2013. március 11., hétfő

Március 11.



Szilárd napja.
A magyar nyelvújítási alkotás a Konstatntin magyarítására, amely a latin constans szóból ered, a jelentése: állhatatos, szilárd.
1302 – Összeházasodott Romeó és Júlia William Shakespeare szerint.
1544 – Megszületett Torquato Tasso reneszánsz olasz költő, akinek legjelentősebb alkotásai a Rinaldo című költemény és nagy eposza: A megszabadított Jeruzsálem.
1556 – Peralta-ban (Aragónia, ma Spanyolország) megszületett József, később Szent József, a piarista rend alapítója.
1810 – Napóleon feleségül vette Mária Lujza porosz királynét, Ferenc császár leányát, de személyesen nem jelent meg a Bécsben.
1823 – Megszületett Pákh Albert író, szerkesztő, Petőfi körének és a Tízek Társaságának tagja. Egy ideig a költő lakótársa volt. Humoros zsánerképei tették népszerűvé.
1851 – Bemutatták Velencében Verdi Rigoletto című háromfelvonásos operáját, majd 1867-ben ugyanezen a napon Párizsban a Don Carlos című ötfelvonásos operáját.
1942 – Az első „deportáló vonat” elindult Párizsból Auschwitzba, a koncentrációs táborba.
1955 – Elhunyt Sir Alexander Fleming skót származású orvos és bakteriológus.
1991 – Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon, ezzel befejeződött Steffi Graf 186 hétig tartó világelsősége.
1997 – II Erzsébet lovaggá ütötte Paul McCartney volt Beatles tagot.



Március 11. - A terrorizmus áldozatainak európai emléknapja. Az Európai Parlament a 2004. március 11-i madridi terrorakciók emlékére határozott az emléknap megtartásáról.
Madridban 2004. március 11-én a reggeli órákban 10 pokolgép robbant a város pályaudvarain: három pokolgép az Atocha főpályaudvaron (Madrid központjában), négy e pályaudvar közelében, egy a Santa Eugenia pályaudvaron és kettő a Pozo pályaudvaron. A merényleteknek 191 halálos áldozata és mintegy 1500 sebesültje volt.
Az áldozatok között a spanyolokon kívül 16 ország 48 állampolgára volt: egy brazil, három bolgár, egy chilei, két kolumbiai, egy kubai, hat ecuadori, egy francia, egy bissau-guineai, három hondurasi, három marokkói, négy lengyel, tizenöt román – köztük három erdélyi magyar -, egy Fülöp-szigeteki, négy perui, két dominikai és egy ukrán.
A merényletek elkövetését 14-én egy videokazettán az al-Kaida terrorszervezet vállalta magára. A támadásokat egy helyi, autonóm sejt hajtotta végre, amelynek a vezetői kapcsolatban álltak más fundamentalista csoportokkal is.
Az emléknapon a 2005. július 21-i londoni merényletsorozat áldozataira is emlékezünk. Legalább 56 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelt az az összehangolt robbantásos merényletsorozat, amelyet Londonban, csaknem egy időben a földalatti három forgalmas állomásán (Edgware Road, King's Cross, Aldgate) követtek el négy bomba felrobbantásával. Ugyanakkor egy városi buszt is felrobbantottak a British Museum közelében. Ezeket a cselekményeket is az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó két szervezet vállalta.
Mindkét terrorcselekmény fokozott és összehangolt terrorelhárító
lépésekre késztette az európai államok kormányait, s az Európai Uniót.
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése