2024. augusztus 15., csütörtök

Alkotmányjogász: Orbán Viktor csalással politizál, Magyarország rég nem jogállam

 A Szabad Európa honlapja

2024. augusztus 15.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Halmai Gábor: A Magyar Péterrel kapcsolatos csodavárás jelzi, hogy tehetetlenek vagyunk
Halmai Gábor alkotmányjogász szerint az Orbán Viktor moszkvai látogatása után hozott európai uniós intézkedések politikai csipkedések, kellemetlenek, viszont jogi értelemben értelmezhetetlenek. Orbán csalással politizál. A Szuverenitásvédelmi Hivatal minden tevékenysége alkotmányellenes.

A várakozásba akár bele is lehet halni – a MOK főtitkára a szakrendelői várólistákról
Létszámhiány, forráshiány, de a magánszolgáltatók és a megemelt fizetések is bezavarnak – Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint ezek együtt okozzák, hogy egyes szakrendelőkben akár fél évnél is többet kell várni egy időpontra. A Szabad Európának nyilatkozva azt mondta: csak a tűzoltást látják, stratégiai terveket és ezermilliárdos forrást nem, pedig arra lenne szükség.

Házkutatás volt az óbudai polgármesternél, őrizetbe is vehették
Szerda reggel több helyszínre, köztük a III. kerületi önkormányzathoz szálltak ki a rendőrök. Kiss László DK-s polgármesternél is házkutatást tartottak, és a párt elnöke szerint indokolatlanul őrizetbe is vették. Ez az az ügy lehet, amely kapcsán korábban megírtuk, hogy házkutatások és letartóztatások sújtanak egy vállalkozókból és baloldali budapesti politikusokból, jórészt az egykori főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós egykori köréből álló társaságot.

Ukrajna folytatja kurszki műveletét, újabb intézkedések Oroszország nyugati részén
Regionális szükségállapotot hirdettek a hatóságok a nyugat-oroszországi Belgorodi területen, miután az ukrán erők folytatják a behatolást a szomszédos Kurszki területre. Közben egy magas rangú amerikai diplomata Kijevben biztosította változatlan támogatásukról az ukrán háborús erőfeszítéseket.

Németország állítólag kiadhatta az első elfogatóparancsot az Északi Áramlat felrobbantása miatt
Szerdai sajtóértesülések szerint a német ügyészség kiadta az első elfogatóparancsot az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat gázvezetékeket erősen megrongáló, 2022-es, tenger alatti robbanások ügyében. A német hatóságok nem kívánták kommentálni a hírt.

Indul a gázai tűzszüneti tárgyalások új fordulója, de miért olyan bizonytalan egy megállapodás?
A nemzetközi közvetítők azt remélik, hogy egy új fordulóval újraindíthatják az elakadt fegyverszüneti tárgyalásokat Izrael és a Hamász között, és végre nyélbe üthetnek egy megállapodást, ám csekélynek tűnik az áttörés esélye.

Humanitárius válság közepette ünneplik a tálibok kabuli hatalomátvételük harmadik évfordulóját
Afganisztánban a tálibok katonai parádéval ünnepelték augusztus 14-én a hatalomba visszatérésük harmadik évfordulóját. Közben a dél-ázsiai ország a nemzetközi segélyszervezetek szerint a világ egyik legnagyobb és legösszetettebb humanitárius válságát éli át.
 
Amit még tudni érdemes
Már az 500 milliót közelíti az az összeg, amelyet kormányközeli alapítványok kaptak a Gödtől elvett iparűzési adóból (Népszava)
A pénz egy részének sorsáról nem tudni.

Az akkugyártás tündöklése és hanyatlása (444)
Már júniusban látszottak az első jelei annak, ami mostanra trendszerű folyamatnak tűnik: a meglévő akkugyári kapacitások egyre gyatrább teljesítményt nyújtanak. Mostanra az ágazat a két évvel ezelőtti szintre zuhant, holott nemrég még 40 százalékos növekedéseket produkált.

Szijjártó Péter volt az élharcosa a BMW-gyár építésének. Régi barátja cégének is jutott a munkákból (Direkt36)
A kormány jelentős vállalásokat tett annak érdekében, hogy a német cégóriásnak megérje hazánkba jönni. Idővel még egyértelműbbé vált, hogy a beruházás különösen fontos mind a miniszternek, mind pedig az Orbán-kormánynak.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése