2013. július 28., vasárnap

Szabadkai dráma (?): Milyen lesz a politikai "bordélyház örömlányainak" összetétele? Magyartalanítják a hatalmi szövetséget?



Portálunk (a DélHír portál – B. A.) az elsők között (ha nem elsőként) vetítette előre a szabadkai nagykoalíció létrehozását, illetve a pánszláv szövetség kialakulásának lehetőségét. Utaltunk rá, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ-t) a szerb pártok nem azért túrják majd ki, mert az utóbbi több mint két évtizedben számos téves és káros lépést húzott, korrupciógyanús ügyletekbe keveredett és nagy mértékben felelős Szabadka lezüllesztéséért, hanem azért, mert magyar.
Még mindig a délvidéki magyarság szellemi-gazdasági központjának számító Szabadkán immár hivatalosan is a szerbség uralkodhat majd. Mondani sem kell, hogy ez mekkora lélektani és egyéb előnyhöz juttatja az itteni szerbeket, akik minden bizonnyal élni fognak vele, főleg, ha közép- vagy hosszútávon összetartanak. Zavartalanul és jelentősen megerősíthetik pozíciójukat a gazdasági és a kulturális életben, továbbá a média és a propaganda terén. Ha ez bekövetkezik, kérdés, hogy akár egy, a VMSZ-nél normálisabb magyar politikai erő esetleges komolyabb felzárkózása mennyire lenne elegendő a magyar dominancia (vagy legalább valamiféle egyensúly) visszaállításához Szabadkán.
A VMSZ tehát az egyetlen területen, amelyen eddig igazán sikeres volt - a politikai kereskedelemben is a jelek szerint csődöt mondott. Keddig, a lóhalálában összehívott városi képviselő-testületi ülésig a helyzet ugyan még változhat, de ha figyelembe vesszük Következetes Pista krokodilkönnyeit, amelyek az egyetlen vajdasági magyar napilap nyomdafestékével keveredtek, elég nagy fordulat kellene ahhoz, hogy a VMSZ is helyet kapjon a nagykoalícióban. Igaz, egyelőre a Szerb Haladó Párt tanácsnokait sem olvasztották be (a Demokrata Párt és a Szocialista Párt + néhány kisebb párt szövetkezett), de valószínűbb, hogy a keddi ülésig, a haladókat veszik be a buliba, mint a "meszeseket".
Ha a helyzet nem lenne ennyire komoly, jókat derülhetnénk Pista újabb gyöngyszemein. Például: "Olyan mocsok jött fel a szabadkai politikai élet felszínére, amelyről régóta tudjuk, hogy a mélyben ott van, arra azonban senki sem számított, hogy így bukkan elő, hogy ilyen erőteljességgel próbál behínározni mindent" - mondta bölcs Istvánunk.
Nos, a mocsok már régóta a felszínen van. Arra, hogy így bukkan elő, pl. a portálunk számított. Meg is írtuk. Ami pedig a "behínározás" szót illeti, az életembe mernék fogadni, hogy nem Következetes István agyából pattant ki, hanem egy nőszemély szuggerálására használta.
Amúgy a nagykoalíció (kvázi) fő céljai: az új munkahelyek létrehozása, a városközpont rendezésének áttekintése, különös tekintettel a színház épületének befejezésére, Palics turisztikai központként való fejlesztése, valamint a helyi közösségek fejlesztése.
Ha nem lenne tragikus, ezt is röhejesnek minősíthetnénk. Szabadka utolsó balkáni koszfészekké vált, amelybe még jó ideig nem sokan fognak befektetni, tehát itt egyhamar nem sok új munkahely nyílik. A színház épülete sohasem lesz az, ami volt. Palics pedig nem lehet turisztikai központ, fürdésre alkalmatlan, büdös tó mellett. Ami pedig a helyi közösségek fejlesztését illeti, az elmúlt két évtizedben ez nem tartozott az elsődleges célok közé?
Akárhogy is, ha kedden bekövetkezik a szabadkai önkormányzat magyartalanítása, sokadszor felmerül a kérdés: vajon nem lenne célszerű, ha a nemzetben gondolkodó, becsületes VMSZ-esek megszabadulnának Pistától, hiszen nyílt titok, hogy a párton belüli csaknem összes döntést ő és/vagy egy nőszemély hozza? Ezt meddig lehet tűrni? Nem lenne jobb, ha egy új, Pistától és közeli munkatársaitól mentes VMSZ-es vezetés jönne létre, amely valamivel kevésbé dörgölőzne a szerb politikumhoz (mert az, mint láthatjuk, nem mindig díjazza ezt a magatartást), s ehelyett a többi itteni magyar párttal való kapcsolatok normalizálására, legalább a legfontosabb kérdésekben (pl. magyar területi autonómia) való közös fellépésre helyezné a hangsúlyt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése