2016. október 30., vasárnap

NKPRESS (ÁL)HÍRPORTÁL

Változó médiapiac: A Magyar Szó Szabad Hét Nap lesz, a Hét Nap pedig Új Családi Kör néven jelenik meg!

madjar-so-jpg_660x330.jpg

A Szabad Magyar Szó nevű portál megjelenése igencsak felkavarta a vajdasági magyar nyelvű média állóvizét, a két nyomtatott igazmondó lap olvasottsága megrengett, ezért az MNT létrehozta ad hoc MM (médiamegmentő) csoportját, amelynek feladata volt a Magyar Szó és a Hét Nap hosszú távú megmentési stratégiájának kidolgozása. A 174 tagú, jó nevű és főként 80 év feletti újságírás közeli emberekből (portás, takarító, buszsofőr, autodidakta traktorista) bizottságnak mindössze két nap kellett rá, hogy elkészítsék a 874 oldalas stratégiát, amelyet titkosítottak, de elérhető az MNT honlapján is.
A dokumentum értelmében a Szabad Magyar Szó megjelenése egy zavart keltett az olvasókban, akik most nem tudják melyik az igazi újság, melyikkel a legjobb ablakot mosni és most melyikben is van az elnök fotója. Ezért aztán, a Szabad Magyar Szót úgy tudják leverni és visszaszorítani, ha még inkább összezavarják az olvasókat, így a Magyar Szó ezentúl Szabad Hét Nap néven jelenik meg, azzal, hogy a Tarka Világ melléklet neve 2x7 Nap lesz és 19 naponta jelenik meg, a Hétvége pedig Nem Dolgozók néven szerdán kerül a lapba, ha sikerül betördelni. A Hét Nap is nevet változtat, a jövőben Új Családi Kör lesz, amivel a stratégiát megalkotó bölcs értelmiségi gárda arra számít, hogy nem csak a jelenlegi Családi Kör olvasótáborát tudják megszerezni, hanem a lap nevének rövidítése miatt – ÚCSK – esetleg az albán populációt is megnyerik maguknak így a lap akár egymillió példányban is elkel.
A stratégiát sürgősségi indítvánnyal az MNT egyhangúan el is fogadta, ráadásul az ügy fontossága miatt a képviselőket össze se hívták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése