2016. április 14., csütörtök

Jobbik: Kim Dzsong Viktor gyárlátogatáson járt




K Ö Z L E M É N Y

Az észak-koreai kommunista diktatúrát is megszégyenítő állapotokról számolt be Orbán Viktor miniszterelnök mai délvidéki látogatása kapcsán egy helyi hírportál. A kormányfő többek között megtekintette a jelentős magyar állami támogatással épült újvidéki Európa Kollégiumot, az esemény előzményei pedig a DélHír cikke szerint leginkább Kim Dzsong Un gyárlátogatásaira emlékeztetnek. 
Egy hétfő esti megbeszélésen ugyanis előre kiadták a kollégiumban lakó diákoknak, hogy kinek mi lesz a szerepe. Egyeseknek azt írták elő, hogy az épület előtti padon üljenek és beszélgessenek, másoknak azt, hogy kávézgassanak és főzzenek. A konyhában természetesen rendnek kellett lennie, de úgy, hogy azért „látszódjon, hogy ott élet van”. Igazán meglepődhettek Orbán Viktor kopogását hallva azok a kollégisták is, akiknek szobáját előre kijelölték arra, hogy a kormányfő „spontán” benézzen oda.
Bár a patyomkini vizit körülményein még a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bornírtságait jól ismerők is kellemesen elszórakozhatnak és/vagy elszörnyülködhetnek, de a látogatás oka már korántsem ilyen vidám. A magyar miniszterelnök ugyanis – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmúlt heti akcióját követve – azért utazott a Délvidékre, hogy a közelgő szerbiai választás kapcsán a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt mellett kampányoljon. Utóbbi szervezet a Vojislav Šešelj által irányított, nyíltan soviniszta és idegengyűlölő, a szerbiai nemzeti kisebbségeket elüldözni akaró Szerb Radikális Pártból alakult át „européer” politikai erővé, jelenlegi vezetője pedig Aleksandar Vučić miniszterelnök. A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar kormány most már a legmagasabb szinten, nyíltan beleavatkozik a szerb belpolitikába – ráadásul mindezt magyarellenes szerb nacionalisták mellett teszi –, valamint meg akarja szabni délvidéki nemzettársainknak, hogy több magyar induló közül kire szavazzanak!
Miközben egyébként Orbán Viktor és a szerb kormányfő mai találkozóján ismét nem érintettek számos olyan témát, amelyek a magyar nemzeti közösség számára fontosak lennének. Sajtóbeszámolók szerint nem került szóba a magyar autonómia megteremtése, a Magyar Nemzeti Tanács jogköreinek bővítése, a kollektív bűnösség teljes eltörlése, de a még börtönben ülő temerini fiú szabadon bocsátása sem. Sokadjára hangsúlyozzuk: a Fidesszel szemben a Jobbik kizárólag a délvidéki magyarság jogainak legszélesebb körű biztosítása esetén tudja támogatni Szerbia euroatlanti integrációját.

Szávay István, a Jobbik alelnöke

Kapcsolódó írás:

Megszabták az Európa Kollégium lakóinak, hogy "spontán" mit tegyenek Orbán Viktor látogatása során. http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/53377-2016-04-13-09-36-10, 2016. április 13. [11:34]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése