Bozóki Antal (hon)lapja

2022. június 15., szerda

Pásztoréknak kellenek a zsíros pozíciók, de a „kis ravaszok” kerülik a felelősségvállalást

 

  (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav/)  
 
2022-06-15

Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség elnöke a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva egyebek között megerősítette, hogy pártja nem vállalna alelnöki vagy miniszteri funkciót az új szerb kormányban.

A délvidéki magyarság fő „boldogítója” szerint „a VMSZ kis párt, kis közösség”.

(De azért – „szerénység” ide vagy oda – a csillagászati fizetésekkel járó államtitkári posztokra nagyon is fáj a foguk.)

Pásztor elárulta, hogy „felelőtlen lenne a részükről, ha bármilyen módon elvállalnák a miniszteri funkciókkal járó felelősséget”.

Valójában arról van szó, hogy a „vezető érdekvédő” jól tudja, amennyiben egy szép napon bukásnak indulna a haladó bizniszkormány, a VMSZ-en is csattanhatna az ostor (vagy a bot, a husáng stb.), ha közvetlenül, miniszterek révén venne részt „kedves Ácóék” (gaz)tetteiben.

Az államtitkárokra viszont nem irányul a reflektorfény, ők könnyebben megúszhatják az esetleges népharagot.

(Persze, az sem mellékes, hogy négy éven át semmit sem kell dolgozniuk.)

F. F.

Pásztor: Nem tartunk igényt miniszteri tisztségre

Pásztor: Nem tartunk igényt miniszteri tisztségre

2022-06-15 7:35

A Vajdasági Magyar Szövetség államtitkári helyeket szeretne a leendő szerb kormányban, miniszteri vagy alelnöki tisztséget nem, erről a Vajdasági RTV-nek beszélt Pásztor István, a párt elnöke.

Pásztor úgy véli, a pillanat olyan, hogy most nagyítóval kell szemlélni a saját potenciáljainkat és lehetőségeinket, s hozzátette „a VMSZ egy kis párt, egy kis közösség”.

„Ha tudunk biztosítani néhány államtitkárt, akik felelősségteljesen viszonyulnak a munkájukhoz, felelősségteljesen viszonyulnak az állam iránt, ez gyakorlatilag az a hatókör, ami számunkra ma reálisnak tekinthető”, fogalmazott.

Arra a kérdésre, miszerint elutasítaná-e, ha a VMSZ-nek miniszteri széket kínálnának fel a leendő kormányban, Pásztor azt válaszolta, soha nem került abba a helyzetbe, hogy el kelljen utasítania egy ilyen ajánlatot.

„Nem hiszem, hogy ebbe a helyzetbe kerülök, de úgy vélem, felelőtlen lenne a részünkről, hogy ha ilyen igényeink lennének, ha mi követelnénk, vagy ha bármilyen módon elvállalnánk ezt a felelősséget”, mondta, hozzátéve, itt nem csak egy funkcióról van szó.

„Egyfolytában azokról a hihetetlenül összetett körülményekről beszélek, amelyek közepette élünk, s ilyen helyzetben elvállalni egy miniszteri tisztséget, roppant nagy felelősség”, fogalmazott VMSZ elnöke, aki úgy gondolja, pártjának az adott pillanatban nincs sem készsége, sem képessége ehhez, Pásztor szerint azért sem, mert a VMSZ jelen van az önkormányzatokban, de tartományi szinten is.

„A szerb kormány minisztériumaiban államtitkári szinten kívánunk jelen lenni, egészen egyszerűen ez a reális lehetőségünk”, mondta Pásztor, majd kiemelte, hogy ez nem kevés, amennyiben a VMSZ képviselői, ahogyan eddig is, felelősségteljesen látják el az államtitkári teendőiket.

https://szmsz.press/2022/06/15/pasztor-nem-tartunk-igenyt-miniszteri-tisztsegre/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 9:38
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: VMSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (941)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (205)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1639)
  • Incidensek (935)
  • Jegyzetek (537)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (728)
  • Kisebbségi jogok (1044)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (166)
  • MM (160)
  • MNT (535)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (463)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1334)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (375)
    • ►  május (65)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ▼  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ▼  június (72)
      • Ismét módosulnak a választási törvények
      • Kiderült, hol vette át a CMH a szavazási levélcsom...
      • „Jövő év elejére kész lesz!”?
      • Napi 684 forint jut az állami gondoskodásban lévő ...
      • VOICE:
      • Egy vagány vegány vágány
      • Siker a semmittevésben!
      • Alig mentek el hétvégén szavazni, ezért nyerhetett...
      • Restaurálták a József Attila-mellszobrot, de csak ...
      • Strahinja Sekulić, direktor Agencije za restitucij...
      • „Ilyesmi többé nem fordulhat elő”?
      • Hogyan teszik értéktelenné a demokráciát az autori...
      • Vučić azt üzente, a kataszteri adatokat fejből tudja
      • Ismét a „szerb világot” éltette a fura belügyminis...
      • Megrongálták József Attila újvidéki mellszobrát, a...
      • Szerbia: Se parlament, se kormány
      •   Danas, 2022. június 24. 11.
      • "A vétójog eltörlését is megvétózhatja Orbán Brüss...
      • Hontalanul
      • Mladićot éltető falrajzot és az orosz agressziót j...
      • Nem csillapodik a felháborodás: Muszlimellenes dal...
      • „Árulónak tekintenek bennünket, az árulókat pedig ...
      • "Megadóztatja a kormány a tésztát és a müzlit, jöh...
      • "Leszerelési hullám a rendőrségnél, vármegyére nev...
      • "Oroszország már rég elvesztette ez a háborút" - i...
      • Vajon milyen jövője van egy városnak, amely...
      • Azt is (meg)büntetik, aki kiállt Szabó Dékány Zsóf...
      • Ćuta: Ha nem alakul meg a parlament, akkor a belgr...
      • " Eltitkolt koncessziós dokumentumok, elítélt fide...
      • Nemzeti tanácsi választások előtt
      • Az élet ideálok nélkül nem éppen valami élet. Bači...
      • A „legfelsőbb körökből” való szabadkai nyilvánosan...
      • Kérdezni mert – menesztették!
      •  Danas, 2022. június 17. 11.
      • Diplomahonosítási kalamajka
      • Mi és ki felelős a vajdasági magyar problematikumért?
      • A magyar kormánynak nem kell az uniós minimálbér, ...
      • Szerbia: egyre távolabb az EU-tagságtól
      • A migránsok megrongálták a majdáni és rábéi temetőt.
      • Danas, 2022. június 15. 11.
      • A magyar különutasság három szempontból
      • A felelősség elkerülhetetlen!
      • Megalázó vereségtől hangos az angol sajtó: „A magy...
      • „Szerbiában nem volt előrelépés, sőt, inkább vissz...
      • Pásztoréknak kellenek a zsíros pozíciók, de a „kis...
      • 400 fölött az euró; Magyarország nagyot kaszál az ...
      • Szabó Dékány: Nem adom vissza a mandátumomat
      • Megrántotta a fejét, amikor a másik elsütötte a fe...
      • Az Európai Unió előre megy, a Fidesz meg hátra
      • Torda – falu, ahol leáll az élet
      • „HIHETETLEN VILÁGBAN ÉLÜNK”
      • 500 ezer forint havi 0,4 közbeszerzésért
      • RTV: Továbbra sem írták ki a pályázatot a vezériga...
      • Elszállt az infláció, nem látni mikor lassulhat a ...
      • „Kincs, ami van, de még sincs”[1]
      • Magyarországon is egyre jobban érezni az ukrajnai ...
      • A magyar állam nem segít a bántalmazott nőknek
      • Danas, 2022. június 6. 9.
      • Ha hazugságot mondasz a kerítésen át, az rágalom, ...
      • Június 5. – Környezetvédelmi Világnap
      • Történelmi hiba
      • Pünkösd
      •  Danas, 2022. június 3. 11.
      • A nemzeti összetartozás napja
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      • Semmibe veszik a felcsúti zsenit, megint túljártak...
      • Pásztor „jó döntése”?
      • Egyre bizonytalanabb a Fudan Egyetem budapesti ber...
      •  Danas, 2022. június 1.  11.
      • Míg más országok rakétarendszert küldenek Ukrajnán...
      • Miért nincs magyar egyetem a Vajdaságban?
      • Elbocsátott orosz tanárok, üres helyszín Orbán szü...
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

989,426
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.