2024. október 7., hétfő

Gyalázat október 6-án

VMDK KÖZLEMÉNY 
 
Gyalázat október 6-án
 
Október 6-án Eleméren Kiss Ernő sírjánál hatalmas gyalázat történt. A VMDK küldöttsége annak rendje és módja szerint bejelentkezett a szervezőknél ( Petőfi Sándor MME Nagybecskerek), jelezvén koszorúzási szándékát. 
A szokásos misét követően,  Magyarország belgrádi nagykövete és a MNT elnöke megtartották ünnepi beszédüket  és elkezdődött a koszorúzás. 
A szervezők részéről minden résztvevő fel lett konferálva, még a legapróbb VMSZ alapszervezet és VMSZ által irányított civil szervezet képviselője is. 
Egyedül a VMDK küldöttsége maradozott ki a sorból. 
Ezt követően meg lett szakítva a koszorúzás és a szervező bejelentette a VMSZ, az MNT elnöke és Magyarország nagykövete koszorút helyeznek el Kiss Ernő kriptájában, és azt követően,aki még akarja, elhelyezheti koszorúját aradi vértanúnk szobránál. 
A VMDK számára egyértelművé vált, hogy a szervezők részéről nem létezik szándék a VMDK  küldötteinek egyenrangú kezelésére, felkonferálására. 
Helyette a VMDK jelenlétének elhallgatását, megaláztatását látták elő. 
Természetesen ebből nem lett semmi, mert a megemlékezés virágait elhelyeztük saját feltételeink mellett, kimutatva kellő tiszteletünket Kiss Ernő és az aradi vértanúk emléke iránt. 

Dr. Pásztor Bálint, Fremond Árpád, és a helyi VMSZ-es szervezők pedig  levizsgáztak emberségből és a gyakorlatban bemutatták hogyan is képzelik el a magyar  „összefogást”, amiről olyan szépeket szoktak szónokolni. 

Egy össz Kárpát-medencei, sőt a világon mindenhol elő magyart  érintő ügyet mocskoltak be, politikai kizárólagosságukkal. 

A VMDK-ban úgy gondoljuk, hogy a gyalázat és megalázás, amit nekünk szántak, egyenesen az ő fejükre hullott.

Óbecse, 2024.október 7. 

office@vmdk.org.rs, 2024. október 7. 7:15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése