Nektek, kiknek mindig mindenben igazatok
van,
Nektek, kik mégis azonnal elbújtok a
bajban,
Nektek, kik mindig tudjátok nekünk mi a
jó,
Pedig egyikőtök sem közülünk
való.
Nektek, kik közösséget velünk sohasem
vállaltatok,
Nektek, kik áldozatot mindig csak tőlünk
vártatok.
Nektek, kik mindent, mi idegen, torz, talmi,
csodáltok
De mindazt, mi itt termett, belőlünk fakad, lenéző
mosollyal fitymáltok.
Nektek, kiknek csak egy fájdalom létezik, a
tiétek,
Nektek, kik a miénket soha meg sem
értettétek,
Nektek, kik mindig féltenek valamit, s félnek
valamitől,
Kik egymásra kacsintva rettegtek kitalált
rémektől.
Nektek, kiknek hangja nagy és
zajos,
Ha távolban dörögnek csak a
fegyverek,
De gyáván halkulni kezd,
Amint jönnek azok egyre közelebb.
Nektek, kik ezt az üres szót „haladás",
kitalálták,
S kiknek egyedüli joga megadni annak
tartalmát,
Nektek, kik az iskolákban a fiatal agyakat
mossák,
Hogy később majd ők is csak cselédeitek legyenek,
szolgák,
Nektek, kik a világon mindenütt otthon
vagytok,
Nektek, kik nyelvünket is csak
bitoroljátok,
Nektek, kik becsomagolt bőrönddel mindig útra készen
álltok,
Nektek, kiknek sehol sincs igazi
hazátok,
Nektek, kiknek mindenhez jogotok
van,
Hatalomhoz, önvédelemhez,
véleményhez,
Mert hiszitek, kiválasztottak
vagytok,
S titeket a legnagyobb Isten, a Pénz
védelmez,
Nektek, kiknek szíve bosszúszomjas, s senkinek nem
kegyelmez,
Nektek üzenem, nem lesz ez mindig
így,
Mert a fű bár meghajlik, ha fúj a szél,
de
Mert ő van itt itthon, gyökerei mélyek, s túlél
titeket,
Mint annyi más lábát e földön megvetni
akaró
Egykor erre járt vándor sereget.
Hadházi Dániel
Szingapúr, 2014. augusztus 17.
Forrás: jozsef@kutasi.eu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése