2019. április 7., vasárnap

Egy az ötmillióból:

Kiábrándító megfutamodás vagy okos döntés?

Belgrádban 18. alkalommal megtartották az Egy az ötmillióból rezsimellenes demonstrációt.

Elmaradt azonban a sokak szerint legnagyobb szerb hazugsággyár – a Pink TV beharangozott “ostroma”.
Željko Mitrovićhoz, az említett televízió tulajdonosához, aki Vučić személyes barátja – amellett, hogy szélsőségesen alpári, a rendszert undorító módon kiszolgáló médiumot működtet – számos botrány kötődik.
Például fia cserbenhagyásos gázolást követett el, egy fiatal lány halálát okozva. Ennek ellenére nem került rács mögé.
Mitrović szeretőjét holtan találták egy hotelszobában. Állítólag túladagolta magát. A lány anyja, aki nyomozást indított a haláleset ügyében, nem sokkal utána titokzatos körülmények között életét vesztette.
Az ellenzék szerint a Pink tulajdonosának legnagyobb bűne mégis Oliver Ivanović koszovói politikust mocskoló és démonizáló klip sugárzása. Ez a klip olyan politikai klímát teremtett, amelyben “ismeretlen tettesek” meggyilkolták Ivanovićot.
A szerbiai ellenzék tehát számos oknál fogva
Mitrovićban látja a velejéig romlott haladó rezsim egyik sötét jelképét.
Az egész héten hallható bejelentések ellenére a tüntetők végül mégsem vonultak a Pink TV épülete elé. Ehelyett a kormány és a városháza előtt demonstráltak.
Emiatt a nyilvánosság egy része csalódott:
nem tudják, vajon megfutamodásról, a radikalizálódó tiltakozások felhígításáról van-e szó.
Az ellenzéki vezetők azt állítják, tudomásukra jutott, hogy a Pink előtti esetleges demonstráció résztvevői közé provokátorokat építettek volna be, valamint a rendőrség brutális fellépésére került volna szó. Emiatt úgy határoztak, elállnak az említett televízió bekerítésétől.
Felmerül a kérdés: vajon mire számítanak jövő szombaton, amikor az össznépinek nevezett nagy tüntetésre kerül sor?
(fotó: gerila.rs)
https://delhir.info/2019/04/07/egy-az-otmilliobol-kiabrandito-megfutamodas-vagy-okos-dontes/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése