2013. március 1., péntek

Az MNT a politikában



A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tegnap (2013. február 27-én), a magyarverések dolgában állásfoglalással jelent meg a politikai porondon. Ez jó. Csak nem elég.
Ha valaki azt kérdezné, hol volt eddig, erre a válasz az, hogy eddig tartotta magát a nemzeti tanácsokról szóló szerb törvény által szabott szűk keretekhez. Az ok egyszerű. Valamiképpen jó lenne azt a látszatot kelteni, hogy szava van a vajdasági magyarság önazonosságának megőrzésében. Csakhogy az MNT nem a magyar autonómia kifejezője, s ezzel vezetői is tisztában vannak. Másrészt közjogi helyzetét tekintve, jogi és politikai értelemben a szerepe az, hogy amolyan ütközőzónaként, végül is a szerb nemzeti érdek békés érvényesítéséhez járuljon hozzá. Nos, az MNT ezt a fából vaskarikaszerű feladatot igyekezett „bölcsen” megoldani.
A Magyar Szó szerint „Korhecz kijelentette: a magyar fiatalokat ért támadások közvetlen kapcsolatban állnak a közbiztonság romlásával, hiszen a magyarokat ért támadásokat valószínűsíthetően nem a többségi nemzethez tartozó jól nevelt fiatalok követik el, hanem inkább azok a bandába tömörülő szurkolók és huligánok, akik más jellegű bűncselekményeket is elkövetnek, ellenben ezeket a vajdasági magyarság számára érzékeny bűncselekményeket még véletlenül sem szabad összemosni az egyszerű közbiztonsági kérdésekkel”. 
Elolvasva a fenti sorokat talán nem kell bizonygatni, hogy a magyarverések ügye az államérdek békés érvényesítésére nem alkalmas politikai feladat. Mert itt nincs középút. Az MNT vagy kimondja, s ez lenne a vajdasági magyarság alapérdeke, hogy a „nemzeti alapú incidensek” valójában a közösségként való megmaradásunk ellen irányuló lélektani hadviselés megjelenési formái, vagy nem. Meg azt is, hogy a váltakozó intenzitású, de szociálpszichológiai tartalmát tekintve romboló hatású több mint húsz éve állandósult folyamat ellen csak egy orvosság van. A tényleges, magyar politikai autonómia. Melyben a perszonális autonómia legitim és legális tanácsa valóban elláthatná a vajdasági magyarság alapérdekeinek feltárását, kifejezését és hatékony képviseletét.
Az MNT honlapján állásfoglalásának szövege nem található meg. Tartalmára csupán a sajtó tudósítása alapján következtethetünk. A Magyar Szóban közölt elemek alapján azt kell mondani, hogy az MNT lépett ugyan, de nem nagyot, s azt sem a tényleges magyar autonómia irányába.
Lehet azt mondani, hogy „a magyar nemzeti közösség tagjait ért támadásokról szóló tényeket még véletlenül sem szabad felnagyítani”, csakhogy ez a különben helyénvaló óhaj magyar szemszögből tárgytalan, hisz nem nálunk van a labda. Nem is kerekedhet belőle ki semmi jó.
Különösen az nem, hogy a szerbiai államhatalom hatalom mindhárom ága változtasson magatartásán. Ahogy ezt a Dacic belügyminiszter szóban már megtette, a rendőrség gyakorlatban is nevezze nevén a gyereket. S a viszonylag ritka feljelentéseiben a magyarveréseket minősítse nemzeti alapú incidenseknek. A bíróság pedig mellőzve a kettős mércét, legalább a legeklatánsabb, bizonyíthatóan súlyos esetekben bűncselekmény és szabálysértés miatt ítélje el a tetteseket. Ne nevetséges pénzbüntetésekre, hanem letöltendő szabadságvesztésre. Végül, a szerb kormány – figyelemmel a koszovói rendezés legújabb fejleményeire, s az Ahtisaari-terv elveire – járuljon hozzá a tényleges magyar (perszonális) autonómia létrejöttéhez.
Amíg a vajdasági magyarság „legnagyobb” parlamenti képviselőkkel is rendelkező szervezete a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a nem legitim és a nem legális MNT nem csatlakoznak a nemzeti oldalhoz, és vállalva a politikai kockázatot, nem mondják ki a teljes igazságot, nem várhatjuk, hogy a magyar kormány a nemzetközi porondon is megjelenítse a vajdasági magyarság autonómiakövetelését. Mert nem tudhatja, a vajdasági magyar politikai elit helyi hatalomhoz simuló szárnya csatlakozna-e a tényleges politikai autonómiára vonatkozó igényhez.
Így marad a demosthenesi felismerés: Nam non modo Deus, sed ne amicus quidem rogandus est, ut dormitanti cuiquam aut desidi praesidio sit. (Mert nemhogy az Istent, de még a barátot sem szabad kérni arra, hogy az alvónak vagy renyhének segítségére legyen.)

Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 46. szám, 2013. február 28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése