2025. május 7. 6:45
Az Európai Parlament képviselői kedd este vitatták meg Tonino Picula, az EP szerbiai jelentéstevője által bemutatott jelentést, amelyet az EP Külügyi Bizottsága áprilisban fogadott el.
A jelentés bemutatásakor Picula hangsúlyozta, hogy Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak általános üteme a kulcsfontosságú értékek, a jogállamiság, a közös európai jogok és értékek iránti elkötelezettség, valamint az EU közös kül- és biztonságpolitikájával való összehangolás, illetve a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd kézzelfogható előrehaladásától függ. Ez utóbbit jóhiszeműen kell folytatni, hogy jogilag kötelező erejű megállapodás születhessen a kölcsönös elismerés alapján, írja a Tanjug.
Picula azt is elmondta, hogy a helyzet Szerbiában különösen az elmúlt hat hónapban rendkívül összetett volt, és az Európai Uniónak ebben vállalnia kell saját felelősségét is.
„Az a jelentés, amelyről ma este vitázunk, képviselőtársakkal végzett munka, különböző szereplőkkel folytatott egyeztetések, az Európai Bizottság szerbiai előrehaladási jelentéseinek értékelése, különféle dokumentumok értelmezése, valamint szerbiai látogatások eredménye. Mindez hozzájárult az ország jelenlegi politikai valóságának elemzéséhez, amely már hosszú ideje rendkívül összetett” – mondta Picula, és hozzátette: Szerbia olyan tagjelölt ország, amely különös súllyal és befolyással bír a Balkánon.
Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa kijelentette, hogy az Európai Bizottság kész támogatni Szerbiát az EU-csatlakozás útján, és hozzátette, hogy nemrégiben tett szerbiai látogatása során sokakkal beszélt, és mindenütt ugyanazt az üzenetet közvetítette: az ország történelmi lehetőség előtt áll, hogy csatlakozzon az EU-hoz.
„A reformok elengedhetetlenek a szerb polgárok jóléte érdekében is – ez az, amit ők is elvárnak. Üdvözlöm a REM Tanácsa újraválasztásának kiírását, ez kulcsfontosságú lépés a bizalom helyreállítása felé” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy komoly kihívásokkal nézünk szembe, de a cél, hogy a közös jövőre koncentráljunk. „Egy demokratikus és virágzó Szerbiát akarunk látni az EU-ban” – tette hozzá.
A vita során az EP-képviselők főként a szerbiai diáktüntetésekről beszéltek, és élesen bírálták a belgrádi kormányt, különösen Aleksandar Vučić szerb elnök moszkvai, a győzelem napja alkalmából tartandó katonai parádéra tervezett látogatása miatt.
A Patrióták Európáért (PfE) csoporthoz tartozó magyar EP-képviselő, Vicsek Annamária sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jelentés elfogult, kiegyensúlyozatlan, és geopolitikailag érzéketlen a térség eseményeivel kapcsolatban.
Elmondta, hogy az Európai Bizottság feladata nem az, hogy támogassa azokat a követeléseket, amelyek megosztják a társadalmat, és akadályozzák a fiatalokat az iskolába járásban, a tanárokat pedig a munkavégzésben, hanem hogy stabilitást nyújtson.
"A nyugat-balkáni stabilitás az EU alapvető érdeke, Szerbia pedig ennek kulcsországa, ezért biztonsági és stratégiai érdek az ország támogatása, de a lassan két évtizede húzódó csatlakozási tárgyalások során az EU lassan a hitelét veszti a térségben" - mutatott rá Gál Kinga a Fidesz EP-képviselője felszólalásában.
Mint mondta, kétségtelen, hogy számos területen van még mit teljesíteni az országnak, de értékelni kellene a szerb kormány európai elköteleződését, erőfeszítéseit - az energiapolitika, családpolitika, vízum vagy a kisebbségpolitika terültén - azonban a jelentés csak a hiányosságokra koncentrál, és súlyosan igazságtalan ideológiai alapú torzításokat tartalmaz, írja az MTI.
Hangsúlyozta: a bővítéspolitikában nincs helye kettős mércének, azonban a ideológiai alapú megközelítés egyre hangsúlyosabbá válik.
"Míg Ukrajna csatlakozását gyorsító pályára akarják helyezni, addig a sok éve küzdő nyugat-balkáni tagjelölt országok a part szélen maradnak. Szerbia európai integrációja hozzájárulhat az illegális migráció megfékezéséhez, az energiaellátás hosszú távú biztosításához, így Európa és Magyarország érdeke egy stabil, az unió felé elkötelezett Szerbia" - zárta szavait a képviselő.
A francia Thierry Mariani (PfE) szerint a jelentés nem is jelentés, hanem vádirat, és Szerbia egyetlen „bűne” az, hogy nem úgy gondolkodik, mint Brüsszel. „Szerbia védi a jogait Koszovóban, és ezért büntetik. Azt akarják, hogy egy engedelmes tanuló legyen – pedig ő a szuverenitását keresi. Ez Önöket sokkolja, engem viszont teljesen természetesnek találom. Az EU nem akar olyan országot, amely másképp gondolkodik” – mondta.
Az olasz Danilo Della Valle (Baloldal – GUE/NGL) is elfogultnak tartotta a jelentést. Della Valle szerint csoportja tartózkodni fog a szavazáson, mivel a jelentés tele van agresszív hangnemmel, amelynek célja a szerb kormány bírálata.
A portugál António Tânger Corrêa (PfE) kiemelte, hogy Szerbia a Nyugat-Balkán legfontosabb országa, és csatlakoznia kell az EU-hoz.
A román Cristian Terheș (Európai Konzervatívok és Reformerek – ECR) közölte, hogy a jelentés ellen fog szavazni, mivel nem tükrözi azokat a kihívásokat, amelyekkel Szerbia szembesül. „Szerbia közeledni akart az EU-értékekhez – ezt erősíteni kellene, nem gyengíteni.”
A legtöbb bírálatot a horvát képviselők fogalmazták meg Szerbiával szemben, korrupciót, nepotizmust, a jogállamiság és a sajtószabadság hiányát említve. Egyesek, mint például Stefan Nikola Bratulica, azt állították, hogy Szerbiának jóvátételt kellene fizetnie Horvátországnak a ’90-es évekbeli háborúkért, és csak ezután jöhetne létre „megbékélés” a két ország között.
Szerbiát az osztrák Andreas Schieder és Helmut Brandstetter, valamint a szlovén Vladimir Prebilič és Matej Tonin is bírálták, főként a jogállamiság helyzete és az orosz kapcsolatok miatt.
A vita végén felszólalt Lukas Furlas, az EP Szerbiával fenntartott kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke is, aki furcsának találta, hogy nem kapott szót a rendes vita során, és hangsúlyozta, hogy Szerbiának az EU tagjává kell válnia. „Más országoknál is vannak problémák, de velük beszélünk – Szerbiával viszont úgy bánunk, ahogy bánunk, és így az oroszok karjaiba lökjük” – mondta Furlas.
Az EP-képviselők a délelőtt folyamán szavaznak a jelentésről, amely elfogadása esetén ajánlás formát ölt, de jogilag nem kötelező érvényű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése