2024. augusztus 10., szombat

Lítium vagy élet?

Óriási tüntetés lehet szombaton Belgrádban, fotó készül a résztvevőkről


Tómó Margaréta

Folyamatosak voltak a provokációk a lítiumbányászat elleni eddigi megmozdulásokon, a kormányzat mindenféle eszközzel igyekezett diszkreditálni a résztvevőket. A környezetvédők a szombatra tervezett belgrádi megmozduláson is erre számítanak, a belügyminiszter pedig máris bejelentette, hogy a hatóságok fotókat készítenek a megmozdulás résztvevőiről. Mindeközben Vučić elnök azt szajkózza, hogy a tüntetés célja nem más, mint hogy „megdöntsék a hatalmát, amivel a tüntetők elvégeznék a piszkos munkát a külföldi szolgálatok számára”.
 
Marš sa Drine, vagyis Takarodj a Drinától, ez a lítium bányászását ellenző tüntetők szlogenje
Marš sa Drine, vagyis Takarodj a Drinától, ez a lítium bányászását ellenző tüntetők szlogenje, ami a "ceri csata" emlékét éltető első világháborús szerb hazafias dal, a Marš na Drinu, parafrázisa

Miután csaknem negyven településen tiltakoztak Szerbia-szerte a Jadar-projekt, vagyis a Rio Tinto lítiumkitermelési szándékai ellen, csütörtökön este Szabadkán is nagy tömeg gyűlt össze a főtéren. Szerbia legészakibb településén elhangzott, hogy nemcsak a Jadar-völgy lakóinak kell megérteniük, hogy amikor ez a csata kerül szóba, akkor a választási lehetőség a következő: vagy az életet választjuk, vagy a bányákat. Közben a kormány úgy döntött, hogy telefonközpontot hoz létre, „amelynek célja, hogy szakértők válaszoljanak a polgárok kérdéseire, és eloszlassák a kételyeket és a félinformációkat”. Ugyancsak az elmúlt napok tiltakozásai során több tüntetőt is előállított a rendőrség, Vučić pedig arról beszélt, hogy mindez egyáltalán nem a természet- és hazaszeretetről szól, hanem az ő leváltásáról és a külföldi szolgálatok nyomásgyakorlásáról.

A tudományos élet már nemet mondott

A szabadkai tüntetésen két független szakember is felszólalt. A helyszínen több százan jelentek meg, többen transzparensekkel a kezükben – fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt.

Egy felirat a szabadkai tüntetésről: NEM AKARU7NK AKKUGYÁRAT SZABADKÁN. A belgrádi kormány sunnyogó módon megkezdte a szabadkai akkugyár fejlesztését, az ElevenEs is szerződést írt alá a németekkel
Egy felirat a szabadkai tüntetésről: NEM AKARUNK AKKUGYÁRAT SZABADKÁN.
A belgrádi kormány ugyanakkor sunnyogó módon megkezdte a szabadkai akkugyár fejlesztését,
és az ElevenEs is szándéknyilatkozatot írt alá a németekkel, de ez csak kevesekben tudatosult 
mindezidáig

Dr. Ljiljana Tomović, a Belgrádi Egyetem Biológiai Karának professzora beszédében arra emlékeztetett, hogy a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) már régen állást foglalt, és kategorikusan kijelentette, hogy a legjobb megoldás, ha eláll az ország a Jadar-projekttől, mert a lehetséges veszélyek az egész élővilágra hatalmasak.

ElevenEs


Kapcsolódó cikk

Szavai szerint minden, amit elővigyázatossági előírásként sorolnak fel, csak meghatározott ideig óvná a környezetet, de semmiképp sem tudja garantálni, hogy a Jadar-völgyben hosszútávon megmaradna az élet. Kiemelte azt is, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyetlen környezetszennyezés sem marad helyben, hiszen a Jadar folyó a Szávába, a Száva pedig a Dunába ömlik: vagyis bármi történik, az sokkal több embert érint majd, mint gondolnánk.

Szabadkán a helyiek transzparenseiken felhívták a figyelmet arra, hogy a hazát annak szépségével lehet megvédeni. A gyerekek is csatlakoztak a környezetvédelmi megmozduláshoz, kiemelve, hogy ez az ő földjük is, nem mindegy, mit hagynak rájuk hátra.

Szabadkán elhangzott az is, hogy itt nem egyetlen bányáról van szó, hanem tíz megnyitása van tervben, s ha a Jadart elveszítjük, mindent elveszítünk.

A helyi megmozduláson Suzana Lazarević, aki 33 évet dolgozott a kolubarai szénbányában, elmondta, hogy a két bánya közötti különbség az, hogy Kolubarában a bányászat során agyag marad melléktermékként, a Jadarban viszont színtiszta méreg: kénsav, nátrium-hidroxid, arzén.

Nem mondtak a lítium bányászására országszerte

Az elmúlt hetekben egyre nagyobb tiltakozást vált ki a lítiumbányászat támogatása az egész országban. Csütörtökön öt településen tüntettek, de az elmúlt napokban csaknem negyven városban vonultak az utcára a polgárok. Arra is van példa, hogy a rendőrség előállítja a tüntetőket, annak ellenére, hogy semmit sem tettek.

Ivan Bjelić azt mondta, a rendőrség közölte vele, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kiderült, hogy Bjelićet egy Instagram-bejegyzés miatt kell elfognia a rendőrségnek, amelyben azt írta, hogy azzal, hogy az alkotmánybíróság pozitív döntést hozott a Jadar-projekt ügyében, háborút indított a saját népe ellen.

Gyerekek és a politika, a jövő viszont az övéké
Gyerekek és a politika, a jövő viszont az övéké: a transzparens szerint
az újvidéki gyerekek nem akarnak lítiumot, a nagypapa faluját szeretnék megőrizni 
(Forrás: X platform)

Rajta kívül Újvidéken még egy aktivistát bevitt a rendőrség, Branislav Đorđevićet.

Mindketten felszólalók voltak a tüntetéseken. Szerintük az állam ezzel próbálja meg rontani a hitelüket, ami nem fog sikerülni. Kiemelték, csak még erősebbek és elszántabbak lesznek a harcban, nem fog sikerülnie az államnak a megfélemlítés, akármivel próbálkoznának.

Az embereket csak még inkább feldühítik ezzel, mondják az aktivisták, akik szerint az állam félelemből cselekszik, mert megijedt, hogy Miloš Vučević szerb kormányfő „városában”, vagyis Újvidéken, több ezren vonultak az utcákra.

Vučić a hatalmát félti

Közben a szerb kormány bejelentette, hogy pénteken megnyílik az a telefonközpont, ahol szakértők válaszolnak majd a polgárok kérdéseire a Jadar-projekttel kapcsolatban. A telefonközpont megalakításának célja, hogy eloszlassa a kételyeket és megcáfolja az álhíreket és részinformációkat.

Ivica Dačić belügyminiszter pénteken többszörösen hangsúlyozta, hogy a szombati tüntetésen résztvevők tartsák be az előírásokat és tartsák tiszteletben az alkotmányt, majd hozzátette, tekintettel arra, hogy a törvény ezt lehetővé teszi, a rendőrség fotókat készít majd a tüntetésen résztvevőkről.


Egy nappal a lítiumbányászat előtti tüntetés előtt a szerb belügyminiszter németek
által adományozott rendőrségi járműveket vett át állítólag a határőrség részére, a kínai
kamerákat már rég felszerelték (Forrás: Okvir)

Amíg a nép forrong, Aleksandar Vučić határozottan kijelenti, hogy őt sem baltával, kapával, de semmi mással sem lehet elzavarni, csakis a választásokon lehet őt legyőzni, az viszont nem fog sikerülni.

A szerb elnök annyira elragadtatta magát, hogy semmibe vette az összes eddigi tüntetést, s emlékeztetett arra, hogy a Belgrád Víziváros projekt megvalósítása ellen is tiltakoztak a polgárok, annak ellenére mégis sikeresen megvalósították azt. Így lesz ez mindennel kapcsolatban: tiltakozhat a nép amennyit csak akar, mondta.

Az államfő szerint az egész tüntetés célja nem más, mint hogy „megdöntsék Vučićot, elvégezzék a piszkos munkát a külföldi szolgálatok számára, és megállítsák Szerbia fejlődését” – mondta egyes szám harmadik személyben saját magáról Vučić.

Mi várható szombaton és mi lesz utána?

A belgrádi tüntetésen, amelyre az egész országból várnak résztvevőket, öt felszólaló lesz a Nova értesülései szerint, a szervezők pedig meghívták a pártokat is, de arra kérték őket, hogy transzparenseket ne hozzanak. A színészek, környezetvédelmi szakemberek után utolsóként a „Nem adjuk a Jadart” egyesület elnöke szólal fel a tüntetésen.

Egyébként folyamatosak a provokációk a tüntetések alatt is. Folyamatosan próbálják ellehetetleníteni az embereket, s miközben egy teljesen polgári szerveződésről van szó, többek között Szabadkán is jelentek meg olyan plakátok, amelyekből arra következtethetnénk, hogy a lítiumbányászat elleni tüntetést az ellenzék szervezi.

Az ellenzék elhatárolódik, holott támogatja a tüntetést, s azt állítja, hogy a Szerb Haladó Párt lejárató kampánya mindez. Hasonló provokációk várhatók szombaton is, sőt, szerda óta a szombatra bejelentett tüntetés helyszínén táboroznak a Szerbiához Méltók Egyesület képviselői, akik azt mondják, céljuk, hogy megakadályozzák október 5-e megismétlődését, ami utalás Slobodan Milošević megdöntésére.

A negyven nap, amit a tüntetők határidőül szabtak, hogy az állam törvénnyel szabályozza és tiltsa be a kutatásokat, valamint a lítium- és bórbányászatot az országban, augusztus 10-én jár le.

Azt mondják, ha nem lesz változás, van ötletük, mit zárjanak le. Blokád alá vonják majd az utakat, a vasutakat, hogy megakadályozzák, hogy a kínaiak Szerbia aranyát kivigyék az országból. Ötleteik tehát vannak, a kérdés, hogy meddig kell elmenniük, illetve meddig engedik őket elmenni.

A szerbiai tüntetések akkor kezdődtek újra, amikor július közepén kiderült, hogy a szerb kormány újranyitná a tárgyalást a Rio Tintóval, amely a kétezres évek elején lítiumot és bórt talált a Jadar-völgyében.

2022-ben a kormány leállította a projektet, az emberek azonban azt állítják, átverték őket, s a kormányzat akkor csak azért táncolt vissza, hogy továbbra is hatalmon maradhasson. A legújabb kormánybejelentések szerint, amennyiben a Rio Tinto megfelel az előírásoknak, akkor már 2028-ban megkezdheti a kitermelést.

https://balk.hu/2024/08/09/litium-szabadka-belgrad/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése