2021. december 14., kedd

Sürgős EP határozat Szerbiáról

(Tovább) sérültek az emberi jogok, a demokrácia és a joguralom!
 
 Hosszú az út Európába: a Strasbourgi Európai Parlament 
(Fotó: Európai Unió)

Az utóbbi hetek szerbiai belpolitikai eseményeire felfigyeltek külföldön is.
Az European Western Balkans (EWB) regionális internet portál arról ír, hogy az Európai Parlament (EP) plenáris ülése december 16-án a Szerbiáról szóló sürgős határozat elfogadásáról vitázik.[1]
Az ökológiai tiltakozások és a hatalom válasza ezekre, valamint a vietnámi munkások helyzete, alkalmat adtak az EP képviselők egy részének, hogy a szerbiai állapotokat a 2021. év utolsó plenáris ülésnek napirendjére tűzzék.

A Szerbiáról szóló sürgős határozat a Zöldek (Greens/EFA) és az Újítsuk meg Európát (Renew Europe – liberális) képviselői csoportjának közös javaslata, amit a Szocialisták és Demokraták (S&D) csoportja is támogatott. A napirendre tűzését – az EWB értesülései szerint – az Európai Néppárt (EPP) képviselői csoportja, melynek a Szerb Haladó Párt (SNS) társult tagja, kimondottan ellenezte.
A rezolúciót Klemen Grošelj szlovén képviselő mutatja be és, a bejelentések szerint, az EP még az nap szavaz róla. Az előlátott eljárás szerint, a képviselői csoportoknak szerdáig (december 15-ig) kellene összehangolni álláspontjukat a határozati javaslatról.

A tervezetben, amelybe az EWB-nek betekintése volt, azt írja, hogy az utóbbi tüntetéseken aránytalan rendőrségi erő alkalmazására is sor került, mivel Szerbia néhány városában egyeseket letartóztattak. Felfigyeltek arra is, hogy a tiltakozások Szabácson eszkalálódtak, és hogy a rendőrség visszahúzódott a tiltakozás vége előtt, lehetővé téve a felfegyverzett huligánoknak, hogy buldózerrel tereljék szét a tiltakozókat.
– Mély aggodalmunkat fejezzük ki a korrupció és a joguralom komoly problémája miatt a környezetvédelem területén, az átláthatóság általános hiánya és az infrastrukturális projektek hatása miatt az életkörülményekre és a társadalomra, ideértve a kínai befektetéseket és kölcsönöket, valamint a Riro Tinto multinacionális kompániát is – áll a dokumentumban, amelybe az EWB-nek betekintése volt. 
A javaslat felszólítja a szerbiai hatalmat, hogy kövesse az ökológiai tüntetéseken kifejezett törvényes aggodalmat, valamint hogy a csatlakozási tárgyalásokon foglalkozzanak a környezetvédelem kérdéseivel, miután megnyílt a 4. klaszter (fejezet – a mai brüsszeli kormányközi konferencián – B.A.).[2]
Az előterjesztők üdvözlik, hogy a szerb kormány visszavonta a kisajátítási törvényt a képviselőházi eljárásból és módosította a népszavazási törvényt, de aggodalmukat kifejezik ki az említett törvényekkel kapcsolatos vitára előlátott idő és tér miatt.
Az EWB betekintése szerint, a határozati javaslat mély aggodalmat fejez ki a szélsőséges és huligán csoportok növekvő erőszakja miatt is, különösen az ökológiai tiltakozások alatt.
– Elítéljük ezek közeli kapcsolatát a magas rangú politikai szereplőkkel, ideértve a kormányhoz közelieket is – írja a javaslatban. A továbbiakban felszólítja a szerbiai hatalmat annak biztosítására, hogy az erőszak eseteit vizsgálják ki és büntessék meg a felelős elkövetőket, beleértve az összes közhivatalnokot.
Az EP Képviselők megemlítették a huligáncsoportok szerepét is a Ratko Mladić elítélt háborús bűnös falfestményének védelmében, és hogy ezek az incidensek felfedték a huligánok és a rendőrség közeli kapcsolatait.
 
Az EWB által ismert szöveg rámutat a sértő nyelvezetre, a megfélemlítésre és a politikai ellenfelek, valamint a média képviselői elleni rágalmazási kampányra is, amit az EP képviselők a demokratikus gyakorlat és az alapvető demokratikus értékek sérelmeként mutatnak be. A szövegben továbbá az áll, hogy az EP elképesztőnek tartja néhány képviselő, magas rangú politikai tisztségviselő és a kormányközeli média hangszerelt támadását a polgári mozgalmak és a civil társadalom szervezetei ellen, „külföldi bérenceknek” mutatva be azokat, akiknek az a feladata, hogy „káoszt teremtsenek és destabilizálják Szerbiát”. 
Az EK képviselők a csütörtökön megvitatásra kerülő javaslatban aggodalmukat fejezik ki a nagybecskereki Linglong gumigyár 500 vietnámi munkásának helyzetéről szóló jelentés miatt is. Felszólítják a szerbiai hatalmat, hogy sürgősen tegyen meg minden intézkedést a munkásokkal való visszaélés megszüntetésére, valamint, hogy vizsgálják ki az esetet és büntessék meg a felelőseket.
Az utolsó ilyen sürgős rezolúció elfogadására 2014-ben került sor, amikor elítélték Vojislav Šešelj hágai vádlott háborús-uszító retorikáját. Ilyen határozatokat az EP képviselői akkor terjesztenek be, ha az emberi jogok, a demokrácia és a joguralom sérelméről van szó – közli az EWB.

Klemen Grošelj, az Újítsuk meg Európát képviselője, a Nova úgyszintén belgrádi napilapnak nyilatkozva, elmondta: „Nagy változások történnek az EU-ban. Angela Merkel távozása az Unió Nyugat-Balkáni politikájának változásait hozza. Ezért, két klaszter helyet, ami az Európai Bizottság javaslata volt, csak egy nyílt meg, éspedig a környezetvédelmi kérdésekre vonatkozó. Ez bizonyos üzenetet tartalmaz és remélem, hogy a hivatalos Belgrád megértette.”[3]
– Elég jól ismerem a szerbiai helyzetet. Az információk különböző, hivatalos és nem hivatalos csatornákon jutnak el hozzám. A helyzet rossz, mert Szerbiában a hatalmi rendszer autokratává vált. Azok alapján, amit Lengyelországban, Magyarországban és most Szlovéniában láttam, téves irányba Szerbia ment el a legmesszebbre. Szerbia polgárai azonban tudatosodnak, hogy a fejlődés nem csak beton az aszfaltban, hanem, hogy a jövőnket a környezet,  a természet iránti viszonyulásunk és az éghajlatváltozással való szembenézésünk kapacitása határozza meg – üzente a szlovén EP képviselő.
A kérdésre, milyen az álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a Rio Tinto lítiumot akar bányászni a Jadar-völgyben, Grošelj így válaszolt: „Az ilyen befektetéseket csak a legszélesebb egyetértés keretében lehet elvégezni, ideértve azt a részt is, hogy a polgároknak világosan be kell mutatni a gazdasági és társadalmi következményeit. Ha ez nem áll fenn, azokat nem szabad törvénnyel és kényszerítéssel végrehajtani.”

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. december 14.

__________
[1] (EWB) Evropski Parlament sledećeg četvrtka o usvajanju hitne rezolucije o Srbiji [Az Európai Parlament a következő csütörtökön a Szerbiáról szól sürgős határozat elfogadásáról]
https://europeanwesternbalkans.rs/evropski-parlament-sledeceg-cetvrtka-o-usvajanju-hitne-rezolucije-o-srbiji/, 2021. december 12.
Lásd még (FoNet) EWB: Hitna rezolucija o Srbiji [Sürgős rezolúció Szerbiáról]. Danas, 2021. december 11. 7. 
Otvoren Klaster četiri u pristupnim pregovorima Srbije sa EU https://rs.n1info.com/vesti/otvaranje-klastera-4-eu-srbija/, 2021.14. dec. 08:08 > 10:34
[3] Vojislav Milovačević: Ne sme biti nametanja, ni sile zbog „Rio Tinta” [A Rio Tinto miatt nem szabad sem a törvényt erőltetni, sem erőszakot alkalmazni] Nova, 2021. december 13. 4-5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése