhatóan a diákszervezet fellebbezni fog ellene.
Egyébként a jogalapot az a tartományi szintű rendelet biztosítja, amelynek értelmében Vajdaság területén minden egyetemi kar köteles megszervezni a felvételi vizsgát a nemzeti kisebbségek nyelvén, köztük magyarul is.
A rendelet 2015 tavasza óta van érvényben. Az ügy érdekessége, hogy a jelenlegi tartományi kormányban épp az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkárság élén áll VMSZ-es káder, mégpedig Nyilas Mihály. Ráadásul Nyilas az elnöke a néhány hónapja megalakult Vajdasági Magyar Jogászegyletnek, amely 9 nappal a titkosított bírósági döntés meghozatala előtt adott ki egy közleményt, amelyben kiáll a Vamadisz mellett.
Nyilas Mihály és Sóti Attila
„A Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) legutóbbi közgyűlésén egyhangúlag úgy határozott, hogy támogatja a Vajdasági Magyar Diákszövetséget (VAMADISZ) az Újvidéki Egyetem Jogi Karával folytatott perében, amely a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvükön történő felvételi vizsga megtagadása miatt folyik.
Mint az köztudott, a Tartományi Képviselőház 2015. március 8-ai rendelete kötelezi a felsőoktatási intézményeket, hogy a felvételi vizsgákat a nemzeti kisebbségek nyelvén, így magyarul is megszervezzék.
Mivel nagy a hiány a magyar jogászból az egész tartományban és szükséges a fokozott utánpótlás, fontos a jogszabályt mielőbb betartatni, elérni, hogy a magyar nyelvű felvételi vizsgákat mielőbb megszervezzék az említett karon is.
Az ügy gyors és eredményes megoldása érdekében az Egylet folyamatos szakmai segítséget nyújt a VAMADISZ-nak” – áll a közleményben.
A döntés óta több mint egy hónap telt el, Nyilas sem illetékes tartományi titkári, sem pedig a jogászegylet elnökének minőségében nem nyilatkozott az ügyről.

http://delhir.info/2017/05/17/szerbia-2017-delvideki-magyarok-nem-felvetelizhetnek-magyarul

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése