2019. augusztus 20., kedd

„Üdvözöljük Petrovgrádban” – hirdeti egy óriásplakát Nagybecskereken



Ahogyan arról portálunk már többször beszámolt Nagybecskerek haladó párti városvezetése szeretné a város szerb nevét a Zrenjanint, Pertrovgradra módosítani. Félő, hogy a polgárok széleskörű tiltakozás ellenére  az önkormányzati minisztérium ezt jóváhagyja majd.

A legnagyobb bánsági város határában nemrégiben pedig egy olyan óriásplakát jelent meg, amelyen az „Üdvözöljük Petrovgrádban” szöveg olvasható. 
Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere ezt korábban arról beszélt, hogy Délvidék Szerbiához való hozzácsatolása 100. évfordulójának megünneplésével kötné össze, ám erről már lecsúsztak, főleg a heves tiltakozások miatt.
Amúgy az új név Péter királyhoz kötődne.
A várost már hívták Petrovgradnak, de csak hat évig, 1935-től 1941-ig.
Előtte több száz évig Nagybecskerek (szerbül is: Veliki Bečkerek) volt a neve. A németeknek köszönhetően 1941-ben nagyon helyesen ismét visszakapta ezt a nevet.
A második világháború után a kommunisták Zrenjaninnak nevezték el (Žarko Zrenjanin partizán “hősről”).
Akárhogyis, nekünk, magyaroknak Nagybecskerek volt, és az is marad.
https://delhir.info/2019/08/19/udvozoljuk-petrovgradban-hirdeti-egy-oriasplakat-nagybecskereken/



Nagybecskereken „Isten hozta Petrovgradban” feliratú óriásplakátok jelentek meg


 Nagybecskereken „Isten hozta Petrovgradban” feliratú óriásplakátok jelentek meg - A cikkhez tartozó kép
Fotó: 021.rs 

Nagybecskereken „Isten hozta Petrovgradban” szövegű óriásplakátok jelentek meg, ami a helyi polgárok szerint azt jelenti, hogy ismét feléledt a helyiség nevének megváltoztatására tett kezdeményezés.
Az új plakátokat a Petrovgrad egyesület helyezte ki, amelynek elnöke Budimir Jovanović elmondta, hogy nem álltak el attól a kezdeményezéstől, hogy Nagybecskerek nevét Petrovgradra változtassák meg, ez volt ugyanis a település neve egy évtizeden át, 1935 és 1946 között.
„Az volt az ötletünk, hogy erre az északi területek Szerbiához csatolásának századik évfordulójának évében kerüljön sor. Ez sajnos nem sikerült különböző okok miatt, de harcolni fogunk ezért az elképzelésért mindaddig, amíg meg nem valósul”, mondta Jovanović.
A kezdeményezést két évvel ezelőtt kezdték népszerűsíteni, de akkor elcsendesült a vita. Az ötlettel a Petrovgrad egyesület állt elő, mégpedig az előtt az ünnepség előtt, amelyet a település első világháborúban történt felszabadításának századik évfordulója apropóján szerveztek. Az egyesület akkor azt hangoztatta, hogy több oka is van annak, amiért Nagybecskerek számára „megtiszteltetés lenne, ha I. Péter szerb király nevét viselné”.
A szerbül most Zrenjanin nevet viselő város eredeti megnevezése Nagybecskerek (szerbül Veliki Bečkerek, németül Großbetschkerek). A város a 14. századtól 1935-ig (majd 1941-től 1944-ig) az eredeti nevét – Becskerek – viselte, különböző változatokban: Bechereky, Becsekereke, Becskerek, Großbetschkerek, Veliki Bečkerek.
A Petrovgrad nevet 1935 márciusától 1946 októberéig viselte, akkor kapta a település a Zrenjanin nevet, Žarko Zrenjanin Uča (1902-1942) forradalmárnak, a nemzeti felszabadító háború harcosának, a vajdasági felkelés egyik szervezőjének és Jugoszlávia néphősének tiszteletére.
1992-ben tartottak referendumot, amelyen a polgárok kétharmada szavazott arra, hogy a település neve Zrenjanin maradjon. (Politika)
2019. augusztus 22. [11:59]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése