VMDK: A VMSZ ellehetetleníti a politikai ellenfeleit az MNT választáson való indulásban

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke mai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a VMSZ politikai hatalmát latba vetve próbálja minél inkább gátolni és ellehetetleníteni, hogy összegyűjtsék a Magyar Nemzeti Tanács választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírásokat.

A párt vezetője elmondta, hogy eddig négy helyen próbálták elgáncsolni a meghirdetett aláírásgyűjtésüket, ebből háromszor sikeresen.
Így például Bácskossuthfalván a Helyi Közösség csak akkor volt hajlandó termet biztosítani az aláírásgyűjtéshez, ha a párt központi pecsételőjével hitelesítetták azt. Persze ezt a pártközpontban őrzik Óbecsén, és természetesen erről az aláírásgyűjtés napján értesítették az aktivistákat. Így miközben a párt egyik aktivistáját elküldték, hogy 100 kilométert utazzon egy pecsétért a párt székházába, addig a szervezet helyi elnöke a helyi közösség épületében várt, nehogy “hirtelen” az összes munkatársnak sürgős dolga akadjon, és munkaidőben eltűnjön mindenki, akinek át lehetne adni a kérvényt. Itt végül sikeresen megtartották az aláírásgyűjtést.
Ettől azért is tartottak mert, ahogy arról a DélHír is beszámolt korábban Topolyán már “pórul jártak” a VMDK aktivistái, ahol a kérvényezett időben nemes egyszerűséggel bezárták a helyi közösség épületét és onnan gyorsan hazament mindenki. Akkor a VMDK így tájékoztatta a polgárokat az esetről:


Bácsfeketehegyre és Kishegyesre is hiába várták a VMDK aktivistái és a párt támogatói az önkormányzati hitelesítőt, az nem jelent meg. Pedig a VMDK elnöke korábban maga kérvényezte annak jelenlétét.
Csonka Áron először a kishegyesi községi közigazgatás vezetőjét, Danilo Dabovićot kereste meg az aláírásgyűjtés kapcsán, aki őt tovább irányította, mondván, adják be írásos kérelmüket, amit meg is tettek. Ezért a párt elnöke a kishegyesi közigazgatási és társadalmi tevékenységek osztályvezetőjét, Kovács Dobó Leát kereste meg, aki elmondta, hogy túlterheltség miatt “sajnos nem tudnak” munkatársat biztosítani.
A VMDK számára még akkor sem lettek volna hajlandóak hitelesítőt biztosítani, ha kifizették volna annak a munkadíját és a kiszállási költségeit is, annak ellenére, hogy a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény szerint ez ingyenesen.
Csonka Áron ezek után az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumhoz fordult.
Ők ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják az ügyet. Végül a párt pénteki kishegyesi aláírásgyűjtésére meg is jelent a hitelesítő. Szombaton azonban Bácsfeketehegyre már nem ment el, sem vasárnap Kishegyesre. Ekkor ismét a minisztériumhoz fordultak, aminek eredményeként Marko Lazić Kishegyes polgármestere csupán egy órával a meghirdetett kishegyesi aláírásgyűjtési akció vége előtt személyesen telefonált, hogy a községházán megoldható, hogy aláírásokat gyűjtsenek.
“Az egész folyamat mögött VMSZ-es obstrukció áll. Ők vannak hatalmon ezekben a községekben és mindent megtesznek az ellenzék ellehetetlenítése érdekében. Ezzel pedig meggátolják, hogy a polgárok megvalósítsák szabad demokratikus jogukat, hogy támogassák a nemzeti tanácsokon indulni kívánó listákat. Ezt már diktatúrának nevezik” – mondta el Csonka Áron a DélHírnek.
A párt elnöke arról is beszélt, hogy a legnagyobb délvidéki párt tagjai megfélemlítik és fenyegetik a tőlük eltérő politikai véleményen lévőket. Így például olyan panaszokkal fordultak a párthoz a polgárok, hogy volt, akit azzal zsarolnak, amennyiben nem a VMSZ-t támogatja, akkor nem nyerhet a Prosperitati Alapítvány pályázatain.
A kishegyesi községben és a topolyai községben történtekről a VMDK tájékoztatni fogja az illetékes minisztériumot, illetve levélben fordulnak az EBESZ-hez is, azt kérve, hogy vizsgálják meg a Nemzeti Tanács választások törvényességét. Hiszen Csonka szerint az is aggályos, hogy a szavazások tisztaságát csakis az önkormányzati dolgozókból kiállított választási megfigyelők végezhetik majd el, akik rendszerint valamelyik párthoz köthetők (így az MNT számára fontos urnáknál VMSZ-es káderek – szerk. megj.) Csonka szerint ez pedig lehetőséget ad akár a választási csalásokra is. Addig az ellenzéki pártok csak saját költségükön delegálhatnak majd megfigyelőket az urnákhoz.