2024. szeptember 15., vasárnap

OKTATÁSI ÜRÖMÖK

Pásztor Bálint: „hatalmas siker, hogy 5 diákkal is nyílhassanak tagozatok” (?)

Feszt csak a javunkat akarják, nem is győzik
elégszer hangoztatni. Ezúton is köszönjük nekik.
Szabó Angéla
 
Fotó: Ótos András (archív felvétel)

A Magyar Szó nevű pártújság szeptember 11-én háromhasábos cikkben[1] számol be Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (mások szerint VM Szolgapárt) dinasztiás elnökének újabb szerepléséről a Szabadkai Magyar Rádió (SZMR) Napindító című előző napi alákérdezős műsorában[2].
Pásztor Bálint a „kötcsei találkozóra”, „a magyarországi támogatások folytonosságára”, „a tanévkezdésre” és „az elkövetkező hetek és hónapok” várható eseményeire vonatkozó „újságírói kérdésekre” válaszolt.

Az „aktuális politikai és közéleti kérdésekről szóló”, többnyire érdektelen (párt)műsort két nap alatt mindössze 18-an tekintették meg[3]. A műsor apropóján azonban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy mit mondott a junior pártvezér a tanévkezdéssel kapcsolatosan.
II. Pásztor fontosnak tartotta kiemelni, hogy „nagyjából sikerül megtartani az előző években jellemző diákszámot, ennek egyik alapfeltétele az, hogy ahol csak igény van rá, ott magyar osztály nyíljon. Szavai szerint ez csak küzdelmek révén lehetséges, hiszen immár szinte 20 évre visszamenően a kormány mindegyik összetétele a racionalizációra törekedett az oktatásban, ezért hatalmas siker, hogy a VMSZ minden évben ki tudja harcolni, hogy 5 diákkal is nyílhassanak tagozatok”[4].

A Magyar Nemzeti Tanács „alapította” sajtóból (Pásztorpress) az iskolakezdés előtti napoktól kezdve folyamatosan terjedt a rózsaszínű propaganda „az oktatási körülmények javulásáról”[5], az „örömteli iskolai életről”[6], „a kezdődő tanév ismérveiről, újdonságairól”[7], a „tanévnyitó központi ünnepségéről”[8], „tanszercsomagok osztásáról”[9], „táskaszentelésről”[10] (??), az „iskola-felújításokról”[11], stb.
Csupa siker, csupa ünnep, minden szép és jó! Arról viszont, hogy milyen is valójában a vajdasági magyar oktatás helyzete, alig lehet megbízható információkhoz jutni.
Nem tudni azt sem, hogy 2022 óta, mióta a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) új vezetősége van, mi okból marad el a korábban (2012 óta) évi rendszerességgel, kitartóan és következetesen közölt „oktatási helyzetkép” című értékelés a magyar oktatás helyzetének alakulásáról[12]? Már erre sincs kapacitás?

A kis létszámú (15 főnél kisebb) általános iskolai osztályok és középiskolai szakok megnyitása a közösségi jogok érvényesítése terén talán az egyedüli „hatalmas sikere” a VMSZ-nek, hogy „minden évben ki tudja harcolni, hogy 5 diákkal is nyílhassanak tagozatok” – mondta Pásztor Bálint.
A párt többi politikusa sem mulasztja el, hogy ezt minden lehetséges alkalommal hangoztassa. Ez lenne a siker? Sok helyütt azonban már 5 diák sincs. Vajon miért? Ezzel nem kellene foglalkozni?

Jerasz Anikónak, a VMSZ megélhetési bútordarabjának, oktatási államtitkárnak a Magyar Szóban közölt egészoldalas interjújából tudjuk meg, hogy „az új tanévben is több mint 1300-an tanulnak majd magyar nyelven, Vajdaság 72 általános iskolájában, 25 község területén”[13] (a 45 közül – B.A.). (Jerasz Vicsek Annamáriát váltotta fel ebben a tisztségben, akit a sokéves semmittevés után a VMSZ Európai Parlamenti képviselővé léptetett elő.)
Az új államtitkár (Hajnal Jenő idejében az MNT Végrehajtó Bizottságának bábelnöke[14]) szavai szerint „az MNT eddig az általános iskolák vonatkozásában 46, míg a középiskolák esetében 20 támogató záradékot adott ki”[15]. – Ezeknek a (középiskolai – B.A.) szakoknak és osztályoknak a megmaradása kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség szakpolitizálásának és érdekérvényesítő erejének köszönhető – mondja Jerasz (is).
Nem mondta ki világosan ugyan, de a szavaiból azt lehet kiérteni, hogy az MNT támogatta a kis létszámú, vagyis az 5 és még ennél kevesebb tanulóval működő magyar osztályok megnyitását. Ez a szám csakis a magyar nyelvű oktatási hálózat megroggyant állapotát mutatja!

A VMSZ elnöke szerint a kis létszámú osztályok megnyitásának „két alapfeltétele van, az egyik a VMSZ részvétele a hatalmi többségben, a másik pedig a VMSZ oktatási államtitkárának a tevékenysége. Természetesen az is lényeges, hogy a tartományi oktatási titkár tisztségét 2000 óta folyamatosan a VMSZ delegálta személy tölti be”[16].
A VMSZ oktatási „sikere”, tehát, annak az eredménye, hogy Pásztor István, a párt tavaly elhunyt elnöke a Szerb Haladó Párttal (SNS/SZHP) a magyar közösség hátrányára 2014-ben megalázó hatalmi szövetségre lépett, koalíciós szerződést kötött „a közös, programszintű együttműködésről és részvételről a Szerb Köztársaság kormányában”[17], amit aztán a gyakori választások után folyamatosan újított.
A VMSZ azokkal a szerb nacionalista erőkkel társult, akik nem is olyan régen még egy szendviccsel akartak kiköltöztetni bennünket a szülőföldünkről. Erre az egyezségre az SZHP-nek csak a demokratikus nemzeti kisebbségi politika látszatának a külföld felé mutogatása miatt volt/van szüksége. A VMSZ szolgaságát jutalmazó Aleksandar Vučič szerb nacionalista elnök rábólintott a kis létszámú osztályok megnyitására és a pártnak jóváhagyott hét államtitkári tisztséget is.
Ezt a közösséget megalázó és romboló politikát folytatja most a kispásztor, az apja „kitaposott útján”[18], mivel szeptember 13-án új koalíciós megállapodást írt alá Miloš Vučevićtyel, a SZHP elnökével[19]. (A VMSZ soha nem készített elemzést arról, hogy az előző szerződésből mi valósult meg!)
A VMSZ-nek valójában nincs is kisebbségi politikája, amije azonban van, az a pártelit hatalmának a megőrzésére irányuló tiszta voluntarizmus.

A kis létszámú osztályok működése gazdaságilag teljesen indokolatlan és előbb-utóbb megszűnik.
Az MTI szeptember 4-ei híre szerint „Erdélyben több mint félezer, szórványbeli magyar diákot szállítanak magyar iskolába az új tanévben a Rákóczi Szövetség buszai […]. A részletes adatok szerint az iskolabuszok az erdélyi szórványmegyék többségében több, akár tucatnyi faluból gyűjtik össze a magyar diákokat és viszik a városokban és községközpontokban lévő magyar tagozattal is rendelkező iskolákba”[20]
Ha Erdélyben meg lehetett oldani a szórványbeli magyar diákok szállítását magyar iskolákba, akkor miért nem lehet megoldani Vajdaságban? Mi történt az MNT Autóbusz az otthontól az iskoláig programjával? Működik, nem működik?
Ez már csak ezért is fontos, mivel a kis létszámú osztályok fenntartása pedagógiai és a gyermekek szocializálódása szempontjából is erősen vitatott. Hogyan tudnak társalogni, barátkozni és játszani a kisdiákok az osztályban, ahol öten vagy még ennél is kevesebben vannak? Erről azonban nem beszél senki.

Pásztor szerint „nagyjából sikerül megtartani az előző években jellemző diákszámot”. A DélHír portál adatai szerint „egy százalékkal több elsős kezdte meg az idén (1313) az iskolát magyar nyelven, mint tavaly (1299)”[21].
A portál „a helyi oktatási rendszerben járatos forrása elmondta, hogy ez a szám megtévesztő lehet, ugyanis a több diák nem a magyar diákok számának a megnövekedése miatt történhetett meg, hanem a 100 ezer forintos anyaországi támogatás miatt magyar osztályba beíratott roma gyermekekkel magyarázható”[22].
– Sajnos azonban a nagy átlagot nézve így is hatalmas a baj, hiszen 2010-hez képest (amikor 2027 volt a magyar elsősök száma) 35 százalékkal van kevesebb elsős magyar diák, ami egy riasztó szám! Sőt, az igazán nagy baj még csak a közeljövőben lesz várható, amikor nagyjából 10 év múlva egy drasztikus bezuhanásra kell számítani. Hiszen a délvidéki magyar fiatalok tömegei választják az anyaországi vagy nyugati munkát felnőttként, de a délvidéki magyar egyetemistáknak is több, mint 60 százaléka az anyaországban tanul már egy friss kutatás szerint. Ennek pedig nem csak az oktatási körülmények az oka, hanem sok esetben a szerbnyelvtudás hiánya. Így e generációk gyerekeit hiába várják majd a helyi oktatási intézmények, hiszen azok nem a Délvidéken, hanem valamely anyaországi vagy nyugat európai iskola padjaiban kezdik majd meg a tanévet – írja a Délhír[23].

A tankönyvkiadás területén is sok a ködösítés.
Jerasz Anikó szerint „a kis példányszámú tankönyvek, amelyek közé a magyar kiadványok is tartoznak, idei finanszírozása sajnos nem úgy alakult, ahogyan az elmúlt öt-hat évben már jól bejáródott, ezért ezeknek egy része késéssel fog megjelenni”. Tegyük hozzá: ismét!
– Az általános iskolás diákok számára szinte minden tantárgyból van már magyar tankönyv, sőt az is elmondható, hogy az iskolák több kiadó tankönyvei közül is választhatnak. A tapasztalatok szerint élnek is a lehetőséggel. A középiskolás tanulók számára is nagyon sok tantárgy tankönyve elkészült már. Itt leginkább a magyar nyelv és irodalom tantárgy tankönyvei kiadásának hiányát érezzük, aminek az is az oka, hogy ezek szerzői tankönyvek, és megjelentetésük jóval hosszabb eljárást követel meg, mint a fordításban megjelenőké – nyilatkozta Jerasz Anikó.
Ebből – a sorok között – azt lehet kiolvasni, egyrészt, hogy a magyar diákok számára késnek a tankönyvek, másrészt, hogy nincs is minden tantárgyból tankönyv. A középiskolás tanulók számára még a magyar nyelv és irodalom tantárgyból sincs! Egy tisztességes jelentést sem képesek/tudnak/nem akarnak adni a tankönyvhelyzetről? Kinek, minek hazudnak?

Az oktatást egyéb problémák is terhelik, mint például a gyermekek biztonságának kérdése az oktatási intézményekben, a tanügyi dolgozók alacsony fizetése, az iskolaépületek állapota, a politika és a vallás egyre nagyobb térhódítása, stb.
Az eseményekből arra lehet következtetni, hogy az oktatást alkalmatlan, „delegált” (estünkben Véemeszes) pártkáderek irányítják, akik nem ismerik a problémákat, betekintésük sincs. Az oktatási miniszter pedig a 70 éves Slavica Đukić-Dejanović, a balkáni mészáros, a néhai Slobodan Milošević Szerbiai Szocialista Pártjának (SPS) egyik vezető kádere[24].
Olyan iskolaigazgatók is vannak, akik nem ismerik még az iskola épületének az állagát se. Többnyire tűzoltói tevékenységet végeznek, akkor intézkednek, amikor már előállt a probléma, megtörtént a baj. Az ilyeneket mielőbb meneszteni kell!
A tornyosi Tömörkényi István Általános Iskola „egyik tantermének a közelmúltban leszakadt a plafonja”[25]. Olyan iskola is van, ahol az MNT-től kapott „komolyabb összegből sikerült körbekeríteni kerítéssel” az iskolát[26]. Sajtóhírnek számított az is, hogy a tartományi titkár megtekintette az iskolai toalett felújítását[27], stb. A „mindenre pályázni kell” arra utal, hogy a tartományban nem létezik összehangolt terv az iskolák karbantartására, javításra, modernizálására. Azt sem tudják, mit kell tenni.

A legújabb PISA teszt szerint „a szerbiai tanulók eredményei 50 ponttal alacsonyabbak, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országokban és az Európai Unió tagállamaiban. Ez azt jelenti, hogy másfél éves kiegészítő oktatásra van szükségük, hogy ezt a különbséget behozzák”[28]. „A nyolcadikosaink záróvizsgájának eredménye a korábbi évek fiaskóit is alulmúlta”[29]. Ez miatt senki nem aggódik?
Az oktatásban általában, így a magyar tanulók oktatásában sem lesz addig változás, amíg az állam nem növeli a fejlesztésébe való befektetések összegét, amíg nem szakemberek kerülnek vezetői pozícióba, amíg a tudományt nem választják külön a politikától és a vallástól! Amíg pártvezetők tartanak tanévnyitó beszédet[30] és a táskaszenteléstől[31] várják az eredményt!

BOZÓKI Antal
__________
[1] P.E.: Az anyaországi támogatás folyamatos. Magyar Szó, 2024. szeptember 11. 4. , és https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.314490/Az-anyaorszagi-tamogatas-folyamatos, 2024. szeptember 10. 16:51
[2] Napindító (SZMR) - Interjú Dr. Pásztor Bálinttal a VMSZ elnökével. https://www.youtube.com/watch?v=68KRubCFazo

[3] Uo.

[4] Uo.

[5] LMT: Javultak az oktatási feltételek. Magyar Szó, 2024. augusztus 28. 1., 8.

[6] Mihályi Katalin: Legyen örömteli az iskolai élet. Magyar Szó, 2024. augusztus 31. 13., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.314006/Egyutt-az-anyanyelvu-oktatasert, 2024. szeptember 1. 9:29

[7] Uo.

[8] K.P.D.: Közös jövőnk jegyében. Magyar Szó, 2024. szeptember 3. 1., 4.

[9] Uo.

[10] P.L.: Táskaszentelés Szenttamáson. Magyar Szó, 2024. szeptember 4. 6.

[11] hat: Megújul a magyarkanizsai zeneoskola. Magyar Szó, 2024. szeptember 5. 13.; csin: További munkálatok a baraparti iskolában. Magyar Szó, 2024. szeptember 5. 13. és kgn: Felújítják a tornyosi általános iskola tetőszerkezetét. Magyar Szó, 2024. szeptember 12. 13.

[12] Oktatási helyzetkép 2021. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének 2021. december 4-ei évi közgyűlésén jelen levő pedagógusok állásfoglalása és javaslatai
http://www.vmpe.org.rs/oktatasi-helyzetkep-2021/, 2022. január 14.
Lásd még „Az oktatási helyzet súlyosbodott”! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14190, 2022. január 17.

[13] Mihályi Katalin: Együtt az anyanyelvű oktatásért. Magyar Szó, 2024. augusztus 31. 13

[14] Jerasz Anikó. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/jerasz-aniko-0

[15] Lásd a 14-es alatti írást.

[16] Lásd a 2-es alatti interjúban.

[17] A VMSZ és az SZHP koalíciós szerződése. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.166886/A-VMSZ-es-az-SZHP-koalicios-szerzodese, 2014. április 29. 14:11

[18] Pesevszki Evelyn: Kitaposott út, új elnök, saját arcél. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.305246/Kitaposott-ut-uj-elnok-sajat-arcel, 2024. március 9. 8:30
Lásd még a „Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16558, 2024. augusztus 29.

[19] Koalicioni sporazum 2023. https://www.vmsz.org.rs/sr/o-nama/dokumenti/koalicioni-sporazum-2023

[20] (MTI) Erdélyben több mint félezer magyar diákot szállítanak magyar iskolába a Rákóczi Szövetség buszai. https://m.vajma.info/cikk/karpat/15427/Erdelyben-tobb-mint-felezer-magyar-diakot-szallitanak-magyar-iskolaba-a-Rakoczi-Szovetseg-buszai.html, 2024. szeptember 4. [14:55]

[21] Egy százalékkal több elsős kezdte meg idén az iskolát magyar nyelven, mint tavaly. https://delhir.info/2024/09/05/egy-szazalekkal-tobb-elsos-kezdte-meg-iden-az-iskolat-magyar-nyelven-mint-tavaly/, 2024. szeptember 5. 20:17

[22] Uo.

[23] Uo. „A magyar anyanyelvű vajdasági diákok között látványosan nőtt a magyarországi egyetemekre, főiskolákra, de immár középiskolába iratkozók száma” – írja Beretka Ferenc is. (Iratkozási helyzetkép kissé megkésve. Családi Kör, 2024. augusztus 22. 10.)

[24] Slavica Đukić-Dejanović. https://sh.wikipedia.org/wiki/Slavica_%C4%90uki%C4%87-Dejanovi%C4%87

[25] kgn. Felújítják a tornyosi általános iskola tetőszerkezetét. Magyar Szó, 2024. szeptember 12. 13.

[26] Lásd a „Farok csóválja a kutyát”! („MNT támogatásából kerítés”) c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16515 , 2024. augusztus 7.

[27] F. F.: Hát, nem csodálatos: a tartományi titkár megtekintette az iskolai toalett felújítását.
https://delhir.info/2024/08/29/hat-nem-csodalatos-a-tartomanyi-titkar-megtekintette-az-iskolai-toalett-felujitasat/, 2024. augusztus 29. 4:37
[28] Rezultati PISA testa: Naši đaci zaostaju godinu i po dana od svojih vršnjaka širom sveta [A PISA teszt eredményei: A tanulóink másfél évvel lemaradnak a korosztályuktól a világban]. https://bebac.com/rezultati-pisa-testa-nasi-djaci-zaostaju-godinu-i-po-dana-od-svojih-vrsnjaka-sirom-sveta/

[29] Beretka, a 23-as jegyzetben.

[30] Lásd a 8-as alatti írást.

[31] Lásd a 10-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése