Demo Beriša – alkalmatlan kormányfő lojalista minisztere
Az igazság hatalmas és érvényesülni fog.
Sojourner Truth (1797-1883), amerikai abolicionista és nőjogi aktivista
(Fotó: foto Printskrin/Albán Nemzeti Tanács)
Szerbiának nemzeti közösségi ügyekkel foglalkozó minisztériuma csak 2020. október 28-ától van[1]. Annak ellenére, hogy az ország lakosságát 21 nemzethez tartozó polgárok képezik nagyobb számban[2]. (A lakosság 80,64 százalékát a szerbek, a többi 19,36 százalékát a más nemzeti közösségek tagjai alkotják[3].) Jó mutatja ez az ország vezetőségének a nemzeti közösségek iránti viszonyulását.
A 2012. július 27-étől tartó fekete (Szerb Haladó Párt - SNS/SZHP)-vörös (Szerbiai Szocialista Párt - SPS/SZSZP) -Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hatalom nem az emberi és a nemzeti közösségek jogainak fejlesztésével, érvényesítésével, hanem a szerb világ építésével volt/van elfoglalva. (Lásd például A nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló 2024. július 31-i nyilatkozatot[4]).
A haladók uralta Szerbiában a nemzeti kisebbségeknek és a kulturális sokszínűségnek csak a díszletező, folklórmutogató szerep jutott. A VMSZ ebben a SZHP vezetőivel való „nem csak baráti”, hanem „stratégiai partneri”[5] kapcsolatban lakáji feladatai vannak.
Ivica Dačić kormányának (2012-2014[6]), Аleksandar Vučić két kormányának (2014-2016[7] és 2016-2017[8]) és Ana Brnabić első kormányának (2017—2020[9]) nem volt emberi jogi és nemzeti kisebbségügyi minisztere.
Az ország első, emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztere a haladó korszakban Gordana Čomić (Újvidék, 1958[10]), a Demokrata Párt – DS egykor magasrangú tisztségviselője lett.
Čomić pártonkívüliként a 2020 évi választások után Ana Brnabić második kormányában (2017-2020) a közvélemény meglepetésére vállalta ugyan a kisebbségügy miniszteri posztot, de eredményt felmutatni nem tudott.
A második ilyen miniszter Tomislav Žigmanov (Tavankút, 1967[11]) volt, aki a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV/VHDSZ) elnöke és Ana Brnabić harmadik kormányában (2022. október 26-tól) vállalt miniszteri tisztséget.
Žigmanovból megalkuvó, hitelét vesztett nemzeti kisebbségügyi miniszter lett, aki „nem avatkozott a saját munkájába”, vagyis nem végezte a dolgát, díszletként szerepelt a kormányban![12]
Megalkuvó viszonyulásának az lett a jutalma, hogy bekerült Miloš Vučević nagyszerb kormányába is (2024. május 2-ától), aminek a kormányfő (2025. január 28-i) lemondásával lett vége.
Tomislav Žigmanov április 2-án részt vett Aleksandar Vučić szerb elnöknek a kormányfő-jelölt személyéről tartott tanácskozásán a belgrádi Szerbia Palotában, amelyre meghívta a nemzeti kisebbségi pártok képviselőit. A VHDSZ elnökségének többsége (a 14 tag közül 8[13]) még aznap elhatárolódott saját elnökétől, Tomislav Žigmanovtól a konzultációban való részvétele, illetve annak tartalma miatt.
– Tájékoztatjuk a tagságot, valamint a horvát közösség minden tagját, aki erre a listára szavazott, hogy Tomislav Žigmanov a konzultáción nem a párt hivatalos álláspontját képviselte, hanem kizárólag a saját véleményét, mivel a párton belül erről sem vita, sem egyeztetés nem történt – közölte a VHDSZ [14].
– Egy ember önálló fellépései súlyosan veszélyeztetik a párt egységét, mélyítik a közösségen belüli megosztottságot, és aláássák a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének hitelességét – írja a közleményben, amelynek aláírói között van a DSHV elnökhelyettese, két alelnöke, a párt titkára, valamint az ifjúsági szervezet elnöke[15].
Ilyen példát a hatalmon lévő vajdasági magyar párt nem mutatott. A VMSZ Elnökségének is el kellett volna határolódni Pásztor Bálint Vučić iránti hűségnyilatkozatától, de a jellemtelen magyar megélhetési politikusok és uszályhordozók erre nem hajlandók.
Đuro Macut április 16-án alakult kormányában miniszteri fotel nélkül maradt Tomislav Žigmanov is, „aki egyébként az utóbbi időben a horvát közösségben sem közkedvelt, hiszen nem határolódott el azonnal és nem foglalt állást Stevan Bakić, Szabadka polgármestere kijelentését követően, aki usztasának nevezte az egyetemistákat[16] (a karok dékánjait pedig „bitangoknak”[17]). A horvát állampolgárok kiutasítása kapcsán is késve (április 9-én – B. A.) adott ki közleményt[18], amelyben viszont konkrétumot nem mondott, csak hogy nagyon óvatosnak kell lenni a két nép viszonyát illetően”[19].
– Žigmanov egyetlen alkalommal nem hallatta a hangját az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása után a polgári tiltakozásokon az emberi jogokat ért számos sérelem miatt – írta Zlatko Romić szabadkai újságíró a Danas napilapban[20].
Nem volt képes elintézni még azt sem, hogy a szabadkai vasútállomáson a feliratokat (a szerb a magyar és az angol nyelv mellett), a községben ugyancsak hivatalos horvát és bunyevác nyelven is kihelyezzék![21]
A (most már) volt kisebbségügyi miniszter április 14-én (újabb) közleményt adott ki, amelyben – egyebek mellett – köszönetet mondott Аleksandar Vučić szerb elnöknek „a bizalomért, amihez nem lett hűtlen” (!)[22].
A Horvát Nemzeti Tanács (HNV/HNT) szerint „nem kár, hogy Tomislav Žigmanov nem lesz miniszter”[23].
Jasna Vojnić, a HNT elnöke április 15-én úgy értékelte, hogy „a szerbiai horvát nemzetiség perspektívájából az elmúlt időszakban (amíg Tomislav Žigmanov volt a miniszter) nem történtek jelentős előrelépések a nemzeti kisebbségek helyzetében és jogaiban”[24].
– Nem történt látható előrelépés a Szerbia és Horvátország közötti viszonyokban sem, ami igazolja, hogy a horvát közösség esetleges távolmaradása az új kormányból nem jelent külön vesztességet – értékelte a HNT elnöke, utalva Žigmanovnak a kormányból való kimaradására[25].
Kérdés, hogy Žigmanov „a Vučićtyal szembeni szolgalelkűség túlzásba vitele”[26] miatt meddig maradhat még a VHDSZ elnöke.
A regnáló Macut kormányban Demo Beriša kapta az ember- és kisebbségjogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszteri tárcát.
– Demo Beriša 1963-ban született a koszovói Pećben, de Újvidéken él. Szarajevóban katonai középiskolát fejezett be, majd közgazdász címet szerzett az újvidéki Ügyviteli Főiskolán.
Katonai karrierjét 1982-ben kezdte a Jugoszláv Néphadseregben (JNA), ahol különböző tisztségeket látott el, ideértve a katonai-rendőrségi feladatokat is. Több alkalommal megjutalmazták és kitüntették.
A katonai szolgálatot 2005-ben fejezte be, majd a magánszektor felé fordult.
2014-ben az újvidéki Szerbiai Albán Matica polgári egyesület elnöke lett. Az egyesület célja a szerbek és az albánok közti kapcsolatok fejlesztése, valamint a Vajdaságban élő albánok írástudóvá tétele.
Beriša arról az álláspontjáról ismert, miszerint Koszovó Szerbia része, és hogy nem ismeri el Koszovó függetlenségét. Úgyszintén elítélte a JSZK 1999. évi NATO-bombázását és a szerbek Koszovóról való 2004. évi elüldözését. Kiáll a szerbek és az albánok közötti békéért, kiemelve, hogy se ezeknek, se azoknak nincsen több gyermekük a háborúzáshoz.
2023 októberétől (Žigmanovnál – B. A.) az Ember- és kisebbségjogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztériumban miniszteri különleges tanácsosi munkát kapott. Erről a munkahelyről javasolták az új kormány miniszterének. Tagja az Aleksandar Vučić által bejelentett Mozgalom a nemzetért és államért [Pokret za narod i državu] Kezdeményező Bizottságának – írja a szerb képviselőháznak az új kormány összetételéről benyújtott javaslatban[27].
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül.
Már a képzettségével is gondok vannak, mivel az újvidéki Ügyviteli Főiskolán szerzett közgazdász címet, aminek nem sok, de azt is mondhatnánk, hogy éppen semmi köze nincs az emberi és nemzeti kisebbségi jogok széles és érzékeny területéhez.
Tomislav Žigmanov kabinetjébe az Albán Matica polgári egyesület elnökeként került, de a tisztségéről nem mondott le – erre lehet következtetni az életrajza alapján –, miközben fennáll az összeférhetetlenség esete az államapparátusi beosztása és a polgári szervezet elnöki tisztsége között.
Az ember- és kisebbségjogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszteri tárcát ismét egy Aleksandar Vučić szerb nacionalista politikáját hűen kiszolgáló lojalista kapta, akiről eddig még csak nem is hallottunk (mint ahogy a politikában kezdő Macut miniszterelnökről sem)!
BOZÓKI Antal
__________
[1] Владе Републике Србије од 2006. https://sr.wikipedia.org/wiki/
[2] Stanovništvo prema nacionalnoj pripadnosti i polu [A lakosság nemzeti és nemi összetétele]. https://popis2022.stat.gov.rs/sr-Latn/5-vestisaopstenja/news-events/20230428-konacnirezpopisa
[3] Попис становништва 2022. године [2022. évi népszámlálás 2022-ben]. https://sr.wikipedia.org/wiki/
[4] Deklaracija o zaštiti nacionalnih interesa i političkih prava i zajedničkoj budućnosti srpskog naroda [Felhívás a nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről]. A Deklaráció teljes, szerb nyelvű szövege itt található: https://www.blic.rs/vesti/politika/svesrpski-sabor-ovo-je-kompletan-tekst-deklaracije-usvojene-danas-u-beogradu/1c21t5b
[5] mh: Nem csak barátok, hanem stratégiai partnerek is. Magyar Szó, 2025. április 8. 1., 4.
[6] Влада Ивице Дачића [Ivica Dacsity kormánya]. https://sr.wikipedia.org/sr-ec/
[7] Прва влада Александра Вучића [Аleksandar Vučić első kormánya]. https://sr.wikipedia.org/sr-ec/
[8] Друга влада Александра Вучића [Аleksandar Vučić első kormánya]. https://sr.wikipedia.org/sr-ec/
[9] Прва влада Ане Брнабић [Ana Brnabić első kormánya]. https://sr.wikipedia.org/sr
[10] Gordana Čomić. https://sr.wikipedia.org/wiki/
[11] Tomislav Žigmanov. https://sr.wikipedia.org/
[12] Bővebben lásd a Politikai fikuszok (kirakat)találkozója c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16448, 2024. július 8. Lásd még M. R.M.: Poziv koji je rešio sve i rasturio koaliciju [A hívás, amelyik megoldott mindent és szétoszlatta a koalíciót]. Danas, 2022. október 24. 3.; Kamberi izašao iz poslanike grupe s Hrvatima [Kamberi elhagyta a koalíciót a horvátokkal]. Danas, 2022. november 25., és Mirjana Milenković: Tomislav Žigmanov: Nije samo Srbija duboko podeljeno društvo [Nem csak Szerbia mélyen megosztott társadalom]. Danas, 2023. január 17. 4.
[13] Većina članova Predsedništva DSHV-a se ogradila od Žigmanova zbog konsultacija sa Vučićem [VHDSZ elnökségének többsége elhatárolódott Žigmanovtól a Vučićtyal való konzultáció miatt]. https://www.021.rs/story/Info/Vojvodina/405911/Vecina-clanova-Predsednistva-DSHV-a-se-ogradila-od-Zigmanova-zbog-konsultacija-sa-Vucicem.html, 2025. április 2. 22:36
[14] F. F. Komoly fordulat: A délvidéki horvátok elhatárolódtak a vezetőjüktől, mert túlzásba vitte a Vučićtyal szembeni szolgalelkűségét. https://delhir.info/2025/04/03/komoly-fordulat-a-delvideki-horvatok-elhatarolodtak-a-vezetojuktol-mert-tulzasba-vitte-a-vucictyal-szembeni-szolgalelkuseget/, 2025. április 3. 00:35
[15] (F. F.) Komoly fordulat: A délvidéki horvátok elhatárolódtak a vezetőjüktől, mert túlzásba vitte a Vučićtyal szembeni szolgalelkűségét. https://delhir.info/2025/04/03/komoly-fordulat-a-delvideki-horvatok-elhatarolodtak-a-vezetojuktol-mert-tulzasba-vitte-a-vucictyal-szembeni-szolgalelkuseget/, 2025.ápr.03/00:35
[16] Stevan Bakić pontosította korábbi kijelentését. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/stevan-bakic-pontositotta-korabbi-kijelenteset, 2025. január 28. 13:27 - 16:24
[17] D. J.: Szabadka polgármestere illetlen szavakat használt az egyetemi karok dékánjaival szemben. https://delhir.info/2024/12/30/szabadka-polgarmestere-bitangoknak-nevezte-az-egyetemi-karok-dekanjait01/, 2024. december 30. 17: 35
[18] Šta je rekao odlazeći ministar Žigmanov o proterivanju hrvatskih državljana? [Mit mondott Žigmanov távozó miniszter a horvát állampolgárok kiutasításáról?]. https://www.danas.rs/vesti/politika/sta-je-rekao-odlazeci-ministar-zigmanov-o-proterivanju-hrvatskih-drzavljana/, 2025. április 9. 20:00
[19] Akik miniszteri bársonyszék nélkül maradtak. https://szmsz.press/2025/04/14/akik-miniszteri-barsonyszek-nelkul-maradtak/, 2025. április 14. 11:38. Lásd még: Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött a kitoloncolások miatt. https://szmsz.press/2025/04/16/horvatorszag-tiltakozo-jegyzeket-kuldott-a-kiutasitasok-miatt/, 2025. április 16. 7:53. Lásd még: (Beta) Poslaniku nije dozvoljen ulazak [A képviselőnek nem engedélyezték a beutazást]. Danas, 2023. február 7. 17.
[20] Zlatko Romić: Svakodnevnica dva lica Tomislava Žigmanova [Tomislava Žigmanov két arcának mindennapjai]. Danas, 2024. december 17. 12.
[21] Uo.
[22] Šta Tomislav Žigmanov kaže o tome što više neće biti ministar? [Mit mond Tomislav Žigmanov arról, hogy nem lesz tovább miniszter?] https://www.danas.rs/vesti/politika/tomislav-zigmanov-ministar-dshv/, 2025. április 14. 13:25, és Žigmanov se zahvaljuje Vučiću, Bratina iznenađen [Žigmanov köszönetet mond Vučićnak, Bratina meg van lepődve]. Danas, 2025. április 15. 3
[23] HNV: Nije šteta što Tomislav Žigmanov neće biti ministar [Nem kár, hogy Tomislav Žigmanov nem lesz miniszter]. Danas, 2025. április 15. 4.
[24] Uo.
[25] Uo.
[26] (F. F.) Komoly fordulat…, a 15-ös jegyzetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése