2025. május 20., kedd

A VMSZ, a civil szervezetek és az egyházak összefonódása

Alattomos támogatás- és szavazatvásárlás magyarországi pénzekből

Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére.
Katonacsúfoló ének


Pásztor Bálint (középen) vélhetően a III. civil konferencia
vajdasági részvevőivel. (Herczeg Zsolt felvétele)

A magyar Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Civil Kavalkád 2025 a Skanzenben – Közösségek találkozás címmel tartotta meg május 12-én a III. Országos Civil Konferenciát. – A rendezvényen Budapest mellett Magyarország minden vármegyéjéből érkeztek civil szervezetek. Az erdélyi, felvidéki és délvidéki magyar civil szervezetek képviselői is jelen voltak – írja a Magyar Szó nevű pártújság tudósítója.

 

Kuriózum, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ (Vučić Magyarjai Szövetségének) elnöke a civil rendezvényen nem csak, hogy jelen volt, de fel is szólalt! Hogyan kerül(t) egyáltalán egy pártelnök a civil konferenciára?

A cikkíró megemlíti, hogy rendezvényen a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ képviselői és Óbecse község civil szervezeteinek képviselői is jelen voltak, de nem említi, hogy felszólaltak-e.

 

Vučić lojalistája, Pásztor Bálint, a minden lében kanál pártvezér a konferencián hangoztatta, hogy „a civil szervezeti vezetők és aktivisták nélkül nem lehetne sikeres nemzetpolitikát építeni”[1]. Elmondta, pontosabban kikotyogta azt is, hogy „a Vajdasági Magyar Szövetség már 2007-ben szövetséget kötött a civil szervezetekkel és a történelmi egyházakkal”[2].

– Ez az együttműködés azóta is működik, és ennek is köszönhető, hogy értékeket tudtunk megőrizni, közösségeket megerősíteni, és valódi eredményeket felmutatni  (?? – B. A.) – mondta. – Ehhez az együttműködéshez azonban szükség van Magyarország Kormányának támogatására is. Enélkül sem itt, azaz Magyarországon, sem a határon túli régiókban nem tudnák a civil szervezetek ellátni küldetésüket – tette hozzá[3].

 

Ez lenne az orbáni politika és propaganda terjesztésének útja – a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER)!  De ez vajon nem beavatkozás-e más ország belügyeibe, szuverenitásába? Magyarországon ugyanis május 13-án nyújtotta be „Halász János Fideszes országgyűlési képviselő a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot, amely alapján komoly korlátozásokat és büntetéseket vezetnének be olyan szervezetek ellen, amelyekről úgy ítélik meg, hogy azok külföldről is kapnak támogatást”[4]
 

– A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hagyományos, oktatási intézmények, művelődési egyesületek, civil szervezetek és a kistérségi média számára meghirdetett pályázatain 537 intézmény pályázott, a tanács felhatalmazott szakbizottságai döntésének mentén eljárva közülük 363-at támogat a nemzeti tanács – ismertette a május 14-i sajtótájékoztatóján Fremond Árpád, a testület elnöke. Hozzátette, több mint 20 millió dinárt osztanak ki a sikeres pályázók között. A támogatottakkal ünnepélyes keretek között még májusban aláírni tervezik a szerződéseket – közli az említett napilap[5].

– Az általános kulturális pályázaton 188-an pályáztak, a támogatást 126-an nyerték el. Hozzátette, a kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésének támogatását 59-en igényelték, mindannyian sikeresen pályáztak. Rámutatott, hasonlóak voltak az arányok az oktatás területén, hiszen az összes, azaz 71 pályázó iskolát támogatni fogja az MNT. A civil szervezet számára meghirdetett pályázaton 201-en pályáztak, a támogatott szervezetek száma 90 – hangoztatta Fremond[6].

 

A két esemény, illetve cikk alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy a vajdasági magyar civil szervezetek sokaságának, az egyházaknak és médiának az anyagi támogatása a magyarországi adófizetők pénzéből történik – az MNT-én keresztül.

Ezek a szervezetek képezik valójában a VMSZ szavazó bázisát, amely biztosítja a párt számára a fennmaradást, a hatalom gyakorlásában való részvételt, Orbán Viktornak pedig az itteni magyar szavazatokat. Számos pap a választásokkor a misén még fel is szólítja a hívőket, hogy szavazzanak a VMSZ-re és a Fideszre – a világi ügyekbe való egyházi beavatkozási tilalom ellenére!

 

Tévedés ne essék, számos vajdasági magyar civil szervezet az anyaországi támogatás nélkül nem lenne működőképes. Nem a támogatással van itt a probléma, hanem annak a VMSZ-től és a Fidesztől való függőségével, a lojalitás alapján való elosztásával. Tipikus klientúra-építés folyik huzamos ideje.

Az idei MNT pályázatokon 537 jelentkező volt,  közülük a testület 363-at- támogatott (174-et pedig nem!). Hogy milyen kritériumok alapján, arról azonban a sajtókonferencián nem esett szó.

Az MNT vezetősége és mind a 33 tagja is VMSZ-es vagy a párthoz közeli, akik a párt listáján, csupán a politikai hovatartozásuk és ideológiai beállítottságuk, vagy a személyes ismeretség alapján kerültek a testületbe.

 

A magyarországi pénzek elosztása – Fremond Árpád MNT elnök szavai szerint – a testület„szakbizottságai döntése” alapján történik. Elképzelhető, milyen kritériumok alapján: aki Fremond (pontosabban az őt irányító Pásztor Bálint) „politikai beállítottságának” illetve „szája ízének”[7] nem felel meg, az támogatás nélkül marad! Ezt illusztrálja a Családi Kör független hetilap május 8-i, csaknem 35 év utáni megszűnése is: a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Tájékoztatási Bizottsága „2022-től egyetlenegy tartományi és köztársasági pályázatukat sem javasolta a támogatásra”[8]
A szabad sajtó, a szólásszabadság, a sokszínűség, a pluralizmus elfojtásán serénykedő Magyar Nemzeti Tanács azt hiszi, így majd sikerül elfojtani az alapvető emberi igényt, a szabadság iránti szükségletet, a szabadság utáni szomjat. Kiéheztetéssel, zsarolással. Szánalmas és gyalázatos igyekezet.

 

Az MNT politikai megfelelőségi kritériumai alapján kiosztott magyarországi pénzek egyrészt az itteni magyar közösség további megosztását mélyítik, másrészt pedig a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a VMSZ hatalmi szövetségének a magyar közösség iránti mostoha viszonyulását mutatják. A VMSZ önmagával meghasonlott párt lett azóta, hogy Pásztor István lezüllesztő kompromisszumokat kötött.

Szerbia saját eszközeiből kell, hogy pénzelje a kisebbségi civil szférát, annak nem külföldi, magyarországi forrásokra kellene fanyalodnia, hogy azután zsarolhatóvá váljon. A Vučić-féle tömeggyűlések szervezésére az adófizetők pénzéből van, amennyi csak kell, arra pedig, amire valóban szükség lenne, csak elvétve jut – a látszat fenntartására! Akkor is csak a hatalmat (ki)szolgálóknak!

Ezt a rendszert sürgősen meg kell szüntetni!

BOZÓKI Antal


__________
[1] Herczeg Zsolt. Eredményeket elérni csak partnerekkel lehet. Magyar Szó, 2025. május 13. 1., 4., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.327555/Eredmenyeket-elerni-csak-partnerekkel-lehet, 2025. május 12. 17:12
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Benyújtották a törvényjavaslatot, amivel keményen megbüntetnék a bármilyen külföldi támogatást kapó szervezeteket. https://hvg.hu/itthon/20250514_kulfoldi-tamogatas-szuverenitasvedelmi-hivatal-torvenyjavaslat-kulfoldi-tamogatas-ado-egy-szazalek, 2025. május. 14. 08:16 -14. 11:00
[5] P. E.: Több mint háromszáz sikeres pályázó. Magyar Szó, 2025. május 15. 1., 4., és vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.327644/Tobb-mint-300-sikeres-palyazo, 2025. május 14. 12:37
[6] Uo.
[7] Tómó Margaréta. Fremond: A mi politikai beállítottságunk szája íze szerint készült el ez a stratégia.
https://szmsz.press/2023/10/09/fremond-a-mi-politikai-beallitottsagunk-szaja-ize-szerint-keszult-el-ez-a-strategia/2023. okt. 9. 16:56. Lásd még az Úgy rossz, ahogy van! c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Sajt%C3%B3, 2023. október 16. 9:43
[8] Tőke János: Nem vész el, csak átalakul. Családi Kör, 2025. május 8. 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése