2019. április 6., szombat

Választásokra való készülődés, vagy összeférhetetlenségről szóló figyelemelterelés?


Választásokra való készülődés, vagy összeférhetetlenségről szóló figyelemelterelés?

Elkezdődött az európai parlamenti választás kampánya. Kérdezhetnék: miért fontos ez nekünk? A választ a szerbiai hatalom része, a meghatározható pártunk elnöke (részben) megadta. Szerinte ugyanis, mi is dönthetünk arról, hogy a nemzetileg elkötelezett, a nemzeti együttműködés doktrínáját megfogalmazó magyar kormánypártok hány képviselőt juttathatnak az Európa Parlamentbe, emellett a listájukon „befutó” helyen található a mi nemzeti közösségünkhöz tartozó jelölt.
Több sebből is vérzik az elhangzott állítás, én csak néhányra hívom fel a figyelmet.
  • 1) Választásra jogosultak száma a Vajdaságban
2019. április 5-én megjelentették, hogy addig hány külföldi (nem EU-s) polgár jogosult levélszavazásra, akkor ez a szám 115 151 volt. Sajnos, akkor nem tüntették fel országok szerint, így a mi nemzeti közösségünk szavazásra jogosult polgárainak számát az utolsó ismert (2018. november 29.) adatát tüntethetem fel, ez pedig 55 967 személyt tett ki. Mivel a regisztrálás május 2-ig még lehetséges, tételezzük fel, addig meglesz a 60.000 szavazópolgár. Ennek az adatnak a naprakészsége igencsak megkérdőjelezhető, hiszen az itthoni nemzettársaink nem arról híresek, hogy bejelentik az elhalálozottakat, illetve a tényt, már régen nem a Vajdaságban, hanem valahol, a külföldön élnek, ott találtak lehetőséget az egzisztenciájuk biztosítására. Emiatt – szerintem – azok a választára jogosultak, akik itthon vannak, nincsenek többen 40.000-nél.
  • 2) Polgáraink választási hajlandósága
Elegendő leellenőrizni, hogy a megelőző – legyen az hazai vagy anyaországi – választásokon mekkora volt a részvétel. Mindegyik adat arról tanúskodik, hogy 50 százalék körül volt a szavazók tábora. Csakhogy meglehet az is, a külföldre vándoroltak is leszavaznak (hazajönnek, de az sem zárható ki, hogy az illetékesek megtalálják a módját – ahogyan tavaly a magyar országgyűlési választások folyamán –, hogyan lehet megoldani a nem itthon élők szavazását, igaz azonban, én ezt választási csalásnak tartom).
  • 3) Mi jelent ez a 20–30.000 szavazat?
Nem tévedek, ha a kérdésre azt a választ adom: Semmit! Ha a legextrémebb eset következik be, azaz minden szavazatot a magyarországi kormánypártokra adják, csak akkor „hasznosítható”, ha pont annyi hiányzik majd a meglevőek mellé egy újabb képviselői hely megszerzéséhez.
Mindebből az következik, hogy bármennyien is szavaznak a vajdasági/délvidéki magyarok közül, még a „befutó” helyen levő jelöltünk (de nem mellékes, ő bizony csak akkor lehetett jelölt, ha állandó lakhelyen Magyarországon van, durván fogalmazva az itthoni 4-500 eurónyi bére helyett többezer euróból tengeti a saját és családja életét.
Nem hiszem, hogy nem létezik valamilyen hátsó gondolat a kampány erőltetése mögött. Itt is egy jelenleg folyó belpolitikai történést sejtek. Remélem, tudják, hogy tavaly nyáron módosították A helyi önkormányzatokról szóló törvényt, amelyben meghatározták, hogy az idén február végéig az érintett önkormányzatok alapszabályát összhangba kell hozni a törvénnyel. mivel ez is megtörtént, s következő lépés az önkormányzati döntések meghozása volt március 28-ig. Ezt már nemigen tudták tartani, mert például Magyarkanizsa község esetében még a helyi közösségekről szóló határozat javaslata sem készült el, pedig már április hatodika van.
Jelenleg nem az adott jogszabályokkal kívánok foglalkozni, egyedül csak azokkal a törvényekkel meghatározott elvvel, amit összeférhetetlenségnek neveznek. Ennek zanzásított, tömörített változata úgy szól, hogy a hatalom magasabb szintjén képviselői vagy kinevezett tisztséget betöltő személy, illetve a közigazgatásban (bármely szinten) dolgozó nem tölthet be alacsonyabb szinten semmilyen tisztséget.
Maradjunk Magyarkanizsa községnél. Összegyűjtöttem minden szükséges adatot, azokat rendszereztem és elkészült a következő táblázat.

Megjegyzés: Időközben Vadász Kávai Piroska esetében nyugdíjba vonulása miatt az összeférhetetlenség megszűnt.

Úgy tűnik ez az egyik „probléma”, amiről el kell terelni a figyelmet (hiszem, nemcsak Magyarkanizsa önkormányzatra jellemző, a kérdés, lesz-e olyan személy, aki hajlandó az ottani tényeket összegyűjteni és megjelentetni). Az érintettek még arra sem hivatkozhatnak, nem tudtak róla, hiszen egyikük jogász végzettséggel rendelkezik, de az is tény, aláírta mindegyikül az összeférhetetlenségi nyilatkozatot.
Tény, hogy három éven keresztül igazolt volt az összeférhetetlenség, azaz adott volt a lehetőség még a korrupcióra is. Nyugati demokráciákban az érintettek azonnal lemondanak minden tisztségükről, ezért elvárom – ha már szeretnénk végre, hogy országunk az EU tagja legyen –, ezt tegyék meg végre az itt felsorolt személyek is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése