2021. december 11., szombat

Mi várható a vakcina felvétele után?

 


– A Covid-19 injekciók negatív hatást fejtenek ki

– A vakcinák „megtizedelik” a beoltottak immunrendszerét

– Kösse fel a gatyáját bárki, aki bármilyen tartalom valóságalapját próbálja kutatni!

Elég volt!

Egyik közeli ismerősöm – az a fajta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, és nem is kettő, hanem száz lábbal áll, jár a földön – azzal hívott fel a napokban, hogy „kész csoda, hogy egyáltalán tudunk beszélgetni”, mert az éjjel azt hitte, hogy nem fogja megérni a reggelt. Felvette a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját, a harmadik Pfizert, és cefetül rosszul lett. Magas láz kínozta, alig tudott kikecmeregni az ágyból, hogy kitámolyogjon a fürdőszobába. – Elsötétedett előttem minden – mesélte. – Megbántam az összes létező bűnömet, és gondolatban elbúcsúztam mindenkitől, akit szeretek. Azt hittem, hogy végem van. Kérlelt a lányom, hogy a harmadik adagot már semmiképpen se vegyem föl, de nem hallgattam rá. Azt hiszem, az oltakozást ezzel befejeztem, felőlem jöhet már akármilyen vírusmutáns, variáns! Elég volt!”

Nyilván sokan vannak hasonló helyzetben, sokan éreznek különféle tüneteket a vakcina felvétele után, de ilyen esetekről, tapasztalatokról nem tájékoztat bennünket a sajtónk.

Tanulságos annak az idős embernek az esete is, akit megfázásszerű tünetekkel kórházba szállítottak egy hétfői napon, a kezelés következtében az állapota javult, de aztán hirtelen romlani kezdett, és csütörtökön már a halálhírét közölték a hozzátartozókkal. Egymás után háromszor végeztek Covid-tesztet, de az minden alkalommal negatívnak bizonyult. Mintha nem akartak volna hinni a szemüknek, mintha egyenesen ki akarták volna erőszakolni, hogy az öregemberre rámondhassák (ráfoghassák), hogy fertőző. Holta után a holmiját hiába követelte a család, nem szolgáltatták vissza. Az is koronavírusos. De addig akadékoskodtak, hogy csak megkapták a ruháit egy fekete szemeteszsákban. A felesége, akivel majdnem hat évtizedet éltek le jóban-rosszban, szerette volna még egyszer látni, holtában is, elbúcsúzni tőle. Azt sem lehetett. De a család megint csak erőszakoskodott, és akkor egyet közülük beengedtek a hullaházba. Az ajtóban állva odamutattak: Ott, a harmadik, ő az! Ugyancsak fekete zsákban. Ezzel meg is volt a távazonosítás. Az elbeszélés szerint a lezárt bádogkoporsót deszkakoporsóba tették és a temetés időpontja előtt egy órával a kijelölt temetőbe leszállították. Ennyit a tapintatos kegyeletről, az emberi méltóságról, a minden akadályt legyőző szeretetről.

Mondják azt is, hogy a fertőzéssel gyanúsított és kórházba szállított beteg ruháit, szennyesét, tárgyait mindaddig nem adhatják ki a hozzátartozóknak, amíg bent fekszik, amíg kezelés alatt áll – mert a beteg mindene (egy szálig!) fertőzött –, de amint kikerül a kórházból, amikor mehet haza, mindent-mindent ugyanúgy magával vihet, ahogy behozta. Akkorra már a fertőzésveszély elmúlik. Volt, nincs.

Hallottam ilyet is: apró kis csomagot küldtek a rokonok az idősek otthonában tengődőnek. Az átvett csomag minden egyes darabját külön kézbe vették és egyenként, aprólékosan fertőtlenítették. Ott, a csomagvivő jelenlétében, annak a szeme láttára. Volt olyan időszak is, amikor csak a leadástól számított 24 óra elteltével kaphatta meg a bentlakó a küldeményt. Hogy az idő alatt a rajta, körülötte sertepertélő vírus kipurcanjon.

Olvasgatom Vukics Ferenc koronavírus-járványról írott cikkeit. Az egyiknek ez a címe: A változatok világjárványa. Egy idézet belőle: Családok esnek szét, barátságok mennek tönkre a járvány eseményei mentén fellángoló vitákban. A probléma évezredes: az igazság keresése. A közbeszéd formálói, a politikai szereplők, a tudósok minden tettükkel és nyilatkozatukkal csak tovább mélyítették az árkokat. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden korábbi szerénységünket félredobtuk, és elfelejtettük, hogy mily kicsiny és esendő részei is vagyunk a világnak. Az emberek külső és belső világa is összeomlóban van. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a valósághoz, az igazsághoz és a tényekhez való korábbi bölcs hozzáállásunk semmivé lett.”

Minden lehetséges, sőt annak az ellenkezője is. Gyakran ismételgetem magam is: igazságkereső(e)k vagyunk, szeretjük elszántan, szenvedélyesen keresni az igazság lába nyomát, de nem szeretjük az igazságot megtalálni. Vukics azt írja, hogy az információ jelekben ölt testet. Adatoktól elborított világunkban szinte biztosra vehetjük, hogy felvetett kérdéseinkre megtalálható a megfelelő válasz, de az odáig elvezető utat félelmetes mennyiségű zavar állja el. A jel a valódi tartalom, a zavar az azt elfedő ál-jel. Kösse fel a gatyáját bárki, aki bármilyen tartalom valóságalapját próbálja kutatni. A legtöbb nyitott ember ebben fárad el a leggyakrabban.

Jön az oltottak világjárványa – az új variánsok az oltottakat támadják

 „A legújabb angliai eredmények szerint csak a teljesen beoltottaknak kell tartaniuk a Covid-19 új, »legrosszabb« változatától. Az adatok azt mutatják, hogy már minden 5 Covid halálozásból 4-et a teljesen oltottak tesznek ki.

Arról azonban ugyanaz a mainstream média, amely ismét megpróbálja riogatni az országot az elkerülhetetlen drákói korlátozásokkal, nem nagyon tájékoztatta a lakosságot, hogy ezt az állítólagos új változatot minden országban (a briteknél és az izraelieknél négy-négy személy) a teljesen beoltottak között fedezték fel!

A legfrissebb adatok szerint, amelyek az október 25 – november 24 közötti időszakra utalnak, a beoltottak tették ki az összes eset 61%-át, a kórházi kezelések 66%-át és az összes halálozás 81%-át.”

A hosszú és rengeteg adattal teletűzdelt elemző cikkből – az angliai járványhelyzetre vetítve – egyértelműen megállapítható: az elmúlt három hónapban a teljes beoltott populációban a kórházi kezelések halálozási aránya 130%-kal volt magasabb, mint a beoltatlan lakosság körében. És még egy döbbenetes sommázás: a legaggasztóbb ábra azonban azt jelzi, hogy a teljesen beoltottak 294%-kal nagyobb valószínűséggel halnak meg Covid-19-ben, ha megfertőződnek.

„Mi lehet az ok,

amiért a teljesen beoltottak valójában sokkal rosszabbul járnak, mint a be nem oltottak? Az adatok azt sugallják, hogy a Covid-19 injekciók megtizedelik a beoltottak immunrendszerét.

Az UKHSA Vaccine Surveillance jelentései szerint a 100 000 lakosra jutó megbetegedési arányok azt mutatják, hogy a teljesen beoltott 30–79 évesek körében sokkal magasabb az esetek aránya, mint a be nem oltott populációban, és a helyzet hónapról hónapra egyre rosszabb. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 injekciók negatív hatást fejtenek ki, és ez sajnos arra utal, hogy „megtizedelik” a teljesen beoltott populációk immunrendszerét, és ennek további bizonyítékait látjuk elrejteni a hivatalos kormányjelentésekben.

Például az UKHSA által közzétett 42. heti vakcina-felügyeleti jelentés a következőket állítja:

Az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége (UKHSA) megfigyelési adatai szerint az N antitest szintje alacsonyabbnak tűnik azoknál az egyéneknél, akik 2 adag oltást követően kapnak fertőzést.

Ez arra utal, hogy a Covid-19 vakcinák megzavarják az immunrendszer azon képességét, hogy a fertőzést követően antitesteket termeljenek a SARS-CoV-2 vírus más darabjai ellen. Ezért, ha a jövőben bármilyen mutáció következik be az állítólagos SARS-CoV-2 vírus tüskeproteinjében, a beoltottak sokkal sebezhetőbbek lesznek, és valószínűleg védtelenebbek lesznek, mivel képtelenek N-antitestet termelni, még akkor is, ha már megfertőződtek.

A halálozások 80%-a, a kórházi kezelések 65%-a és az esetek 54%-a a részben és teljesen beoltott populációhoz tartozik, legalább augusztus 30. óta, ez pedig azt bizonyítja, hogy Angliában a teljesen beoltottak világjárványa van.”

Vukics Ferenc ezt írja az omikron „váratlan” felbukkanása kapcsán: „A hírt olvasva déjà vu érzés fogott el. Több mint egy évvel ezelőtt egy írás azt bizonygatta, hogy már nemcsak a Covid-19, de a Covid-21 (23) is szerepel bizonyos raktári jegyzékeken és ott a Covid-21 mellett az Omikron név állt a zárójelben.”

Érnek még bennünket meglepetések.

Szabó Angéla

https://www.szilajcsiko.hu/single-post/vukics-ferenc-jon-az-oltottak-vilagjarvanya-az-uj-variansok-az-oltottakat-tamadjak-i

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése