2018. szeptember 28., péntek

A Fidesz elnökének fontosabb a foci, mint a délvidéki magyarság sorsa

Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében ma felavatták Topolyán a TSC Labdarúgó Akadémiát, ehhez a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve a magyar állam 9,5 millió, egyes források szerint 14,25 millió euróval járult hozzá.

Zsemberi János, a TSC elnöke egyebek között elmondta:
„Hálával és köszönettel tartozunk Magyarországnak, hogy mellénk állt, amikor mertünk merészet álmodni, ahol felismerték igyekezetünk fontosságát és felkarolták kezdeményezésünket. Komoly anyagi és szakmai támogatásban részesültünk és ennek köszönhetően törekvésünk könnyebben és eredményesen tudott megvalósulni.”
Orbán Közép-Európa közös nyelvének nevezte a sportot, hangsúlyt fektetve arra hogy, akik ma Európában összefognak, azok megerősödnek. A Fidesz elnöke szerint
„a szerbek és a magyarok az összefogást választották politikában, gazdaságban, kultúrában és sportban egyaránt.”
Orbán Viktor azt is közölte, hogy a topolyai akadémia még csak a kezdet, számos sportközpontot kell még felépíteni és sok ezer gyermek sportolási lehetősége vár még megoldásra.

https://pannonrtv.com/sites/default/files/2018-09/2018-09-27delvidekisportakademiatopolya6.jpg
„Miért éppen Topolya? A komoly dolgokban társak kellenek. Bátor, elszánt és nagy képzelőerejű társak. Engem a jó sors összesodort Zsemberi Jánossal, aki vállalta a magyar sporttámogatások eljuttatását és észszerű felhasználását Szerbiában. Az ő javaslata volt, hogy kezdjük itt. Mert ez csak a kezdet, mert sok szép feladat, megépítendő sportközpontok, és sok ezer gyermek sportolásának megszervezése, vagyis komoly kalandok várnak még ránk”
– harsogta a Fidesz-rezsim feje, akit a tömegesen elvándorló délvidéki magyarság, de a az itt maradt maroknyi kitartók sorsa cseppet sem érdekel, egy sportpálya azonban szívügye.
Magyar hírforrások szerint Orbán kormánya két év alatt 20 milliárd forintot költött a határon túli focira – leginkább azok a klubok jártak jól, melyek kapcsolatban vannak a felcsúti akadémiával.
Arról az Orbán Viktorról beszélünk, aki szövetséget kötött a szerb haladó rezsim fejével (amelynek „szülőatyja”, Vojislav Šešelj annak idején egy-két szendviccsel „felvértezve” űzte volna el a magyarokat otthonaikból), aki némán eltűri, hogy a migránsok többet érnek Szerbiában, mint nemzettársai, aki a Pásztor István vezette VMSZ-szel karöltve folyamatosan alázza meg a délvidéki magyarokat. A felsorolást lehetne folytatni…
(Délvidéki média nyomán, fotók: Pannon RTV)  

http://delhir.info/2018/09/27/a-fidesz-elnokenek-fontosabb-a-foci-mint-a-delvideki-magyarsag-sorsa/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése