2021. február 11., csütörtök

Újabb betelepítés?

Krkobabić ingyen házakat és termőföldet osztana

 

Milan Krkobabić regionális fejlesztéssel megbízott miniszter a médiának nyilatkozva „bejelentette, hogy nyilvános pályázat útján 150 ezer, évek óta üresen tátongó, udvarral is rendelkező falusi házat osztanak ki az ifjú házasok között”,[1] a lakosságcsökkentés és az elvándorlás megállítás érdekében.
Elmondása szerint „hamarosan újabb kezdeményezés indul, mely révén az állami tulajdonban lévő földterületekből is részesedhetnek a fiatalok”.

Eladó ház (Fotó: Magyar Szó)

Örvendetes, hogy a szerb kormány a fiataloknak falun való maradását, letelepedést szorgalmazza. A tervel kapcsolatosan azonban több megoldatlan kérdés is van: Honnan van/lesz pénze Szerbiának 150 ezer ház felvásárlására? Lesz-e 150 ezer ifjú házas, akinek kiosztják a házakat? Miből fognak élni ezek a fiatalok, amíg megtanulják a földet művelni? A megélhetésre is kapnak támogatást?
A miniszter nyilatkozatából az is kiderül, hogy az állam annyi földterülettel rendelkezik, akkora terület van a tulajdonában, hogy abból a fiatalok is „részesedhetnek”. Feltehetően – Krkobabić elképzelése szerint – kiosztják nekik, csakúgy, mint a házakat, vagyis ingyen.
Érdekesmód, amikor a jogtalanul elvett, elkobzott, vagy államosított földterületeket kellene visszaadni a volt tulajdonosoknak, a vagyon-visszaszármaztatás keretében, akkor viszont azt állítják, hogy „nincsen visszaadható föld”![2] Most akkor az államnak van földje, vagy nincs?

A DélHír portál felhívta a figyelmet Krkobabić nyilatkozatának még egy vonatkozására:
– A délvidéki magyaroknak igen negatív a megélt tapasztalata, hiszen mindig mi húztuk a rövidebbet, amikor házakat kezdtek osztani Belgrádból. Ugyanis csak az utóbbi években a szerb kormány, a tartomány vagy a községek már számos házat vásároltak meg a délszláv harcokban elűzött menekülteknek és kitelepített családoknak. De nem csak ők, hanem a különböző hazai és külföldi alapítványok is házvásárlásba kezdtek, legyen az a svéd királyi család alapítványa vagy az Ana és Vlade Divac alap. És ezek a kezdeményezések jelentős része a délvidéki magyar falvak etnikai felvegyítésével jártak.
Egyrészt az utóbbi 5 évben felgyorsították és hatalmas közpénzekkel segítették, hogy a negyed évszázada, a 90’-es évek derekán Délvidékre jött szerb menekültek mind egy szálig saját ingatlant kapjanak. Másrészt pedig látványos volt a délvidéki magyar falvak koszovói cigányokkal való feltöltése is, amely mára igen erős tényezővé vált sok faluban. Számos helyen már muszlim imaházak és gyakorlatilag saját osztályok indulnak a magukat egyiptominak valló, koszovói askáli cigányok tervezett betelepítése nyomán. Elég csak szétnézni Kishegyes, Martonos, Péterréve, Szabadka és más magyarlakta településeken.
Így aztán akármennyire is pozitív a kezdeményezés, félő, hogy annak a tervezett 150 ezer háznak a kiosztása ismét olyan településeken történik majd, ahol az őshonos nemzeti kisebbségek is jelentős számban élnek – írja portál.[3]

Krkobabić nyilatkozatából úgy tűnik, Szerbia gazdag ország, pedig dehogy, csak a pénz (el)pocsékolása folyik.
Az N1 Televízió közölte, hogy „a vámnyilatkozat szerint, amelybe betekintése volt, a (Belgrádban, 2021. január 27-én leleplezett) Stefan Nemanja emlékmű mostanáig „legalább kilenc millió euróba került. A szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy ez csak az emlékmű árának egy része, és hogy a végső ár nagyobb lesz”.[4]
A szerb kormány a költségvetési tartalékokból közel 1,7 millió eurót, illetve valamivel több, mint 200 millió dinárt költ a Szent Száva belgrádi templom befejezési munkálataira – írja a Direktno portál.[5] Azt, hogy ennek a templomnak az építése mennyibe került, a szerbiai adófizető polgárok talán soha nem fogják megtudni.

Szórja, tehát, az adófizetők pénzét a kormány, miközben Szerbiában „a nyugdíjjal rendelkező idősek majdnem egyötöde – 325.000 személy – 15.000 dinárnál kevesebbet, több mint a fele (52,3%-a) 25 ezer dinárnál kisebb összeget, 7,3 százaléka pedig 25.000 és 28.000 dinár közötti összeget kap”.[6] Ezek az összegek még a puszta megélhetésre, a létfenntartásra sem elegendőek!
Krkobabić most 150 ezer falusi házat akar – ugyancsak az adófizetők pénzéből – felvásárolni és az állami földeket ingyen (ki)osztani! Ha a terve nem valósul meg, akkor legfeljebb egy másik tárca élére kerül?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. február 11.


__________
[1] gyn: Ingyen házak az ifjú pároknak
https://www.magyarszo.rs/hu/4523/gazdasag/234803/Ingyen-h%C3%A1zak-az-ifj%C3%BA-p%C3%A1roknak.htm, 2021. január 28., 08:27
[2] G. B.: Temerinben nincs visszaadható állami föld https://www.magyarszo.rs/hu/4395/vajdasag_temerin/225761/Temerinben-nincs-visszaadhat%C3%B3-%C3%A1llami-f%C3%B6ld.htm, 2020. szeptember 4. 13:02
[3] Magyar falvak betelepítése? 150 ezer üres házat osztana szét a szerb kormány
https://delhir.info/?s=Milan+Krkobabi%C4%87, 2021. január 28.
[4] Spomenik Stefanu Nemanji verovatno skuplji od 9 miliona evra [A Stefan Nemanja emlékmű valószínűleg drágább 9 millió eurónál]
https://rs.n1info.com/vesti/spomenik-stefanu-nemanji-verovatno-skuplji-od-9-miliona-evra/, 2020. december 28.
[5] Vlada daje još 1,7 miliona evra za Hram Svetog Save [A kormány még 1,7 millió eurót ad a Szent Száva-templomra] https://direktno.rs/vesti/drustvo-i-ekonomija/287536/vlada-daje-jos-17-miliona-evra-za-hram-svetog-save.html, 2020. július 12. 15:56
[6] (Blic) A nyugdíjasok fele 25.000 dinárt sem kap. Magyar Szó, 2021. február 9. 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése