2016. május 28., szombat

Rádiónapló

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Hallgatom az Újvidéki Rádió Objektív című műsorát és azon gondolkodám, meddig lesz még ez ilyen, édes jó anyám.
Igen különleges, kényelmes és önámító azoknak a helyzete, akik úgy vélik: minden, ami a Vajdasági Rádió és Televízióban történik szerb belügy. Az egyik szerb leszámol a másikkal, aztán majd jönnek a harmadikok. Lehet, hogy az eddigi vezetőséget csúfosan, szégyentelenül és minden indoklás nélkül váltották le, de hát, istenem, ezek korábban nem ugyanígy jutottak hatalomra? Az egyik 19 a másik egy híján 20. Vagyis tök mindegy. Mi kisebbségiek, majd megint szélcsendben maradunk, kivárjuk, hogy az összes „zsidót” elvigyék és reménykedünk, hogy úgysem vesznek észre bennünket. Minden marad a régiben, sőt, talán még új munkahelyek is nyílnak, ha a szerb-szerb leszámolás a normálisnál több áldozatot követel. És így szépen, ahogy a csillag megy az égen, elvegetálunk. Még egy kis türelem és beöltözünk pántlikás akármikbe, ellejtünk néhány csárdást az „ekránon”, majd, mint aki jól végezte dolgát, odaülünk a mennyei Dominó törzsasztalához.
Vagyis ez képzavar: annál az asztalnál nem megalkuvók ültek, hanem lázadó, nagyot álmodó rikkantgatók. Nem a szürke akárhány árnyalatában szepegve meghúzódó nyuszikák.
Mivel lehetne egyébként magyarázni, hogy a Magyar Mozgalom tájékoztatási szakosztályán kívül alig meri valaki felemelni a hangját a sajtószabadság vučići ledózerolása miatt. Nem olvastam a vajdmagyar újságíró szervezetettől sem, hogy az égbe kiáltott volna. Igaz, nekik (is) Pásztor megüzente: tartózkodjanak a kommentároktól. Vagy a vajdmagyar szerkesztőségek, amelyek még nincsenek a VMSZ rabigája alatt. Gyermekeim, azt hiszitek, hogy ti megússzátok. Hogy nem fogtok háborús propagandát lökni, ha mindkét főnökötök ezt követeli. Emlékezzetek a kilencvenes évekre. Azt a gyalázatot sokáig kellett mosni, ha egészen lemosni nem is lehet soha. Most egy ugyanolyan lukba másztok bele. Önkéntesen és dalolva.
Közben Csíkos Zsuzsa, Öreg Dezső meg a többiek nyomják a szöveget az Objektívban. A szívemből szólnak, elemzik, kritizálják a miniszterelnököt, a moszkvai utat, a nevetséges indoklásokat. Még hány ilyen műsor készülhet?
Amíg az RTV szerb műsorai a vučići propagandát fogják szajkózni, ti a két második csatornán kritikus hangnemet üthettek meg? Ugyan már.
Ébresztő kollegák, ha nem vesztek részt a közös ellenállásban, mindenki le fog sajnálni benneteket: a győztesek és a legyőzöttek is. A sajtószabadságról nem is beszélve.
Piros csizmát visel a babám…
2016. május 28.
http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7781


Reagálás A Napló Rádiónapló című írására

„Kikérem a magunk nevében, hogy megalkuvónak, szürke nyulaknak minősítsenek bennünket.” Szakács Áron:
Az Objektívben én voltam az egyik "többiek", de nem csak emiatt, hanem a TV magyar szerkesztőségének (vagyis rovatának) tagjaként is megszólítva érzem magam.
Téves azt állítani, hogy a rovatunk tagjai nem hallatják a véleményüket az „ügy” kapcsán. Aki azt hiszi, hogy mi a kettes csatornán ölbe tett kézzel csárdásozgatunk (furcsa képzavar, belátom) és élvezzük a privilegizált helyzetünket, az téved. Egyáltalán nem vagyunk kivételezettek. Sőt. Kivéve persze, ha dicsekedni kell az egyedülálló, tíz nyelven sugárzó közmédiával. Erre nagyon jók vagyunk. Az objektív – vagy megközelítőleg objektív – tájékoztatás pedig a munkatársak lelkiismeretes, kemény munkájának az eredménye, és nem a „szélcsendben vegetálásé”.
„Mindenki le fog sajnálni benneteket: a győztesek és a legyőzöttek is.” - Eddig sem érdekeltünk senkit. Kivéve persze, ha lefokozásról volt szó. Így lettünk szerkesztőségből rovat. Nem hatotta meg a közvéleményt.
Térjünk vissza az „ügyre”. A személyes véleményem az, hogy a leváltottakból sem lesznek szentek csupán azért, mert undorító módon váltották le őket. Nem hiszem, hogy csak az a helyes megoldás, ha a „győztesek” vagy a „vesztesek” oldalára állunk. Számításból a „közös ellenálláshoz” csatlakozni , és szemethunyni az eddigi sérelmek felett, legalább annyira téves magatartás, mint szélcsendben vegetálni. Én még hiszek az önálló döntés, az önálló vélemény erejében.
 Aki azt gondolja, hogy a politikai nyomás a leváltásokkal kezdődhet/kezdődött a vajdasági közmédiában, az csak egyetlen hónapot lapozzon vissza. A lemondott vezérigazgató „büntetett” meg egy kolléganőt, mert „rossz” kérdést tett fel a miniszterelnöknek.
A rovatunk tagjainak többsége csupán szemlélője volt a kilencvenes években készített műsoroknak. Biztosíthatom, nem fogunk önként, dalolva semmilyen lukba belemászni. Az ún. közös ellenálláséba sem. Kikérem a magunk nevében, hogy megalkuvónak, szürke nyulaknak minősítsenek bennünket.
Egyébként a magyar rovat tagjai közül többen is kifejeztük az álláspontunkat az üggyel kapcsolatban. Ki így, ki úgy. Hogy miért nem egységesen? Ezt a kérdést nem az én tisztem megválaszolni.
Lehet, hogy csak a Magyar Mozgalom emelte fel a hangját az ügy kapcsán, de az érintettek véleményét senki sem kérte ki. Ez a legnagyobb baj.
2016. május 29. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése