Válasz
nélküli kérdések
A
Vajdasági Magyar Szövetség (Vučić Magyarjainak Szövetsége – VMSZ/BMC)
honlapján „évértékelő beszélgetés” címmel található videó Pásztor István pártelnök december 19-ei
találkozójáról a délvidéki/vajdasági magyar sajtó képviselőivel.[1]
A
csaknem két és fél órás találkozó – a címben szereplő beszélgetés helytett – eléggé unalmas sajtókonferenciára sikeredett,
amelyen az újságírók egy-egy kérdést tehettek fel, amelyre aztán a pártvezér az
el(ő)készített anyagból hosszasan monologizált.
A
„beszélgetés” egyik központi témája a „gazdaságfejlesztési program sikere”
volt.
Pásztor
elmondta, hogy a Prosperitati Alapítvány nyolc körben lefolytatott pályázatán
12 591 pályázatot támogatott. A „számadatok mögé nézve” hangoztatta, hogy
a pályázatok 8004 „entitáshoz kapcsolódnak”. Hogy ez a szó – Pásztor
értelmezésben – mit jelent, a találkozón nem derült ki. (Az Idegen szavak és kifejezések szótára
szerint az entitás „vmely dolog tulajdonságainak az összessége”.)[2]
A
pályázati támogatások 32,1 milliárd dináros „fejlesztést generáltak”, ebből
17,1 dinárt a pályázók „vissza nem térítendő támogatás formájában kaptak”.
Pásztor azt viszont már nem mondta, hogy a magyar adófizetők pénzéből a
pályáztok alapján mekkora összeg folyt be közvetlenül a szerb költségvetésbe?
A
számadatokból az is kitűnt, hogy a 12 591 nyertes pályázatból mindössze
4811-en pályáztak egyszer. A többiek 2-6 alkalommal is pályázati támogatásban
részesültek. Arról azonban nem hangzott el adat, hogy miért a többszöri
támogatás és ezeknél a pályázóknál mekkora összegről van szó?
Pásztor
azt az adatot is közölte, hogy „a nyertes pályázóknak mindössze 12 százaléka
rendelkezik pártkönyvecskével”.[3]
Ebből az következik, hogy a pályázatokon mégiscsak figyelembe vették a
párthovatartozást. Arról azonban már nem közölt adatot, hogy a 12 százalék
véemeszes, a támogatások mennyi százalékát kapta?
A
32,1 milliárd dináros „fejlesztésből” „23 nagy léptékű fejlesztésre” került
sor, amelyek által „mintegy 800 új munkahely jött létre”, valamint 848 falusi
házat és számos mezőgazdasági gépet is vásároltak. Arról azonban említés sem történt,
hogy a „fejlesztés” szerkezete megfelelő és átgondolt volt-e, vagy a támogatás inkább
a voluntarizmus alapján történt? Arról se nem hangzott el adat, hogy a „23 nagy
léptékű fejlesztésre” mekkora összeget fordítottak? Mennyi a fejlesztések
tulajdonosai között a véemesz tag? Arra kérdésre se kap(t)unk választ, hogy az utóbbi négy évben Pásztor István és környezetének vagyona vajon mennyit „fejlődött”?
Megtudtuk viszont, hogy a Prosperitati által „bejáródott rendszerszernek” „több mint 30
munkatársa van”. Arról, hogy ez a
„rendszer” ésszerű-e vagy sem, és hogy mennyibe kerül a magyar adófizetőknek,
Pásztor éppen semmit nem mondott.
A
Prosperitati Alapítvány „közel négyéves” munkájával kapcsolatosan az utóbbi
időben több észrevétel, megjegyzés és panasz is elhangzott. Ilyenek például: „a
szükséges dokumentumok körül igazi káosz uralkodott”, a rendszer
„bürokratikus”, „ezen a vidéken ilyen bürokráciát nem tapasztalt a nép az
Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése óta”,[4] a
szerződések szabadkai és zentai tömeges aláírásának a megrendezése se nem volt
pazarlásmentes, stb.
A gazdák arra is panaszkodtak, hogy a falusi ünnepek
alkalmával fel kell vonulniuk a pályázaton megszerzett gépezettel, ki kell
állítani azokat, hogy a Prosperitati Alapítványt és a VMSZ-t „reklámozzák”.
A helyi választások sem múltak el anélkül, hogy a gazdákat ne „emlékeztették”
volna arra, ki által részesültek támogatásban, stb.
A
pártelnök az újságírókkal tartott találkozón nem azt mondta, hogy ezeket a jelenségeket
kivizsgáljuk, a hibákat elhárítjuk, hanem hogy „hajlamosak vagyunk a rosszat
meglátni mindenben, de hát valószínű, hogy ez is az emberi tulajdonságoknak
része”.[5] Ez
a mondat is arra utal, hogy Pásztor nem fogékony még a jóindulatú, korrekt
szakmai javaslatok, bírálatok iránt sem.
Kétségtelen,
hogy a gazdaságfejlesztési program segítséget jelent a nyertes pályázóknak. Azt
azonban Pásztor „számszerűsíteni nem tudta”, hogy mennyiben járul(t) hozzá az
alapvető cél megvalósításához – a vajdasági magyaroknak a szülőföldjükön
maradásához. – Nincs ember, aki ezt számszerűsíteni tudja – magyarázta Pásztor.
Az
elvándorlás – a „32,1 milliárd dináros fejlesztés” ellenére – továbbra is „tapasztalható”. Vagy még növekedett is?
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. január 4.
[1] Évértékelő beszélgetés Pásztor Istvánnal: http://www.vmsz.org.rs/video/evertekelo-beszelgetes-pasztor-istvannal.
Lásd még v-ár: Gondokat orvosló sikerek éve. Magyar Szó, 2019. december 21. 5.
[2] Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó Rt. 2006 174.
[3] Lásd v-ár írását a 2-es jegyzetben.
[4] Kajári Ferenc: „Most már mindegy mi, csak bőgjön”. https://szabadmagyarszo.com/2019/11/26/most-mar-mindegy-mi-csak-bogjon/, vagy Családi kör 2020. január 2. 16-17, és Nem mind arany, ami integrátor. https://szabadmagyarszo.com/2019/12/30/nem-mind-arany-ami-integrator/
Lásd még a Könnyű a más pénzét… c. írásomat. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11255, 2018. július 17.
[5] Lásd az 1-es alatti videót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése