Április 4. 23:49
Damjanich János szerb nemzetiségű, vagyontalan családból származott. A temesvári katonaiskolában végezte el katonai tanulmányait. A ’48-as szabadságharc parancsnoka volt, egyike az 1849. október 6-án kivégezett vértanúknak. Zászlóalja – a „fehértollasok” – a szabadságharc egyik leghősiesebb egysége volt. A legendák közé tartozik Damjanich Haynauval történt szópárbaja:
„Tábornok úr! én magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben gyalázza a nemzetemet és annak legjobb fiait!” Haynau gúnyos kérdése: „Nos, hát ön mióta lett magyar?” „Azóta, tábornok úr, amióta föl tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak, bármily állásban legyen is, törvényes jogait védelmezni.” (Hermann Róbert: 1848-1849 legendái; Rubicon, 2012/4-5, 91. oldal).
Ma részt vettem életem első „tömegtüntetésén”, Adán, a valamikori Kálvária téren, a katolikus templommal szemben, háttal Damjanich János emlékművének. 19-en voltak a tömeg, beálltam 20-nak.
Szomorú néma 16 perc volt. Szomorú, mert akik előtt fejet hajtottunk, az állami kapzsiság áldozatai voltak. Még szomorúbb, hogy azt hiszem, én voltam az egyetlen magyar a „tüntetők” között. Pedig ez a mozgalom nem a ‘90-es évek délszlávok közötti polgárháborúról szól, hanem a megbékélésről, arról, hogy mindenkinek joga (és kötelessége) legyen, hogy saját közösségének problémáit megfogalmazza és a közösség tagjaival való megvitatása után követelje megvalósításukat. Nemzetiségtől függetlenül, mert ennek az államnak (is) állampolgárai vagyunk.
Most lett volna az ideje, hogy követeljük például az eddig szokásos írásmódok visszaállítását: a cirill betűs feliratok mellett a latin betűs és magyar feliratok kötelező feltüntetését. De mi nem kértük. Semmit sem kértünk. Mi békét akarunk. Aztán meg majd csodálkozni fogunk, hogy azt kapjuk, amit megérdemlünk, függetlenül a mozgalom kimenetelétől.
Állítólag külföld finanszírozza a megmozdulásokat. Nem tudom, hogy a civil szervezetek, amelyek támogatják a mozgalmat, kaptak-e külföldről támogatást. Valószínűleg igen, bár nem egy ilyen méretű megmozdulás finanszírozására. Elég csak végigpergetni naponta a független hírportálok videó anyagait, hogy mindenki előtt világos legyen: a lakosok etetik, „kényeztetik” lányaikat, fiaikat, saját zsebből. Azokat, akik a tanulás helyett a jövőjük megalapozását választották, hogy diplomáik megszerzése után itthon hasznosítsák megszerzett tudásukat.
Közel 40 év felsőoktatásban eltöltött év után nyugodtan mondhatom, hogy találkoztam „džabalebaroš-sal” i „lako ćemo-val”. Viszont a többség igenis tanulni akart. Szomorúan konstatálom, hogy legtehetségesebb diákjaim jó része külföldről tartja velem a kapcsolatot. Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sokan azok közül a hallgatók közül, akiknek a könnyebb út volt a cél, nem szerettek. Feltételezem, azóta rájöttek már, hogy nem lett volna rossz, ha meghallgatnak.
Akiknek meg nem változott a véleménye, feltehetőleg nagyon elégedettek a pozíciójukkal, amit tudás nélkül is betölthetnek. Hiszen pont ilyenekre van szüksége ennek a rezsimnek. Ők azok, akik mindenre rábólintanak, hiszen nincs meg hozzá a tudásuk, hogy jobbá tegyék ezt a világot, amiben élünk. Úgyhogy büszkén követem azoknak a kerékpározóknak útját, akik megmutatják Európának, hogyan kell civilizált módon, következetesen harcolni azért, amit a megmozdulásuk kezdetén célul tűztek ki:
Az első követelésük: az előtető leomlásához vezető munkálatok teljes dokumentációjának közzététele, és a tragédia előidézésében részt vevők büntetőjogi felelősségének megállapítása.
A második követelésük: a hallgatókat és az állampolgárokat megtámadók kilétének felderítése és megbüntetése. A Drámai Művészetek Karának hallgatói először a november 22-én, a Kar újbelgrádi épülete előtti támadók letartóztatását és megbüntetését követelték. Az elkövetőket meg is nevezték: Milija Koldžić, Aleksandar Jokić, Dušan Kostić, Milena Aleksić és Ivan Stanišić. A hallgatók és állampolgárok elleni erőszakos cselekmények szaporodása miatt az eredeti listát új személyekkel bővítik, akiket a média szerint a blokád kezdete óta történt egyéb incidensek résztvevőiként azonosítottak.
A harmadik követelésük: A tüntetéseken letartóztatott összes személy elleni vádemelés elvetése.
A negyedik követelés: 20 %-al növeljék az állami felsőoktatási intézmények finanszírozására előlátott pénzügyi keretet.
A negyedik követeléshez a Strasbourgba karikázó hallgatók hozzátettek egy ötödiket is:
„Követeljük az illetékes hatóságok részéről egy részletes vizsgálat lefolytatását annak érdekében, hogy feltárják minden körülményét és felelősét annak az eseménynek, amely 2025. március 15-én 19:11-kor félelmet és pánikot váltott ki a Kralj Milan utcában, a békés tiltakozás és az Újvidéken tragikus körülmények között elhunytak emlékére tartott 15 perces csend alatt” – hangsúlyozták a blokádban lévő hallgatók közleményükben.
Ezek közül az első követelés teljesítése gyakorlatilag a kormánytagok elleni bűnvádi eljárásokhoz vezetne, úgyhogy az adott körülmények között szinte elképzelhetetlen. A maradék három követelés teljesítésének viszont szinte semmi sem áll útjában, mégsem valósították meg megfelelőképpen.
A március 1-én Nišben tartott nagygyűlésén a hallgatók, a márciusi ifjakhoz hasonlóan, de „csak” nyolc pontban megfogalmazták hogy „Mit kíván a szerb nemzet?”, azaz bemutatták az egyetemisták „alkotmányát", az ediktumot. Ennek a szövege a következő:
„Mi, Szerbia hallgatói és szabad polgárai, összegyűlve Niš városában – egy városban, amely tanúja az új eszméknek és változásoknak, egy városban, amely évszázadok óta a történelem keresztútján áll, és ahol a szabadság mindig utat talált – kihirdetjük ezt az ediktumot, azaz bemutatjuk az értékeket, amelyekért küzdünk, mint a jövő zálogát és az államot, amelyben élni szeretnénk.
A SZABADSÁGRÓL
Szerbia a szabad emberek országa. A szabadság nem kegy, hanem alapvető jog, amely elválaszthatatlan minden polgár méltóságától. A szabadság a demokratikus társadalmunk, törvényeink, szavaink és gondolataink alapja.
AZ ÁLLAMRÓL
Az állam minden polgárának közös vagyona. Szerbia intézményeinek a népet kell szolgálniuk, és a bizalom alapját kell képezniük, nem pedig az egyének hatalmi eszközévé válniuk. Olyan állam mellett állunk ki, ahol a törvény a legfőbb tekintély, és ahol a politikai tisztség a polgárok szolgálatát jelenti, nem pedig kiváltságot.
AZ IGAZSÁGRÓL
Az igazság a stabil társadalom alapja. A független igazságszolgáltatásnak, a szabad médiának és az intézményeknek a törvény szerint kell működniük, nem pedig politikai nyomás alatt. A jogegyenlőségnek minden szerbiai polgár számára valósággá kell válnia.
AZ IFJÚSÁGRÓL
A fiatalok bebizonyították, hogy nem csupán Szerbia örökösei, hanem annak alkotmányvédői is. A hallgatók, mint ennek a küzdelemnek a hordozói, őrzik azokat az értékeket, amelyekre társadalmunknak épülnie kell. Szerbia ifjúsága olyan rendszert követel, amely a szorgalomra és a tudásra épül.
A MÉLTÓSÁGRÓL
Egy olyan társadalomért állunk ki, ahol minden egyén méltóságát tiszteletben tartják. A méltóság azt jelenti, hogy senki sem kerülhet megalázó helyzetbe a nézetei és véleménye miatt. Olyan Szerbiát akarunk, ahol a szakértelmet nem becsülik alá, ahol a tudás többet ér az engedelmességnél, és ahol a fiatalok reményt látnak hazájukban.
A TUDÁSRÓL
A tudás minden társadalom fejlődésének alapja. Olyan Szerbiát követelünk, amely a tudományba, kutatásba, oktatásba és kultúrába fektet, mint fejlődésének prioritásaiba. Az egyetemeknek független kiválósági központoknak kell lenniük, nem pedig a diplomavásárlás és politikai befolyás terepeinek.
A SZOLIDARITÁSRÓL
Városaink útjai, Belgrádtól Kragujevacig, tanúskodnak a népi egység erejéről. Ez a szolidaritás, amely eddig ismeretlen volt a megosztásra épülő rendszerek számára, most fogadalmunkká és erőnkké válik, amelyet megvédünk és ápolunk. Az egyéni hangokat a változás erejévé alakítva bebizonyítottuk, hogy Szerbia nem megosztott érdekek összessége, hanem olyan polgárok közössége, akik közös jövőképet osztanak meg.
A JÖVŐRŐL
Legyen ez az ediktum a mi kötelezettségünk és ígéretünk egymásnak – hogy olyan államot építünk, amely mindenkié, ahol minden gyermek nagy álmokat álmodhat. Egy államot, ahol az igazság és a szabadság erősebb lesz bármely egyénnél, ahol a hatalom nem uralkodik a nép felett, hanem a népet szolgálja."
Ezeket a tényeket összefoglalva egyetlen magyar sajtótermékben sem láttam, és úgy gondolom, a vajdasági magyarságnak is joga van a teljes körű tájékoztatásra. Így felteszem a Facebook-ra. Ezzel senki véleményét nem kívánom befolyásolni, vagy megkérdőjelezni. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, kommentelni is kommentelheti, aki akarja, és ahogy akarja, de ígérem, senkinek sem fogok válaszolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése