2022. szeptember 9., péntek

Lesz EuroPride Belgrádban, vagy nem lesz?

Vučić: Az állam én vagyok!

Danas, 2022. szeptember 2. 11.

– Készen állok arra, hogy magamra vállaljak minden felelősséget, de az EuroPride[1] büszkeségnapi felvonulást nem fogják megtartani Belgrádban – jelentette ki augusztus 30-ai sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić szerb elnök, reagálva arra, hogy különböző szervezetek nem kívánnak elállni a felvonulástól, és annak ellenére is megtarthatják, ha nem kapnak rendőri védelmet. Vučić leszögezte, ha az állam úgy dönt, hogy nem lesz felvonulás, akkor nem lesz.[2]
– Úgy döntöttünk nem lesz felvonulás. Hívhat engem és Branbićot is Biden, de Putyin és Erdogan is, a döntésünkön nem változtatunk – mondta Vučić, majd hozzátette, hogy bár a bejelentések szerint, még ezek után is meg akarják tartani a felvonulást, még annak árán is, hogy megtámadhatják őket az utcán, az állam mindent meg fog tenni, hogy nem történjen erőszak. Mint többször is hangsúlyozta, a kormány döntését tiszteletben kell tartani.[3]
Vučić döntését támogatja Porfirije szerb pátriárka is. – Ez a téma mesterségesen lett ránk erőszakolva és teljesen ellentétben van népünk értékrendszerével, de ugyanakkor a más vallású és nemzetiségű fivéreink és nővéreink vallásával is. […] Ez miatt, ennek a manifesztációnak a lemondását helyesnek tartom – mondta s pátriárka. A belgrádi Danas napilap írása szerint viszont a pátriárka álláspontja csak „elmélyíti az ellentéteket”.[4]

A tervezett melegfelvonulás, az EuroPride megrendezésével kapcsolatos döntést kommentálva Sandra Benčić aktivista – aki a horvát Száborban a Možemo platformot képviseli – azt mondta, aggasztó, hogy a döntés meghozatalakor figyelmen kívül hagyták az alkotmányt és azt a tényt, hogy Szerbia is aláírta az emberi jogok védelméről szóló európai egyezményt.[5]
– Abból, ahogyan ezt retorikailag tálalta, világosan látszik hatalmának autokratikus volta. Hogyha valaki azt mondja, „ha az állam azt mondja, hogy megtiltjuk, akkor nincs tovább”, ez olyan, mintha az államnak nem volna alkotmánya, nem lennének törvényei, hanem ő maga az állam, és úgy lesz, ahogyan azt ő eldönti. Egyenlővé teszi magát az állammal, ez pedig a klasszikus példája annak, amit országainkban a nacionalisták tesznek: én vagyok az állam, és akkor úgy lesz, ahogy én mondom – mutatott rá Benčić az N1 Televízió „Crvena linija” [Vörös vonal] című műsorában.[6]

„Az EuroPride megosztotta Szerbiát.”[7] Napok óta folyik a vita a szeptember 17-ére bejelentett megfelvonulásról. Sikerült ezzel ismét elterelni a figyelmet a sokkal fontosabb társadalmi problémákról. Most nem arról beszélnek az emberek, cikkezik a sajtó, hogy miért nincs még kormány, lesz-e elegendő villanyáram, gáz, tej az üzletekben, hanem hogy lesz-e Pride!
Radomir Lazović, a Ne davimo Beograd [Ne fojtsuk meg Belgrádot] mozgalom parlamenti képviselője a Beta hírügynökségnek adott nyilatkozatában elítélte az államfő bejelentését, azzal érvelve, ha most betiltja a büszkeségnapi felvonulást, holnap a környezetszennyezés vagy a drágítások és a szegénység elleni tüntetéseket is betilthatja.[8]
A szerb alkotmány (54. szakasza) alapján „a polgárok békés célú gyülekezése szabad. […] A polgárok szabadtéri gyűléseit, tüntetéseit és más gyülekezéseit az állami szerveknél be kell jelenteni, a törvénnyel összhangban. A gyülekezési szabadság törvénnyel csak akkor korlátozható, ha a korlátozás a közegészség, közerkölcs, mások jogainak vagy a Szerb Köztársaság biztonságvédelme érdekében elengedhetetlen.”[9]
Az EuroPride kapcsán Vučić, hogy a hatalmát bizonyítsa, ismét megkerülte az alkotmányt és a hivatalos szerveket is. Nem a köztársasági elnök illetékessége, hogy valamilyen rendezvényt engedélyezzen, vagy betiltson. Ismét demonstrálta, hogy a döntéseket egyedül ő hozza meg – a XIV. Lajos francia királynak tulajdonított mondás szerint: „az állam én vagyok!” (L’État, c’est moi!)

– Az LGBTQ+ közösség gyülekezeteinek megtartására a szerb kormány nem csak a Belgrád 2019. évi jelölésének támogatásáról szóló levélben kötelezte el magát, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalásokról szóló akcióterv 23. fejezetének keretében is – írja a European Western Balkans portál.[10]
– Az EuroPridot még 2019-ben bejelentették, felelőtlenség és alkalmatlan lenne most lemondani. Rossz üzenetet küldünk Európának és az egész világnak. Remélem, hogy a Prade-ot békés légkörben tartják meg – mondta Gordana Perunović Fijat a Nova.rs-nek, aki bátran kiállt a gyermeke mellett és nem tagadta meg azért, hogy az LGBT populációhoz tartozik.[11]
Goran Miletić, az EuroPride 2022 egyik szervezője – amire szeptember 12. és 19-a között kerülhet sor – elmondta, hogy „a Pride-ot a tervek szerint fogják megtartani, a szervezők még akkor sem állnak el a felvonulástól, ha azt a hatóságok betiltják, de úgy hiszi, hogy a belügyminisztérium (MUP) nem fogja betiltani az eseményt”.[12] A sétára  Vučot is meghívták.[13]
Miletić bejelentette, hogy a Pride belgrádi szervezetének mintegy „60 politikus és nem kormányzati szervezet vezetője erősítette meg részvételét a szeptember 17-ei sétán, valamint hogy az állam biztosítja számukra a biztonságot.”[14] Az eseményre Vladimir Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője is bejelentette a jövetelét.[15]
 
A Danas napilap nem hivatalos információi szerint „a Katonai Akadémia végzőseinek felvonulását váratlanul szeptember 17-ére halasztották”.[16] Az EurpPride-re Belgrádba érkezőknek készített ajánlások pedig „a félháborús övezetben érkezőknek adott tanácsokra hasonlítanak”.[17] A rendőrök egy része erre a napra „tiltakozást vagy sztrájkot”[18] is emleget…
Az utóbbi időben az alkoholizmussal is összefüggésben hozott Vučić
[19] szorítóba került, a szavahihetősége és a tekintélye is kockán forog!
Lesz EuroPride vagy, nem lesz?
 
BOZÓKI Antal
__________
[1] Bővebben lásd itt: It's time for EuroPride 2022 [Az EuroPride 2022 ideje] https://europride2022.com/
[2] mb: Nem lesz pride és pont. Magyar Szó, 2022. augusztus 31. 4., és Vučić az Europride-ról: Ha az állam azt mondja, hogy megtiltjuk, akkor nincs tovább. https://szmsz.press/2022/08/30/vucic-az-europride-rol-ha-az-allam-azt-mondja-hogy-megtiltjuk-akkor-nincs-tovabb/, 2022. augusztus 30. 12:04
[3] Uo.
[4] J.D.: Patrijarh Porfirije produbljuje podele [Porfirije mélyíti az ellentéteket]. Danas, 2022. szeptember 8. 8.
[5] Benčić: Az Europrideról szóló döntés Vučić uralkodásának autokratikus mivoltát mutatja. https://szmsz.press/2022/09/03/bencic-az-europriderol-szolo-dontes-vucic-uralkodasanak-autokratikus-mivoltat-mutatja/, 2022. szeptember 3 10:24
[6] Uo.
[7] J.D.: Europride podelio Srbiju [Az EuroPride megosztotta Szerbiát]. Danas, 2022. augusztus 31. 5.
[8] Lásd mb írását az 1-es jegyzetben.
[9] A SZERB KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám. https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[10] Zabrana Europrajda bi bila korak unazad u poglavlju 23 [Az EuroPrade betiltása hátralépés lenne a 23. fejezetben]. https://europeanwesternbalkans.rs/zabrana-europrajda-bi-bila-korak-unazad-u-poglavlju-23/ , 2022. szeptember 7.
[11] Bojana Milovanović: „Šapiću, obuci ružičastog zeca i dođi na Prajd“: Poruka majke LGBT osobe [„Šapiću, öltsd fel a rózsaszínű nyulat és gyere a Pride-ra: Üzene az LGBT személy anyja] https://nova.rs/vesti/drustvo/sapicu-obuci-ruzicastog-zeca-i-dodji-na-prajd-poruka-majke-lgbt-osobe/, 2022. augusztus 31. 12:04
[12] (Tanjug) Miletić: Lesz Pride, nem állunk el a felvonulástól. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/31801/Miletic-Lesz-Pride-nem-allunk-el-a-felvonulastol.html, 2022. szeptember 8. 16:50
[13] J.D.: Prade šetnje će biti 17. septembra [Lesz Pride felvonulás szeptember 17-én]. Danas, 2022. 2022. szeptember 9. 5.
[14] Katarina Živanović: Na Europride stiže 60 političara i predstavnika NVO iz nostranstva [Az Europridera 60 külföldi politikus nemkormányzati vezető érkezik külföldről]. Danas, 2022. szeptember 6- 7.
[15] Uo.
[16] Jelena Diković: Preporuke za boravak kao u ratnoj zoni [Ajánlások, mint a háborús övezetben tartózkodóknak]. Danas, 2022. szeptember 7. 1. és 6 
[17] Uo.
[18] Marko Novičić: Da li će policija štrajkovati na dan Evroprajda? [Sztrájkolnak –e a rendőrök az EuroPride napján?] https://nova.rs/emisije/da-li-ce-policija-strajkovati-na-dan-evroprajda/, 2022. szeptember 7. 20:53 
[19] Marko Vidojković: Vučiću, ne trezni se [Vučić, ne józanodj ki]. Danas, 2022. szeptember 5. 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése