Fidesz: A délvidéki magyar hivatalnokoknak „kényelmesebb” a szerb nyelv, mint a magyar

 

A Kárpát-medencei magyar ügyek mellett a délvidéki témák is terítékre kerültek a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tegnapi ülésén, ahol Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója számolt be az elmúlt időszak eredményeiről.

Az ülésen jelentették be, hogy 2020-ban is tematikus évet hirdetnek. Terveik szerint a következő év az erős magyar közösségek éve lesz. Mint mondták a Nemzetpolitikai Államtitkárság hosszú távú célja, hogy büszkeség és előny legyen magyarnak lenni a 21. században.

A NÖB ülésén szó esett a délvidéki magyarok nyelvhasználati jogairól is, hiszen azok egyre csorbultak az előző években. Így például 2017-ben a tartományi parlament a Vajdasági Magyar Szövetség kérésére a kormánypárt is leszavazta azt a beadványt, amely biztosította volna, hogy megvalósuljon a magyarok és más nemzeti kisebbségek számára az egyenlő nyelvhasználati jog  a képviselőházban. Vagy például Zombor Község területén a közigazgatás karcsúsítására hivatkozva elbocsájtották a közigazgatásban dolgozó magyar fordítót. A döntést a városvezetés akkor azzal indokolta, hogy a magyar nyelvre nincs igény.

Bencsik János, a Jobbik küldötte elmondta, hogy a határon túli magyarok visszajelzései alapján a Délvidéken a gyakorlatban nem tud megvalósulni számos intézményben a magyar nyelvhasználathoz való jog. Bár a törvény biztosítja a lehetőséget az anyanyelv használatra, ám a gyakorlatban nincs aki azt megértse és válaszoljon rá magyarul. Bencsik arra volt kíváncsi, hogy ez ügyben mit kíván tenni a magyar állam a helyzet javítása érdekében.

Délvidéken a magyar nyelv hivatalos 28 helyi önkormányzat teljes egészében, azaz 273 településén, valamint 3 önkormányzatban részben, azaz 6 további településén. Ez a 481 délvidéki település 58%-át teszi ki. Azonban ezeknek csak töredékében valósul meg a gyakorlatban is a magyar nyelv hivatali használata.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszában kifejtette, hogy valóban igen kevés helyen lehet ügyet intézni Délvidéken. Szerinte a magyar önkormányzatokban is zömmel mindenki magyarul beszel, pedig lenne lehetőség a nemzetiségi nyelvhasználatra. Ugyanez a helyzet álláspontja és tapasztalatai szerint például a Délvidéken is. Bár lenne lehetőség magyar nyelven jegyzőkönyvezni, de azt a magyar fel általában kényelmi okokból mégsem kéri.

Magyarán Potápi szerint a délvidéki magyaroknak és a magyar hivatalnokoknak egyszerűen jobb és kényelmesebb a szerb nyelv használata?!

Ezek a kijelentések sajnos arról tanúskodnak, hogy az államtitkár urat valószínűleg a helyi szövetségese, a Vajdasági Magyar Szövetség politikusai hamisan vagy épp hazugságokról tájékoztatják, emiatt hamis kép alakulhatott ki a nemzetpolitikáért felelő budapesti politikusokban.

Hiszen ilyen, a délvidéki magyarság ügyében életszerűtlen kijelentéseket másképp nem tehetnének.

https://delhir.info/2019/11/27/fidesz-a-delvideki-onkormanyzatoknak-kenyelmesebb-a-hivatalokban-a-szerb-nyelv-mint-a-magyar/

 

 

https://delhir.info/

 

„Most már mindegy mi, csak bőgjön”

A Prosperitati-pályázatok árnyoldalai – egy pályázatíró szemszögéből

A napokban az interneten futottam rá egy videofelvételre, amely a magyarkanizsai televízió stúdiójában készült. A téma a Prosperitati Alapítvány pályázatai voltak, és annyiban rendhagyónak mondható a beszélgetés, hogy nem csak dicséret, hanem kritika is elhangzott. Ez a felvétel ösztönzött arra, hogy tollat ragadjak és magam is hozzászóljak a témához, annál is inkább, mivel már vagy 15-16 éve foglalkozom pályázatírással, jól ismerem a Prosperitati eljárásrendjét is, rendelkezem némi tapasztalattal ezen a téren.
A stúdióban rögtön a beszélgetés elején elhangzott, hogy bizony olyanok is részesültek a támogatásból, akik egyáltalán nem köthetőek a VMSZ-hez, sőt, az egyik stúdióvendég éppen egy ellenzéki csoportosulás tagja. Ezt az állítást magam is igazolhatom, nem tapasztaltam semmilyen kivételezést ilyen téren, ami az átlagpályázókat illeti. Ugyanez viszont a ,,nagyok” esetében szerintem már nem mondható el. Most azonban foglalkozzunk a pályázók legnépesebb táborával, az átlagpályázóval.
Kezdjük a legutóbbi pályázati kiírással, ahol többek között állattenyésztéssel foglalkozó gazdák és vállalkozók pályázhattak különböző eszközökre.

Forrás: 24.hu

A hosszú évek során megszokhattuk, hogy a pályáztató, miután kiírta és lefektette a pályázás szabályait, azon már nemigen szokott változtatni, vagy ha mégis, ezt a megfelelő szervek döntése alapján, pályázati kiegészítés formájában teszi. Persze a legtöbb pályáztató feltünteti, hogy a változtatás jogát fenntartja, mert ugye, aki a pénzt adja, az szabja a feltételeket is. Nincs is ezzel semmi gond, de a változtatásoknak van egy elfogadott formája, menete.

A Prosperitati esetében ez nem így működik, a változtatások teljesen kiszámíthatatlanul, már-már ad-hoc módon történnek.

A már említett legutóbbi kiírásnál például feltétel volt, hogy csak azok a gazdák pályázhatnak, akik legalább 15 törzskönyvezett szarvasmarhával rendelkeznek. Ez gyorsan, már az első héten megváltozott, pályázhattak olyanok is, akik tejelő tehéntartással foglalkoznak és rendelkeznek 15 fejőstehénnel. A következő változtatásra a pályázat leadása előtt úgy két héttel került sor, amikor is lehetőséget kaptak azok a tenyésztők is, akik 15 hízómarhát tartottak.

Az egyik gazda viccesen meg is jegyezte: „Most már mindegy mi, csak bőgjön, mindenre lehet pályázni.”

FELLELHETŐ A TEREPISMERET HIÁNYA

A vállalkozók esetében igencsak idegesítő volt, amikor megszabták, hogy a lakcímigazolás és a foglalkoztatottak számát igazoló dokumentumok hét napig érvényesek.

Mire a vállalkozó összeszedte a szükséges dokumentumait, hol az egyik járt le, hol a másik. A foglalkoztatottak számát például e-mailban lehetett lekérni, kezdetben ez a dokumentum 24 óra alatt letölthetővé volt, de amikor megrohamozták a rendszert, megtörtént, hogy csak öt nap múlva lehetett hozzájutni.

Bizonyára érzékelték a problémát, mert – ismét csak menet közben – megváltoztatták a dokumentumok érvényességi idejét harminc napra.
Szintén a vállalkozók esetében a szükséges pénzügyi dokumentumok körül uralkodott igazi káosz. Például a kettős könyvelést vezető cégek esetében a pályázati kiírás szerint ,,az APR-nek beadott statisztikai célú pénzügyi jelentés (Finansijski izveštaj za statističku svrhu) fénymásolatát” említik, mint csatolandó dokumentumot. Záró- és állapotmérlegről ugyanakkor nem tesznek említést, ezt már csak akkor tudja meg az ember, amikor elmegy átadni a pályázatát. De hasonló történetet el lehetne mondani az egyszerű könyvelést vezető vállalkozások esetében is.
A pályázati kiírás kapcsán az a vélemény alakult ki bennem, hogy a pályázat nem volt átgondolt, nem kristályosodtak ki az elképzelések olyan mértékben, ahogyan az elvárható volna. Fellelhető a terepismeret hiánya, mert például tudvalevő, hogy Zenta városában a 15 törzskönyvezett tehénnel rendelkező gazdaságokat az egyik kezemen meg tudnám számolni, míg az egész község esetében is elég lenne a két kezem.

NEHÉZ A BÜROKRATA ESZÉVEL GONDOLKODNI

A stúdióbeszélgetés során felvetődött még egy kérdés, nevezetesen, hogy bürokratikus-e a rendszer? Megállapítást nyert, hogy igen de… és ekkor a jelenlévő VMSZ-káder hosszas, egyben homályos magyarázatba fogott.
Aki akar, emlékezhet rá, hogy a program beindításakor Pásztor István kiemelte, hogy a pályáztatás eljárásrendje olyan egyszerű lesz, hogy bárki halandó el tudja majd készíteni a saját pályázatát. Az első körben ez többnyire így is valósult meg, azonban az idő előrehaladtával az eljárásrend minden kört követően egyre bonyolultabbá és bürokratikusabbá vált.

Forrás: 24.hu

A legutóbbi pályázaton részt vehettek azok a gazdák is, akik 30 törzskönyvezett anyajuhhal rendelkeznek. Nekik 30 törzskönyv fénymásolatát kellett csatolniuk. A törzskönyv A4-es formátumú, kétoldalas formanyomtatvány, tehát a 30 törzskönyvet 60 lapra lehetett kinyomtatni. Papír-takarékossági szempontokat figyelembe véve úgy gondoltuk, hogy mivel a nyomtatványok teljesen egyformák, egyet lefordítunk magyarra, azt mellékeljük, és így 61 lappal megoldjuk a feladatot. Nem így a Prosperitati szakmunkatársa.

Az rendben van, hogy csak egy lapot fordítunk le, de ki kell nyomtatni 60 oldalt, ami a szerb dokumentum, ugyanúgy a másik 60-at is , ami a magyar, és amelyen az első oldal van csak lefordítva, így teljes a dokumentáció. Amikor szóvá tettük, hogy ebben semmi logika nincs, az volt a válasz, hogy így írja elő a szabályzat. Mit gondoljon az ember? Nehéz a bürokrata eszével gondolkodni.

Az elmondottak alapján, ha azt vesszük, hogy minden pályázó átlagosan 100 oldal nyomtatványt nyújtott be, a nyertes pályázatok száma pedig 2165 darab volt, akkor ezek az emberek összesen 216 500 oldalnyi nyomtatványt adtak át. A szakirodalom szerint egy A4-es lap súlya mintegy öt gramm, tehát ki lehet számolni, hogy esetünkben bizony több mint tíz mázsa papírról beszélünk.



Ilyen adatokon eltűnődve elsősorban a kivágott fákat sajnálom, másodsorban azokat az embereket, akiknek mindezt át kell néznie, mert alaposan átnézik, az biztos. Mekkora apparátusra van mindehhez szükség? El sem tudom képzelni.
Attól tartok, nem létezik olyan ember, aki számomra be tudná bizonyítani, hogy ez nem egy iszonyatosan bürokratikus eljárás. Azt hiszem, ezen a vidéken ilyen bürokráciát nem tapasztalt a nép az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése óta.

ÖT ÉV, ÉS SOHA TÖBBÉ…

A múlt év tavaszán az Alapítvány a gazdálkodók részére hirdette meg soron következő pályázatát, melynek feltétele az előzetesen megkötött, úgynevezett integrációs szerződés volt. A szerződésben a gazda vállalta, hogy meghatározott nagyságú területről (például gabona esetében legkevesebb öt hektárról) a terményt az Alapítvány által kijelölt felvásárlónak fogja átadni a következő öt évben. Az átadandó mennyiség például búza esetén 4,5-6 tonna/hektár, kukoricából 5-8,5 t/ha, míg napraforgóból ez 2-3 t/ha.
Mi a célja ennek az integrálódásnak? Ezt a Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaság Fejlesztési Stratégiája határozza meg, és a 4.2.1. számú fejezetben (Magas hozzáadott értékű élelmiszer-termelés szervezése, horizontális és vertikális integrációja) taglalja az integráció előnyeit. Leírják az egységbe tömörülés és a közös piaci fellépés szükségességét, valamint az egységben beszerzett alapanyag-ellátás előnyeit. A közös piaci fellépés egységesebb áruminőséget biztosít, felismerhetőbbé válik a piaci szereplők számára.
Az elmondott célok alapján joggal remélhető, hogy az integrálódásból minden fél profitálni tud, megtalálja benne a számítását.

Forrás: 24.hu

Mivel már két gazdasági év is mögöttünk van, ebben a témában is rendelkezünk értékelhető tapasztalatokkal, eredményekkel. Amennyiben engem most megkérdeznének, milyen következtetéseket tudok levonni erről a kezdeményezésről

a gazdákkal való beszélgetés alapján, röviden és velősen a következőt tudnám mondani: az integrátor nyeregben érzi magát, míg a gazda alig várja, hogy elteljen az öt év, és soha többé…

A beszélgetésekből kiderül, hogy a termelő semmilyen előnyét nem érzékeli az integrációnak, sőt, hátrányt szenved, mivel termékét kénytelen egy meghatározott felvásárlónak átadni, nincs választási lehetősége. A szerződésbe ugyan bele van foglalva, hogy a termény árát az átadás napján érvényes legmagasabb piaci áron kell elszámolni, és a Szerbiában érvényes standardok alapján minősíteni, de ez a gyakorlatban másként működik. Amikor a minőség-megállapítás szóba kerül, az emberek csak legyintenek…
Az elmondottak alapján úgy gondolom, amennyiben nem változnak a körülmények, erről a projektről elmondhatjuk majd, hogy az eredménye az lett, hogy oldalba vágtak néhány helyi oligarchát pár millió euróval (0,5–4 millió eurós támogatásban részesültek), a folyamatok pedig visszaállnak a régi kerékvágásba.

HIÁNYZIK A SZAKMAI RÉSZ

A műsorban szó esett még a gazdák (a pályázatok miatti) eladósodásáról, ugyanis a stúdióban helyet foglaló mezőgazdasági vállalkozó szerint sokan hiteleket vesznek fel az önrész biztosítására. Ezirányú tapasztalatom csak a földvásárlás támogatására kiírt pályázatok kapcsán van. Több gazda hosszúlejáratú, 10-15 éves futamidejű, 10-től 50 ezer eurós kölcsönt vett fel. Ami ezeknek a hiteleknek a kamatkockázatát illeti, az közepesnek mondható, mivel négy százalék az állandó kamathányados, a változó rész pedig három- vagy hathavi Euribor. Az Euribor a 2008. évi gazdasági válság idején volt a legmagasabb, 4–5 százalék.

Ezeknek a hiteleknek a másik kockázata, hogy a mindenkori dinár/euró árfolyamhoz kötöttek, ami egy szerbiai stabilitású gazdaság mellett nem kevés kockázattal járhat.

Vajdaságban utoljára a 70-es években beszéltünk túlgépesítésről, ekkoriban valósult meg az úgynevezett ,,zöld terv,” amikor is a jugoszláv kormány nagyon kedvező hiteleket biztosított a mezőgazdaság gépesítésére. Emlékszem, ebben az időben egyetemi tanáraim gyakran emlegették, hogy a terv nélküli beruházás következménye az egy hektárra eső optimális erőgép-kapacitás lóerőben történő kifejezésének többszöri túlszárnyalása lett. Magyarán, több mint kétszeres lett az egy hektárra eső kívánatos erőgép-teljesítmény.



Félő, hogy hasonló történéseknek vagyunk szemtanúi manapság is. A korszerű mezőgépek teljesítménye nem a néhány hektáros parcellák kiszolgálásához van igazítva. De emberünk úgy gondolja, ha már negyed áron meg tudom venni, akkor miért ne tegyem?  A gépekbe való befektetés, akkor térül meg, ha használják azokat, dolgoznak vele. Túlgépesítés esetén viszont erre nem kerülhet sor.
Mindig nagy a politikai marketing a pályázatok körül, ilyenkor a VMSZ-elit útra kel és úgynevezett tájékoztató előadásokat tart.

Semmi bajom ezzel, hiszen számtalanszor hallhatjuk, hogy mindezt Pásztor Istvánnak köszönhetjük, ő harcolta ki. Ezt minden alkalommal el is mondják az összecsődített közönségnek, általában az éppen aktuális választások előtt. Amit hiányolok, az a szakmai rész teljes elhanyagolása.

Voltam már részese olyan tájékoztatási napoknak (más pályáztatók esetében), ahol a pályáztató kivetítette a formanyomtatványokat és elmagyarázta, hogy hová mit kell írni, vagy milyen dokumentumokat kell feltölteni, hogyan néznek ki azok. Amennyiben az Alapítvány is figyelmet szentelne erre, sok idegeskedés, kapkodás válna elkerülhetővé, világos lenne mindenki számára, milyen dokumentumokat kell beszereznie, hová kell azokat feltöltenie. Ilyenkor sort lehetne keríteni a pályázókat érdeklő kérdések megválaszolására is, mert az igazat megvallva a politikusok ezzel nagyon keveset, és csak felületesen foglalkoznak, az ő elsődleges céljuk a pártpromóció.

MIÉRT NE LEHETNE A „HATUMÁZÁSSAL” IS VÁLASZTÁSOKAT NYERNI?

Amiről viszont senki nem beszél: mi az anyaországi közvélemény álláspontja a külhoniak támogatása kapcsán? A magyarországi médiumokban már megjelent néhány tájékoztató cikk ezzel a témával kapcsolatban. Mindig el szoktam olvasni a hozzá fűződő kommenteket, és megállapítható, hogy van ott minden. A mérsékelttől kezdve („a mi adóforintjainkat költik”, „annak a pénznek lenne helye itthon is” stb.) egészen a túlsúlyban lévő szélsőséges anyázásig.
Nem tudok róla, hogy Magyarországon készült volna felmérés a lakosság körében, mekkora lehet a támogatottsága a külhoni magyarok ilyen mértékű pénzelésének. Megítélésem szerint erősen kérdéses, hogy ez az arány meghaladja az ötven százalékot, még a Fidesz-szavazók és szimpatizánsok körén belül is.



A Családi Körben, Pressburger Csaba tollából megjelent, „Ha majd a hatumák lesznek az új migráncsok” című cikke kapcsán vetődött fel bennem a kérdés, vajon mekkora veszélyt is rejt magában ez a támogatási projekt. Mi lesz, ha akad (van is) olyan politikai erő a magyarországi politikai palettán, amelyik úgy gondolja, amennyiben lehetett Magyarországon választást nyerni a ,,migráncsozással”, miért ne lehetne a ,,hatumázással” is? Hol lesz már akkor Pásztor és a VMSZ, hogy kiálljanak a határon túli magyarokért, az ilyen típusú populista, a határon túliak ellen uszító pártokkal szemben?
Kajári Ferenc
Képek és grafikonok: 24.hu, Prosperitati Facebook 
2019. november 26. [18:39]
https://szabadmagyarszo.com/2019/11/26/most-mar-mindegy-mi-csak-bogjon/

https://www.facebook.com/VajdasagHub/

Bóbán József menni India

Messze földön ismeretes, hogy a felsőhegyiek nagy utazók. Amikor csak alkalmuk adódik, otthagyják a földművelést és minden más dolgukat, és útra kelnek. Ilyenkor nem csak Vajdaságunkat, Szerbiát, Magyarországot, vagy Európát járják keresztül-kasul, hanem távoli kontinensekre is eljutnak. Mi az, hogy eljutnak!? A falu lakosságának egy jelentősebb része állandó jelleggel ott is tartózkodik.
De döntő többségük mégiscsak Indiába szokott utazni. Egyik részük indiai városok látogatásával  tölti szabadságát, mások hindu templomok és szent helyek megtekintésével ütik el az idejüket, de legtöbbjük a híres tengerparti város, Goa hosszú, homokos strandjain nyaral. A hatvanas években a világ minden részéről utaztak oda a hippy életvitel hívei. Sokan még ma is emlékeznek az akkor még hosszú hajú  felsőhegyiekre, amint ott hirdették a békét és a szerelmet.
De hogy hogyan is jutottam ennek az információnak a birtokába? A magyarázat egyszerű. A zentai képviselő-testület tagjaként én is ott voltam azon az ominózus novemberi ülésen, amelyen Vatai Zsuzsanna, a VMSZ eminens képviselője kijelentette, hogy Felsőhegyen azért tartják a helyi közösség tanácsüléseit telefon útján, mert ha teszem azt valamelyik tanácstag éppen Indiában tartózkodik,  így akkor is van lehetősége eme technológiai vívmány által résztvenni az ülésen. Tekintettel arra, hogy Bóbán József, a tanács legendás elnöke azt bizonygatta, hogy a legtöbb ülésüket ilyen módon tartották, teljességgel hihető, hogy nem is kell fizikailag megjelenni az üléseken, hiszen a felsőhegyi tanácstagok egyébként is többnyire Indiában vannak, vagy ha éppen rövid ideig otthon tartózkodnak, akkor, kihasználva a rövidke otthon töltött időt, földet művelnek.
Persze itt még csak véletlenül sem arról van szó, hogy a felsőhegyi tanács esetleg nem is ülésezik, mert Bóbán József, a VMSZ „üdvöskéje” az ujja hegyét sem mozdította az elmúlt évek során a falu fejlesztése érdekében, ezáltal nincs is mit megbeszélniük az üléseken. Tény, hogy Bóbán József egy átlagos képességű, semmilyen munkaképességű, megkérdőjelezhető morális integritással rendelkező személy, aki viszont mindenre képes annak érdekében, hogy hatalmon maradjon. Ha kell, feláldozza a faluja jövőjét, a zentai magyarság létét, bármit, csak az a fontos, hogy ő megkapja a havi „nemzetárulási díját”, ami 95.000 dinárt tesz ki. De azért van egy ritka képessége, amit a nép csak „vastag bőrként” szokott jellemezni,  mert függetlenül attól, hogy már mindenki tudja róla, hogy semmittevéssel és a VMSZ kiszolgálásával harácsolja a tisztes zentai polgárok pénzét, ö inkább tűri a szégyent, mintsem lemondjon a pénzről.
Ha már egyszer India állandósult motívummá vált ebben a szövegkörnyezetben, akkor adódik itt néhány érdekes párhuzam eközött az ázsiai ország, és a vajdasági magyarságra vérszívóként rátelepedett VMSZ között.
Igazából sok itt a hasonlóság. India az egyik legkorruptabb állam a világon, amely alig törődik koldusszegény lakosságával. Az ottani hatalom is időnként épít egy-egy látványberuházást, amelyet az egész indiai állami média lekövet, de ettől a többszázmillió, mélyszegénységben élő indiai  helyzete nem változik. Ott is a „bölcs” politikusok tetszelegnek minden átadott nyilvános illemhely előtt. Azután beülnek a nagy, fekete járműveikbe, és hagyják boldogulni „szeretett” alattvalóikat. Természetesen szemrebbenés nélkül veszik fel a fizetéseiket a semmiért és kirabolják országuk szerény pénzforrásait.
Ezért, köszönettel a sok tőlük kapott jótéteményért megkérem a VMSZ vezetőit, de mindenekelőtt Bóbán Józsefet, hogy menjenek végre a … Indiába.
Boris Zec, okleveles jogász,  a Zenta a zentaiaké! frakció tagja
 2019. november 25. [13:42]
https://szabadmagyarszo.com/2019/11/25/boban-jozsef-menni-india/