2019. augusztus 8., csütörtök

Az MNT (és a VMSZ) figyelmébe:

(Fotó: N1)

 

Nemrég új elnököt választottak a Bosnyák Nemzeti Tanács élére Jasmina Curić személyében.

A fő cél azonban nem változott: küzdelem a végsőkig a szandzsáki régió és a bosnyák nemzeti közösség különleges státuszáért.
Az elnöknő a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva kiemelte: a nemzeti kisebbségek jogairól szóló akcióterv kidolgozásakor a szerb állam nem vette figyelembe a Bosnyák Nemzeti Tanács véleményét, holott a törvény szerint erre köteles lett volna.
Továbbá nehezményezi, hogy a szerb kormány tagadja a bosnyák nyelv létezését, ezáltal pedig a bosnyák nemzetet sem ismeri el. Ebből kifolyólag
veszélybe került Szandzsák többségi lakosságának gazdasági és jogi biztonsága,
mondta.
Hozzáfűzte: a folyamatos jogfosztottság miatt ragaszkodnak Szandzsák különleges státuszához, amely meggyőződése szerint optimális megoldás lenne nemcsak a bosnyákok, hanem az összes többi ott élő nemzet számára.
Amíg a bosnyákok vezető nem tágítanak, addig
sem a VMSZ, sem az MNT nem veti fel a délvidéki magyarság önrendelkezésének (ezáltal pedig szabadságának) szükségességét,
mert szerintük a szerb rezsim tökéletes, nekünk pedig soha nem volt ilyen jó sorunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése