2014. április 17., csütörtök

Szerbia egyik irányítója: a VMSZ-nek államtitkári helyek és jelentős szerbiai közvállalatok vezetése mellett, nagyköveti posztokra is fáj a foga!

PDFNyomtatásE-mail
Hetv001 US 1venötezer magyar arra szavazott, hogy 20-30 család tovább gazdagodjon?
Amióta
végleg kiderült, hogy a VMSZ a kilencvenes évek háborúinak kirobbantóival együtt vezeti majd az országot, a szerb sajtóban szinte napi szinten lehet olvasni újabb követeléseiről.
Minden azzal kezdődött, hogy a "szerény" VMSZ-nek csak államtitkári helyek kellettek az új kormányban. Aztán kiderült, hogy nagy szerbiai közvállalatokban is komoly fotelokra számít. Újabban pedig megtudhattuk, hogy nagyköveti posztokra is fáj a foga. A jelek szerint jók az esélyei, hogy minden kívánsága teljesüljön.      
A politikai kereskedelem nagy mesterei persze továbbra is azt állítják, hogy egyetlen vágyuk a szerbiai infrastruktúra, gazdaság, mezőgazdaság felvirágoztatása, valamint a szociális és az egészségügyi kérdések megoldása. Vagyis ezekkel a területekkel óhajt foglalkozni. Engem leginkább a "szociális szféra iránti elkötelezettsége" nyűgöz le. (Eddig ugyanis ezen a téren teljes érzéketlenséget tanúsított.)
Amúgy tiszta szívből kívánom neki, hogy tényleg varrják a nyakába a szociális kérdésekkel való bíbelődést, hadd lássuk miképpen fog megbirkózni az idén várható tüntetésekkel vagy az esetleges nagyobb méretű utcai zavargásokkal.  
Egyébként a VMSZ elnöke elégedettségének adott hangot, amiért Aleksandar Vučić leendő kormányfő nagyobb javítások nélkül elfogadta pártjának az ún. platformját. Annak, aki elolvasta a VMSZ választási programját, ez aligha meglepő, hiszen abban szinte semmit sem kér a délvidéki magyarság számára.
"Kedvenc" pártelnökünk a Magyar Szónak nyilatkozva, azt mondta, hogy: "Aktívan kívánunk részt venni Szerbia jövőjének alakításában, hiszen a magyar közösség jövőjét szeretnénk alakítani".
Most akkor Szerbia vagy a magyar közösség jövőjét szeretnék építeni?
Önök szerint Szerbia "jóléte" és a délvidéki magyarsággal szembeni bánásmód feltétlenül kölcsönhatásban volt-van-lesz?
K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. április 16. szerda, 14:00  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése