2013. augusztus 22., csütörtök

Augusztus 22.

Mirjam napja.
A Mirjam a Mária eredetű héber formája, amelynek jelentése megfejtetlen, valamennyi magyarázata vitatott.
1785 – II. József aláírta a jobbágyrendeletet, amely a Magyarországon még érvényben lévő örökös jobbágyság megszüntetését szolgálta.
1837 – A Grassalkovich Antal herceg által adományozott telken, a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház.
1888 – Meghalt Trefort Ágoston művelődéspolitikus, publicista, miniszter, akadémikus, az MTA elnöke.
1895 – Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) megszületett Almásy László Ede, autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.
1902 – Elsőként utazott Theodore Roosevelt, mint amerikai elnök automobilon.
1914 – Megszületett Baróti Géza újságíró, a Szabó család egyik írója.
1915 – Kanadában megszületett James Hillier, az elektronmikroszkóp feltalálója.
1929 – Megtartották a Magyarok I. Világkongresszusát Budapesten, ahol mintegy 172 külföldi magyar egyesület képviseletében 365 fő jelent meg, de rajtuk kívül magánemberként még több mint százan érkeztek.
1931 – Bethlen lemondása után gróf Károlyi Gyulát nevezték ki Magyarország miniszterelnökévé, aki 1932. 10. 01-jéig töltötte be tisztségét.
19320 – Megkezdte adását a BBC (British Broadcasting Corporation), az első tv-csatorna Angliában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése