2020. december 5., szombat

Szerbiában parlamenti képviselő bárki lehet, aki…

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (228.)

November 26-30.
Pártpropaganda!

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményben bírálta a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) és annak elnökét, hogy „szégyenteljes módon visszaél a járványügyi helyzettel”.[1]
– A napokban megfigyelhettük hogyan használta fel Pásztor István és a VMSZ politikai haszonszerzésre az országban kialakult járványügyi helyzetet. […] Először a katolikus Caritasnak szánt magyarországi adományokat „osztogatták” sajátjukként, majd Zentán a közkórháznak szánt magyarországi adófizetők ajándékával visszaélve kampányoltak, ami nem csak erkölcsileg kifogásolható, hanem törvényileg is tiltott – írja a közleményben.[2]
A VMDK felszólította Pásztor Istvánt és a VMSZ politikusait, hogy „azonnal fejezzék be szégyenteljes politikai kampányukat, ne éljenek vissza se a magyarországi adományokkal, se a polgárok kiszolgáltatottságával, se azokkal az intézményekkel, ahol politikusaik vezető tisztségben vannak”.[3]

 

Pásztor átadja vagy átveszi? (Herédi Krisztián zentai felvétele)

 

A szabadkai[4] és a zentai nem ez egyedüli eset a véemesz elnök politikai tevékenységében, aki szeret a magyarság nevében fellépni, a közösség segítőjének/támogatójának szerepében tetszelegni – lehetőleg a más zsebére/számlájára.

A véemesznek köztársasági egészségügyi államtitkára is van, mégis a pártelnök fényképezkedik, amit aztán a Magyar Szó nevű pártújság az első oldalon közöl.[5]  Pártpropaganda! „Idegen tollakkal csak ékeskedni lehet, repülni nem.”[6]

   

Az idézett újság november 26-ai a számából megtudjuk, hogy „tíz darab betegőrző monitort ajándékozott Magyarország Kormánya a Zentai Közkórháznak”.[7]  

A november 30-i számban már azt írja, hogy „összesen száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitor adományozott a Magyar Kormány a Vajdasági Klinikai Központnak”.[8]

Továbbolvasva az írást kiderül, hogy „ebből az adományból (november 28-án – B.A.) küldtek a Zentai Közkórháznak is öt darab lélegeztetőgépet és ugyanennyi betegőrző monitort”.[9]

A DélHír portál november 29-én arról számolt be, hogy a Magyar Kormány százas adományából „csupán öt-öt jutott a szabadkai és a zentai kórházba”.[10]

A Klinikai Központban „megerősítették a szállítmány érkezését, és elmondták, hogy a központ igyekszik a szükségleteknek megfelelően elosztani a jelen helyzetben nélkülözhetetlen egészségügyi eszközöket”.[11] 

Így, a többi kilencven lélegeztetőről és monitorról pontosan nem tudni, hogy hova került. Olyan kommentek is voltak, hogy „valójában a szerb politikai szövetségesét próbálja megmenteni az anyaországi politikum, hogy ne dőljön össze a Vučićék által szisztematikusan leépített és elszegényedett szerbiai egészségügyi rendszer”.[12]

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere november 26-án még azt jelentette be, hogy „a kormány száz lélegeztetőgépet küld a délvidéki magyaroknak”.[13]

Nem „a délvidéki magyaroknak”, hanem „a Vajdasági Klinikai Központnak”, vagyis valójában Szerbiának, nem „százat”, hanem „tízet”…

Ugye ismerik a jereváni rádióról szóló viccet? 

 


December 1.
Parlamenti képviselő bárki lehet, aki…

A vajdasági magyarság egyetlen napilapjának az igazgatója, a temerini Ökrész Rozália és Gyivánovity Dániel, szabadkai vállalkozó a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági képviselői csoportjának a tagjai lettek – számol be az eseményről a Szabad Magyar Szó.[14]

Mindketten azért kerültek be a VMSZ képviselői csoportjába, mert a múlt héten Vicsek Annamáriát az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési minisztérium, Juhász Attilát pedig a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi minisztérium államtitkárának nevezték ki, a helyükre pedig új parlamenti képviselők kellettek.

Így most már teljes létszámú a VMSZ köztársasági parlamenti képviselői csoportja: Pásztor Bálint, Kovács Elvira, Fremond Árpád, Pék Zoltán, Újhelyi Ákos, Úri Emese, Kis Nándor, Ökrész Rozália és Gyivánovity Dániel.

 

Gyivánovity Dánielről az interneten annyit lehet megtudni, hogy a szabadkai Grand Motors cég igazgatója,[15] de hogy mivel érdemelte ki a  köztársasági képviselőséget, arról viszont már nem találni adatot.  

A közgazdász végzettségű Ökrész Rozália 2012-ben került a Magyar Szó élére, s azóta ő az igazgatója a cégnek. – Az ő ideje alatt távolították el vagy mondtak fel önként azok a munkavállalók, akik nem értettek egyet a lap szerkesztéspolitikájával, amely Varjú Márta főszerkesztői posztra történő érkezésével abban merült ki, hogy a VMSZ-ről egyetlen kiritikai hang se jelenhet meg, a párt politikusaival hímes tojásként bántak és bánnak a magukat újságírónak tartó személyek – olvasható a portálon.[16]

Nem is olyan rég a RTV Napjaink c.műsorában megjósoltam. Ökrész Rozália, a Magyar Szó igazgatója, VMSZ köztársasági képviselő lett. (Aztán meg csodálkozunk miért pártlap a MSZÓ, miért nincsen ellenzéki politikus, párt, hír a napilapban). Gratulálok neki az új tisztséghez, és azonnali távozásra szólítom fel a MSZÓ éléről! Ilyet még a SNS se enged meg magának! Lemondás! Botrány!! – írja Csonka Áron a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke a Facebookon.[17]

 

Pásztor Bálint és Ökrész Rozália (Fotó: VMSZ Facebook)

 

Ökrész Rozália életrajzát hiába keresni az interneten. Még a VMSZ oldalán is csak a fényképét lehet megtalálni, az életrajzra fenntartott hely üres/fehér, vagyis tabula rasa.[18]

Ha az emlékezetem nem csal, a Tartományi Végrehajtó Tanács apparátusában volt hivatalnok, amikor Pásztor István is ott tevékenykedett. Onnan emelték a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatói székébe. Arra azonban már nem emlékszem, hogy valamiféle érdemleges megszólalása is lett volna a magyar közösség érdekében.    

Az interneten ellenben megtalálható a beszámolója a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2017. február 23-i ülésén, amikor  kifejtette, hogy a Magyar Szó igyekezett bemutatni azokat a helyi magyarokat, akik itthon igyekeznek boldogulni. Szerinte ez azért volt kiemelten fontos, mert a délvidéki magyarságnak szinte már ‘divathóbortjává’ vált, hogy elvándoroljanak a szülőföldjükről”.[19]

A lapban közölt írások azt igyekeztek bemutatni, hogy a már szinte divattá váló elköltözés helyett, sokan itthon keresnek és találnak megoldást családjuk boldogulására – mondta el Ökrész, az MNT ülésén.[20]

 

A szerbiai politikai rendszer fonákja, hogy parlamenti képviselő is bárki lehet, aki valamelyik pártnak a listájára (fel)kerül, függetlenül attól, hogy milyen a képzettsége, van-e egyáltalán fogalma a parlamenti munkáról.  

Nagy kérdés, hogy a véemesz köztársasági képviselői közül, egy demokratikus választási rendszerben, amelyben a képviselőket név és az eredmények, nem pedig a párt neve mögé bújva válasszák, kerülne-e valaki egyáltalán még csak a parlament közelébe is!? Sovány vigasz, hogy ez nem csak a véemeszre vonatkozik!

Az utolsó szerbiai magyar parlamenti képviselő, aki valóban a magyar közösség érdekeit képviselte,  dr. Páll Sándor volt (Péterréve, 1954. február 15.Újvidék, 2010. július 7.).

Amíg ez a rendszer meg nem lesz változtatva, ne reméljük társadalmi haladást!

 

BOZÓKI Antal

Újvidék, 2020. december 5.



[1] A VMDK szerint Pásztor István és a VMSZ szégyenteljes módon visszaél a járványügyi helyzettel https://szabadmagyarszo.com/2020/11/26/a-vmdk-szerint-pasztor-istvan-es-a-vmsz-szegyenteljes-modon-visszael-a-jarvanyugyi-helyzettel
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Bővebben lásd a (Civil jogvédelem) Mennyi jut el a rászorulókhoz? c. írásom https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13098, 2020. november 22.
[5] Betegőrző monitorok érkeztek. Magyar Szó, 2020. november 26. 1.
[6] Király Dezső idézet https://www.citatum.hu/idezet/68663
[7] Uo.
[8] hhá: Lélegeztető gépek és betegőrző monitorok érkeztek. Magyar Szó, 2020. november 30. 4.
[9] Uo.
[10] Csupán 10 jutott a szabadkai és a zentai kórházba a 100 lélegeztetőgépből, amit a délvidéki magyaroknak küldtek https://delhir.info/?s=100+monitor, 2020. november 29.
[11] Tóth D. Lívia: Együtt sikerülhet! Magyar Szó, 2020. november 28. 1.
[12] Délvidéki magyarok ellen hergelt sokakat a Vučićéknak mentőövként küldött 100 lélegeztetőgép https://delhir.info/2020/11/27/delvideki-magyarok-ellen-hergelt-sokakat-a-vuciceknak-mentoovkent-kuldott-100-lelegeztetogep/
[13] Uo.
[14] Köztársasági képviselő lett a Magyar Szó igazgatója
https://szabadmagyarszo.com/2020/12/01/koztarsasagi-kepviselo-lett-a-magyar-szo-igazgatoja/
[15] Van, akinek luxusautóra is telik
https://pannonrtv.com/rovatok/gazdasag/van-akinek-luxusautora-telik, 2020. január 16. 15:35 és 17:36
[16] Lásd a 14-es alatti írást.
[17] https://www.facebook.com/csonkaaron, 2020. December 1. 20:27
https://www.youtube.com/watch?v=Y0wSLI8h2ow
https://www.blogger.com/blog/post/edit/8277018347089943421/6643781092857802808
[18] Ökrész Rozália https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/okresz-rozalia
[19] A Magyar Szó igazgatója szerint a délvidéki magyarok „divatból” vándorolnak el https://delhir.info/2017/02/25/a-magyar-szo-igazgatoja-szerint-a-delvideki-magyarok-divatbol-vandorolnak-el/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése