2022. szeptember 29., csütörtök

JOGI PRECEDENS

Az államnak fizetnie kell a migránsok okozta károkért!

A migránsok beköltöznek az üres házakba (Fotó: Pannon RTV/Dobó Krisztián)

Az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda című szeptember 21-ei műsorában értesülhettek a hallgatók, hogy „jogi precedens történt Majdányon”. – Anyagi elégtételről hozott ítéletet a bíróság néhány család számára, akik beperelték a szerb államot és a rendőrséget, mert a házukat úgy tönkretették a menekültek, hogy azok lakhatatlanná váltak – hangzott el  a műsorban.[1]
– Az érintett családok egy évvel ezelőtt ügyvédhez fordultak és átadták a szükséges bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy ingatlanjukat szándékosan vagy gondtalanság miatt kár érte. Ezt pedig a rendőrség, a feljelentések ellenére, nem akadályozta meg.
A kárpótlásról a napokban érkezett a bírósági értesítés[2] (az ítéletről lehet szó – B.A.).
Bosko Stanimirov ügyvéd elmondta, „az anyagi kártérítésről szóló ítélet jogerős. A bíróság megállapította, hogy a szerb belügyminisztérium, vagyis a rendőrség részéről mulasztás történt, aminek alapján akkora összegű anyagi elégtételt kell fizetni, amekkorát a bírósági szakértő megállapított.”[3]
– A megítélt érték megtérítését a szerb államnak kell állnia, illetve ilyen címen a megállapított pénzösszeget ki kell fizetnie – közölték a műsorban.[4]
A riport szerint a bírósági eljárás jogerősen befejeződött, már csak a kártérítési összeg megfizettetése, vagyis a végrehajtás maradt.
Az adásban az egyik érintett elmondta a majdányi háza tönkretételének történetét a migránsok által.

A Vajdasági Magyar Szövetség sokáig egyáltalán nem, utóbb pedig nem megfelelő módon foglalkozott a migránsok okozta felbecsületlen anyagi kárral, amit leginkább a határmenti, többségében magyarok lakta településeken (Horgos, Magyarkanizsa, Majdány, Oroszlámos, Rábé, Törökkanizsa, Szabadka, stb.) okoztak.
Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke még a 2020. február 6-ai sajtótájékoztatóján[5] kezdeményezte a tartományi képviselőház biztonsági tanácsának az összehívását a migránshelyzet miatt.
A testület elnökének tisztségét Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, vagyis Pásztor István látja el,[6] Aki a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/BMC) nevű magyar-szerb vegyespárt elnöke is, stb.
A testület migránskérdésekkel kapcsolatos ülésére – ismereteim szerint – mind a mai napig nem került sor. Elnök úr, bizonyára a bokros teendői, önreklámozó „ünnepi beszédei” miatt nem ért rá a polgárok biztonsága és vagyona védelmének kérdéseivel foglalkozni. Vagy épen a Szerb Haladó Párttal (SNS) való együttműködése miatt.

Nem egy alkalommal nyilatkozott a migráns-ügyben a haladó Pásztor. A szavaiból, ígéreteiből azonban szinte semmi nem valósult meg.[7]
A kialakult helyzetről olyasmiket mondott, hogy „a jogrendet kellene életszerűvé tenni”, meg hogy „el kellene érni, hogy a migránsok a befogadóközpontokban maradjanak”.[8] A jogrend nem változott, a migránsok  nem maradtak a befogadó központokban és egyre többen vannak.
A fikusz politikus egyetlen fontos, a magyar közösséget is érintő társadalmi kérdést nem hogy megoldani, de még csak felvetni sem képes! Belgrád nemtetszésére a haladó többségű tartományi képviselők – egy intésre – azonnal menesztenék!

A kétszeres elnök újabban azt találta ki, hogy az illegális migráció terhét évek óta nyögő észak-bánáti határ menti Majdányt és Rábét – a Törökkanizsáért Egyesület támogatásával – „meg kell szabadítani az elhagyatott, düledező, romos házaktól, amelyek a migránsok búvóhelyéül szolgáltak”. Pásztor erről szeptember 8-án az anyaországi forrásból támogatott házrom-eltakarításról a helyszínen, a majdányi Petőfi Sándor utcában nyilatkozott a sajtónak.[9]
– Ahelyett, hogy a szerbiai hatalmi felállás részeként kormányzati, parlamenti, tartományi és önkormányzati szinten kihatnának a migránskérdés rendszerbeli rendezésére, ők „megoldásként” a vajdasági magyar falvakban lévő házak ledózerolását viszik végbe, mindezt – saját bevallásuk szerint – anyaországi eszközökből! – kommentálta szeptember 9-ei közleményében az eseményt a VMDK.[10]

Pásztor Bálint, a politikus fia, a VMSZ képviselőinek frakcióvezetője, a szerb parlament 2021. január 28-ai ülésén, a képviselő kérdések idején elmondta, hogy „a polgárok kérdezik, számíthatnak-e kárpótlásra, a migránsok okozta károk pedig hatalmasak a polgárok vagyonában?”[11] A problémát olyan módon adta elő, hogy nem ő, hanem „a polgárok kérdezik”(!!). Miért nem képviselői kérdésekként vetette fel a problémát és követelt határozott intézkedéseket?
Ana Brnabić (még midig hivatalban lévő!) miniszterelnök a kérdésre adott válaszában nem zárta ki a migránsok okozta anyagi károknak az állam által való megtérítési lehetőségét. Készséget mutatott a VMSZ-el, a helyi önkormányzatok és a polgárok képviselőivel való ezzel kapcsolatos „beszélgetésre”.[12]
Időközben valószínűleg „a polgárok kérdését”, de választ is elfelejtették, mivel – ismereteim szerint – a migránsok okozta károk jóvátétele ügyében éppen semmi nem történt – az írás elején említett bírósági ítéletig. A jelek szerint, a beígért „beszélgetésből”  sem lett semmi.

A szerb alkotmány 57. szakaszának (A vagyonra való jog) első bekezdése[13] szerint Szerbiában „szavatolt a tulajdon és a jogszerűen szerzett egyéb vagyoni jogok békés élvezete”. Ez a rendelkezés jogi alapot nyújt(hat) az állam kötelezettségének a megállapítására, hogy – a migránshelyzet nem megfelelő kezelése által, mivel nem tartotta azokat a menekülttáborokban – nem biztosította a polgárok vagyonának védelmét, ami jogi alap lehet a kártérítésre – írtam a Megtérítik-e a migránsok okozta károkat? című 2021. február 10-ei írásomban.[14]
Annak ellenére, hogy a migránskérdés leginkább a határmenti, többségében magyarok lakta falvak lakosait érinti, a délvidéki/vajdasági magyar nyelvű média, de – érdekes mód – még a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács által ellenőrzött sajtó sem foglalkozott mindeddig az illegális menekültek okozta károk bírósági úton való megtérítésével. Ez nyilvánosan mostanáig egyáltalán fel sem merült. A Véemeszes propaganda ezt a lehetőséget teljesen elhallgatta. A polgároknak nem kell arról tudni, hogy a jogaikat milyen úton-módon érvényesíthetik?

A Hangadó Szerda műsorában elhangzott hírt, miszerint a szerb államnak kárpótlást kell fizetnie a migránsok által okozott kárért – ismereteim szerint – a Magyar Nemzeti Tanács áltat „alapított” egyetlen média, de még a közszolgálati VRTV magyar szerkesztősége sem közölte. Pedig a határmenti lakosságot érintő fontos eseményről van szó. Ebből is látszik, a közösség érdekeit mellőző, politikailag irányított sajtóról van szó!
A családok, amelyek vállalták a kárpótlási per kockázatát, az ügyvéd, aki megtette, amit a szakma becsülete megkövetel, a bíró, aki az ítéletet meghozta, és
Muci Szántó  Márta is, aki a riportot készítette, megérdemlik az elismerést, a gratulációt. A bíróság ítélete mindazok számára példa értékű lehet, akik a migránsok által kárt szenvedtek, mivel  jogi hivatkozási alapot jelent  a jóvátételre.
A majdányi házrombolás ügyében hozott precedens/példa értékű ítélet figyelmezeti az államot a polgárok biztonságának és vagyoni jogai alkotmányos védelmének kötelezettségére is.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Hangadó szerda - 2022.09.21. https://media.rtv.rs/hu/hangado/77117,
[2] Uo. 0:39:27-
[3] Uo. 0:40:15-
[4] Uo. 0:40:32-
[5] Összeülhet a tartományi biztonsági tanács a migránshelyzet miatt
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/osszeulhet-tartomanyi-biztonsagi-tanacs-migranshelyzet-miatt, 2020. február 6. 16:19 és 16:52 és Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. február 2. 23:00
[6] Tartományi Biztonsági Tanács. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=savetbezbednost&j=HU
[7] Bővebben lásd Pásztor „senkit sem hagyott cserben”? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13752, 2021. július 20. és a Kinek mi a hivatali kötelessége? c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. július 4. 14:25
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14626, 2022. július 4.
[8] Bővebben lásd az Elnök úr: Nem mondani, hanem tenni, cselekedni kell! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13318, 2021. február 12.
https://delhir.info/2021/02/12/elnok-ur-nem-mondani-hanem-tenni-cselekedni-kell/, 2021. február 12.
[9] Bővebben lásd a Rombolni már tudnak! c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Napl%C3%B3, 2022. szeptember 11. 10:39
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14821, 2022. szeptember 11.
Lásd még ger: Lebontják a tönkretett házakat. Magyar Szó, 2022. szeptember 2. 1. és 11., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5021/vajdasag_torokkanizsa/271285/Lebontj%C3%A1k-a-t%C3%B6nkretett-h%C3%A1zakat-Migr%C3%A1nsok-Majd%C3%A1ny.htm, 2022. szeptember 2. 08:30
Lásd még V Borbély Tivadar: Ez legalább (még) nincsen ledózerolva. https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights, 2022. szeptember 8. 17:47
[10] VMDK Press: Vajdasági magyar falu ledózerolása magyarországi pénzekből.
http://www.vmdk.org.rs/vajdasagi-magyar-falu-ledozerolasa-magyarorszagi-penzekbol/, 2022. szeptember 9.
[11] институт посланичких питања последњег четвртка у месецу 28.01.2021. (II) [A képviselői kérdés intézménye a hónap utolsó csütörtökjén] https://www.youtube.com/watch?v=eA9ly2PTyG4, 34:51
[12] Uo. 37:11
[13] Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven. A Szerb Köztársaság Alkotmánya
https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven (a 3-as alatt)
[14] Megtérítik-e a migránsok okozta károkat? http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek?updated-max=2021-02-20T11:44:00%2B01:00&max-results=20&start=136&by-date=false, 2021. február 10. 11:38

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése