2025. január 8., szerda

A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)

       időrendi sorrendben 

 

A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő legfontosabb események, a „vajdasági magyar legjava”, a „magyar TOP 10”, stb., leginkább annak alapján, hogy ki milyen díjat vagy elismerést kapott. Ezekhez csatlakozik az alábbi (a kiemelt fontosságú események, írások és állásfoglalások alapján és időrendi sorrendben készült) ugyancsak szubjektív és nem teljes – válogatás.

December 13. 14:52
Josip Lepeš nyílt levele a magyar egyetemistákat oktató professzorokhoz
 
Fotó: Facebook

Josip Lepeš, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (MTTK) korábbi dékánja, az újvidéki tragédia miatt kezdődött egyetemista tiltakozások, illetve az ezzel kapcsolatos szabadkai passzivitás miatt A magyar diákok professzorai a hallgatók melyik igényeinek melyik pontját nem támogatják? címmel nyílt levelet intézett a magyar diákokat oktató professzorokhoz[1].
– A szerbiai egyetemek tanárainak, hallgatóinak ezrei napról napra egyre tömegesebben fejezik ki elégedetlenségüket az irányító hatalom tevékenységének hiányosságaiból eredő előnytelen helyzet miatt. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetősége, tanárai, hallgatói továbbra is mély passzivitásba, hallgatásba burkolózva úgy tesznek, mintha a tömeges tiltakozások követelései őket nem érintenék meg.
Ha félnek valakitől vagy valamitől, miért vállalták, hogy dékán vagy dékánhelyettesek legyenek? Amennyiben a polgárok életébe jogtalanul beavatkozó politikusoktól félnek, akkor tudatosodjon, hogy önöknek nem tőlük kell félni, hiszen a politikusok jönnek, mennek és annyira tenyerelnek rá életünkre, amennyire ezt lehetővé tesszük nekik.[…] A mindennapok csendjében, a hallgatók gúnyos, megvető tekintetétől kell, hogy féljenek, mert szemeikből fogják látni az elégedetlenséget, hiszen tudják, hogy önök nem készítették fel őket a jövőbeni helytállásra, amikor majd nemzeti, személyes vagy intézményes jogaikért kell megküzdeniük.
A megfelelést nem csak a mindennapok rutinjának csendjében, a mások által előkészített ünnepségek fényében kell bizonyítani. Még inkább az alapvető emberi, állampolgári jogokért való tenni akarásban, ledobva a politikai elnyomás béklyóját és kilépve a rutin komfortzónájából, hogy ezzel hozzájáruljanak az igazság győzelméhez, közben emberséget példázva, de inkább tanítva, függetlenül a külső vagy a belső korlátozásoktól, még abban az esetben is, ha ez nem tetszik a hatalomtartóknak, hiszen a szabad emberek jelentik számukra a legnagyobb veszélyt – írja Josip Lepeš nyílt levelében[2].


December 15. 12:22
MTTK dékáni közlemény
 
Fotó: Facebook
 
Prof. dr. Pintér Krekity Valéria, az MTTK dékánja közleményt adott ki, miszerint a „kar Dékáni Kollégiuma semmilyen módon nem befolyásolja az intézmény hallgatóinak és oktatóinak véleménynyilvánítását. Tiszteletben tartja a szólásszabadságot, azon belül a szabad véleménynyilvánítást, mint az egyik alapvető emberi jogot, hangsúlyozva a szabad, kritikai gondolkodás fontosságát egy demokratikus társadalomban, különösen az akadémiai közösségekben.
A Dékáni Kollégium ilyen értelemben támogatja a hallgatókat és várja azok döntését, amelyre az értesüléseink szerint 2024. 12. 16-án 18 órakor kerül sor a hallgatók plénumának összehívásával – olvasható egyebek mellett a közleményben[3].


December 17. 16:37

Az MTTK Hallgatói Önkormányzatának nyilatkozata 
 

AZ MTTK Hallgatói Önkormányzatának Facebook oldalán olvasható ez az aláírt, lepecsételt dokumentum, ami fölé azonban a hallgatói oldal szerzője/adminisztrátora fontosnak tartotta odaírni, hogy a tanítóképző hallgatói azonban blokádot nem akarnak: „Ugyanakkor a tüntetés bármely formáját nem kívánják folytatni!”[4] Ebből a posztból kiderül, hogy korrupció ide vagy oda, a vajdasági magyarság egyetlen önálló karán a magyar egyetemisták (önző és meghunyászkodó) véleménye az, hogy a harcokat vívják csak meg mások, ők inkább kimaradnak.

Az MTTK Tudományos Oktatói Tanácsának határozata 2024. 12. 17-én (HATÁROZAT 9/2023-24 -1-1)[5]
 
 
A kar oktatói ezt a hallgatói döntést a TOT ülésén támogatták, de az MTTK honlapján magának a döntésnek a szövegét nem tették közzé. Így nem derül ki, hogy az MTTK hallgatói és tanárai szolidárisak-e az egyetemista tüntetésekkel. A döntés tartalmáról csak egy másik helyen, az MTTK Hallgatói Önkormányzatának fentebb jelzett Facebook oldalán lehet tájékozódni. Mindebből kitűnik, hogy a VMSZ-nek folyamatosan behódoló MTTK-s tanári kar az egyetemista tüntetések támogatásáról csupán egy kényszeredett/formális döntést hozott, és annak még a nyomát is szerették volna a honlapon eltüntetni, különösen a VMSZ szeme elől.
A dokumentum a kar honlapjára a következő szofista megfogalmazással került fel: „A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a 2024. 12. 17-én megtartott 5/2024-25 Tudományos Oktatói Tanácsának ülésén a Kar hallgatói Önkormányzatának elnöke felolvasta a hallgatók által összefoglalt Nyilatkozatot. A Tudományos Oktatói Tanács és a Kar dolgozói szavazattöbbséggel támogatják a Kar hallgatóinak álláspontját.”[6]


December 19. 12:42
A vajdasági magyar értelmiség támogatja az egyetemisták követeléseit

 
Fotó: SZMSZ
 
Huszonnégy óra alatt csaknem félszáz vajdasági magyar értelmiségi írta alá azt a felhívást, amelyben támogatásukról biztosítják a szerbiai egyetemi hallgatók követeléseit.
– Mi, a vajdasági magyar közösség tagjai, akik alapvető emberi és állampolgári jogunknak tartjuk a gondolat és vélemény szabadságát, a bőrünkön érezzük azokat a pofonokat, ütéseket, amelyeket a hatalom verőlegényei/futballhuligánjai/szolgálaton kívüli rendőrei adnak a Szerbia jövőjét jelentő fiataloknak. Ugyanúgy gyászoljuk az újvidéki vasútállomáson elhunyt polgártársainkat és együttérzünk a családjaikkal, mint minden jóérzésű ember.
Éppen ezért teljes mértékben támogatjuk a szerbiai egyetemisták minden követelését.
A magyar kötődésű intézményeink közül testületileg egyedül az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéknek volt bátorsága kiállni az egyetemek blokádja mellett. Szégyelljük, hogy sem a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, sem színházaink, sem a többi művelődési és oktatási intézményünk és szervezetünk nem csatlakozott testületileg azokhoz a tiltakozásokhoz és követelésekhez, amelyek az újvidéki tragédia felelőseinek megbüntetésére, valamint a békés tüntetőkre támadó személyek előállítására vonatkoznak.
Meggyőződésünk, hogy a társadalmi szolidaritás nem eshet a politikai nyomásgyakorlás áldozatául. Felszólítjuk az említett intézményeket, hogy kövessék a Magyar Tanszék példáját! – áll a közleményben[7]
Január 8-ig 230 vajdasági magyar értelmiségi írta alá a kiáltványt[8], amelyben támogatásukról biztosítják a hetek óta tüntető szerbiai egyetemi hallgatók követeléseit. Már a kiáltvány megfogalmazását követően támogató nyilatkozatot adott ki a Malomfesztivál és a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium[9] (a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia – VMTDK szervezői)[10].

A Kiáltványban megfogalmazottakkal összhangban a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Szolidaritási nyilatkozatában[11] felhívja a figyelmet, hogy az egyetemisták erőfeszítései a 2024. november 1-jei újvidéki szerencsétlenség nyomán kialakult helyzetben már arra irányulnak, hogy megvédjék az akadémiai és minden más szakmai közösség, intézmény és polgár integritását, függetlenségét, méltóságát és jogait a hatalmi represszióval szemben. Megállapítják, hogy a magyar közösségre is érvényes, miszerint nincs logosz ethosz nélkül. Elfogadhatatlannak tartják az egyetem autonómiáját és a társadalom hiteles értékrendjét, normális működésmódját huzamosabb ideje súlyosan veszélyeztető destruktív jelenségeket, az aktuálpolitikának a társadalom szerkezetébe és minden pórusába való, leigázó beavatkozását, ideologizáló, manipulatív és vulgáris törekvéseit, a diktatórikus kisajátítás, megfélemlítés és erőszak minden formáját.

December 19.
A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola Kollégiumának sajtóközleménye
 
 
– A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola Kollégiuma határozottan kiáll minden olyan hallgatói döntés és kezdeményezés mellett, amely a társadalom demokratikus fejlődését szolgálja.
Meggyőződésünk, hogy a kritikus gondolkodás és a különböző nézőpontok tisztelete kulcsszerepet játszik olyan társadalmi normák megteremtésében, amelyek a párbeszéd révén a közösség minden tagja számára elfogadhatóvá válnak.
Nyomatékosan kijelentjük, hogy a tolerancia hiánya, az erőszak bármely formája és a jogszabályok megsértése semmilyen körülmények között nem fogadható el vagy igazolható – írja a főiskola közösségi oldalán[12].

 
December 23.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga(LSV) és a VMDK nyilatkozata
 
Fotó: dunavtelevizija.rs

A Vajdasági „Magyar” Szövetség és kihelyezett tagozata, a Magyar Nemzeti Tanács vezetősége a Magyar Szó napilap alapításának 80. évfordulójára rendezett ünnepségen Maja Gojkovićtyal, a radikálisból haladóvá lett Tartományi Kormány elnökével és Milan Đurić újvidéki polgármesterrel ünnepelt, akiknek az egyetemi hallgatók úgyszintén a lemondását követelik az újvidéki tragédiával összefüggésben!
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) – VAJDASÁGIAK és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége közleményében azt kérdezi Pásztor Bálinttól, a VMSZ elnökétől „Maja Gojković hozott-e neki szendvicset”[13] (az ünnepségre – B. A.). (Vojislav Šešelj és a radikálisok a kilencvenes években etnikai tisztogatásokat végeztek Vajdaságban, és a kisebbségeknek gúnyosan szendvicseket kínáltak azzal az üzenettel, hogy az országból való távozáskor ne induljanak el éhesen.)

A Magyar Szó odáig süllyedt, hogy ezekkel az emberekkel ünnepelte az alapításának 80. évfordulóját! A VMSZ, az MNT, a Magyar Szó Kft. és a napilap vezetőségének se felelősség-, se szégyenérzete nincs![14]

BOZÓKI Antal
__________
[1] Josip Lepeš: A magyar diákok professzorai a hallgatók igényeinek melyik pontját nem támogatják? https://szmsz.press/2024/12/13/a-magyar-diakok-professzorai-a-hallgatok-igenyeinek-melyik-pontjat-nem-tamogatjak/, 2024. december 13. 14:52
Lásd még Josip Lepeš: Miért? c. írását. https://szmsz.press/2024/12/10/miert/, és a Vizsgáznak a diákok, de a tanárok is! EZ A RENDSZER ELHASZNÁLÓDOTT! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16785, 2024. december 16.

[2] Josip Lepeš: A magyar diákok professzorai… a 10-es jegyzetben.

[3] MTTK: Dékáni közlemény. https://magister.uns.ac.rs/Dekani-kozlemeny/tartalom/3447/, 2024. december 15. 12:22

[4] MTTK Hallgatói Önkormányzat. https://www.facebook.com/MTTKHOK

[5] https://magister.uns.ac.rs/Dekani-kozlemeny/tartalom/3447/
A szerb nyelvű azonos tartalmú határozat száma: 9/2024-25 -1-1
https://magister.uns.ac.rs/files/Uploads/sluzbeni_dokumenti/Odluka_NNV_5_2024_2025_dec.%2017.pdf

[6] Uo.

[7] Vajdasági magyarok, akik támogatják az egyetemisták követeléseit.
https://szmsz.press/2024/12/19/vajdasagi-magyarok-akik-tamogatjak-az-egyetemistak-koveteleseit/, és
Proglas članova mađarske zajednice u Vojvodini: Društvena solidarnost ne sme postati žrtva političkog pritiska. https://www.maglocistac.rs/u-fokusu/proglas-clanova-madarske-zajednice-u-vojvodini-drustvena-solidarnost-ne-sme-postati-zrtva-politickog-pritiska?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR2R8ZxeNDhq0S6Rv8IjZn7tE97oD2DV49lq3xB2HYDh5RIkf1gh4BiFbwM_aem_vXvbpo1V0GdVlRtfhC47XA, 2024. december 20.

[8] Felhívás – aláírók. https://docs.google.com/document/d/1zbw6F7hS5-KE-TtLT_y-rdMBn7uW31Edv1YEcq_GUk0/edit?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2-F1V1rb_hN3ngNebdwF7hkzqeAKrZpWrEOnACaTnPjAq6JRUtkM8aqYc_aem_db7uoxpoEfZ_WQZfcQKGuQ&tab=t.0

[9] Vajdasági magyarok, akik támogatják az egyetemisták követeléseit
https://szmsz.press/2024/12/19/vajdasagi-magyarok-akik-tamogatjak-az-egyetemistak-koveteleseit/, 2024. december 19. 12:42

[10] SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia. https://www.facebook.com/VajdasagiMagyarFelsooktatasiKollegium/, 2024, december 18. 14:49, és
https://docs.google.com/document/d/1zbw6F7hS5-KE-TtLT_y-rdMBn7uW31Edv1YEcq_GUk0/edit?usp=sharing
[11] SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia. https://www.facebook.com/VajdasagiMagyarFelsooktatasiKollegium/, 2024, december 18. 14:49, és
A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium támogatja az egyetemistákat. https://szmsz.press/2024/12/19/a-vajdasagi-magyar-felsooktatasi-kollegium-tamogatja-az-egyetemistakat/, 2024. december 19. 8:15

[12] Szabadkai Műszaki Szakfőiskola (VTŠ).https://www.vts.su.ac.rs/hu

[13] VSZL – VAJDASÁGIAK és VMDK: Pásztor és a VMSZ az SNS korrupciós polipjának része. office@vmdk.org.rs Újvidék, 2024. december 23. 10:00

[14] Bővebben lásd a Lázad a vajdasági magyar értelmiség c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16802, 2024. december 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése