2018. július 16., hétfő

Kárpátalján beszélt a magyar nemzet egységéről a Délvidék elszakítását ünnepnapnak megszavazó Pásztor

 

A kárpátaljai magyaroknak tudniuk, érezniük, hinniük kell, hogy a magyar nemzet egységes, a nehéz pillanatok, kilátástalannak tűnő helyzetek a megoldás felé visznek, ha egységben létezik a szétdarabolt nemzet – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap a Tiszaújlakon tartott Turul-ünnepségen.

Pásztor István szavaival teljes mértékben egyet tudunk érteni, azonban azok némileg hiteltelennek hatnak egy olyan politikustól, aki tavaly megszavazta Vajdaság zászlajának azt a lobogót, amely alatt 1848/49-ben szerb martalócok vonultak délvidéki falvak felperzselésére és a magyarok felkoncolására. Aki nemrégiben pártjával megszavazta, hogy Délvidék elcsatolása vajdasági ünnepnap legyen. Aki Zentán és Magyarkanizsán nem volt hajlandó összefogni más magyar pártokkal, hogy száz százalékban magyar önkormányzat jöjjön össze, de több vajdasági járásban koalíciós partnere a Szerb Radikális Pártnak.
A Budapestnek és Belgrádnak is dörgölőző Pásztor nem feledkezett meg politikai kitartóiról sem beszédében:  “Mindannyian, akik Magyarország határain kívül élünk magyarként, pontosan tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaltuk és tapasztaljuk meg azt, hogy csakis a nemzetileg elkötelezett, a nemzetben, a független és szabad hazában gondolkodó magyar kormány képes segíteni a mi munkánkat, ami nem más, mint hogy megtartsuk szülőföldünkön a magyar nyelvet, lehetővé tegyük a felnövekvő nemzedékek számára a boldogulást.”
Pásztor becsületére legyen mondva, hogy mint történelmi nagyjainkról megemlékezett beszédében, illetve kitartásra biztatta a háborús országban ragadt kárpátaljai nemzet testvéreinket.
“Szeretném, hogy a kárpátaljai magyarok tudják, érezzék, elhiggyék, hogy a magyar nemzet egységes, a nehéz pillanatok, kilátástalannak tűnő helyzetek a megoldás felé visznek, ha egységben létezik a szétdarabolt nemzet” – hangsúlyozta Pásztor.
Egyedül az a baj, hogy miután a VMSZ elnöke elmondta az előre megírt nemzetileg lelkesítő beszédét, azután azt összehajtva zsebre vágja, majd hazajön Délvidékre és másnap pártjával folytatja azt a nemzetromboló behódolópolitikáját, amellyel az elmúlt évek alatt a tönk szélére sodorta a teljes délvidéki magyarságot.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése