2022. szeptember 27., kedd

Legitim lesz-e az egypárti MNT?

Mit mond Fremond? 

Fremond Árpád (Fotó: SZMSZ)

Az MNT elnöki posztjának várományosa Fremond Árpád,[1] a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/BMC), pontosabban a Pásztor István pártelnök által a november 13-ai Magyar Nemzeti Tanácsi (MNT) választásokra állított Magyar Összefogás listájának vezetője.
Az elnökjelöltről és tevékenységéről – annak ellenére, hogy immár ötödik mandátumban (2008-tól!) a VMSZ képviselője a szerb parlamentben,[2] a szélesebb közösségben nem igazán tudnak.
A VMSZ nevű magyar-szerb vegyes párt hivatalos oldala szerint, Fremond 1981. december 4-én született Topolyán. 2000 óta tagja a pártnak, a VMSZ (fényképes sorrendben 2.) alelnöke,[3] topolya községi szervezetének elnöke. Osztálytanítói diplomáját az Újvidéki Egyetem Zombori Tanítóképző Karán szerezte, ahol mesteri fokozatot is végzett.[4] Pacséron él, és a település vezetőségének tagja. Aktívan sportol, s vadászik – írja az életrajzában.[5] Elegendő-e ez arra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke legyen?

A VMSZ házi rádiójának is nevezett Szabadkai Magyar Rádió szeptember 15-ei reggeli műsorában a listavezető kifejtette, „bizakodásra ad okot, hogy a szükséges támogatói aláírások ötszörösét szerezte meg a Magyar Összefogás a november 13-ai magyar nemzeti tanácsi választásokra”.[6]
– Ez az eredmény azt jelenti, hogy a vajdasági magyarok fontosnak tartják a nemzeti tanácsi választásokat. Továbbá ez egy visszajelzés is, hogy az a politika és közösségépítő tevékenység, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács folytat, jó irányba halad” – hangoztatta Fremond.
Az „ötször több (pontosabban az 5032[7] – B.A.) támogatói aláírással” – a listaállításhoz szükséges 1160 helyett – a listavezető bizonyára a párt támogatottságát kívánta illusztrálni. Arról azonban nem beszélt, hogy támogatói aláírások gyűjtése a pártkiképzett, fizetett aktivisták által történt, akik házhoz vitték a papírokat, írattak alá, vitték vissza a VMSZ-irodába, mint a „gyalázatos” levélszavazáson, ami miatt a szerbiai Posta végül büntetést fizetett? Kérdés az is, hogy mennyien tudták, hogy mit is írtak alá, vagy tették felszólításra. Pásztor István Facebook oldalán szeptember 10-én egy ilyen bejegyzés is volt: „Mi is aláírtuk! Én örültem volna, ha előtte azért megnézhetem a listát!”[8]

Az MNT működésével kapcsolatosan a listavezető azt mondta, hogy „a programok és intézményrendszerek támogatása a jövőben is folytatódik”. – Ahogyan eddig is, a folytonosság jellemzi majd az MNT munkáját – mondta, hozzátéve, hogy, „fel fog használni minden olyan tapasztalatot és kapcsolatot a kampány során és esetlegesen később a nemzeti tanácsban is, amelyeket a köztársasági parlamentben szerzett”.
– Számos olyan kapcsolatra tettünk és teszünk szert a szerbiai képviselőházban, amely aztán a közösség számára jó és fontos lehet. Hiszem azt, hogy az új nemzeti tanács együttműködve a Vajdasági Magyar Szövetséggel tudja majd ezt a közösséget továbbfejleszteni és megtartani, és mindent meg tud annak érdekében tenni, hogy az elkövetkező időszakban is gyakorlatilag az érdekérvényesítési képességünk az meg tudjon maradni itt Szerbiában, de akár az egész Kárpát-medencében is. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk – mondta a listavezető.
Fremond azt a téves nézetet hangoztatja, miszerint a nemzeti kisebbségi jogok a „kapcsolatoktól” és „a köztársasági parlamentben szerzett” – látjuk milyen – „tapasztalatoktól” függnek, nem pedig a nemzetközi egyezmények és a belső jogszabályok alkalmazásától, azok számonkérésétől.

Szeptember 17-én – a pártja szócsövének tartott Magyar Szónak nyilatkozva[9] – a listavezető valójában megismételte, amit a támogatói aláírásokkal, az MNT tevékenységével és a VMSZ politikájának támogatottságával kapcsolatosan a Szabadkai Magyar Rádióban elmondott.
A lista azért kapta a Magyar Összefogás nevet, mivel „nem csak a párthoz köthető személyek alkotják, olyan jelöltek nevei találhatók meg azon, akik elkötelezettek a közösség iránt, folyamatosan tesznek annak boldogulása érdekében, ki-ki a maga foglalkozási területén. Olyan személyek, akiknek valóban szívügyük a közösségnek a megmaradása – húzta alá Fremond. – Úgy látom, hogy egy meglehetősen jó csapat állt össze, s nagy megtiszteltetés ennek a csapatnak az élén lenni – tette hozzá.
Vajon elég-e a közösség iránti „elkötelezettség”, vagy az MNT tagsághoz ennél több, elsősorban a tudás, a közügyekben való jártasság, az alapos problémalátás és a közösségi jogokért való kiállás is szükséges?

A Pannon RTV a Közügyek c. szeptember 19-ei műsorában[10] Fremond arról beszélt, hogy „hamarosan elkészül a választási programjuk, a kampányban azt mutatják be, illetve elszámolnak az elmúlt időszak teljesítményével is”. A közelgő népszámlálással kapcsolatosan kiemelte, annak fontosságát, hogy minél többen magyarnak vallják magukat.[11]
– Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontosak a választások. Ha nem lesz másik lista, akkor is úgy fogunk dolgozni, mintha lenne még három-négy. Fontos, hogy ennek a listának meglegyen a legitimitása a választások után – állapította meg Fremond.[12]
A nyilatkozatból arra lehet következtetni, hogy hogy a listavezetőnek nincs is programja – még csak most készítik el számára a Véemeszben.
A listavezető azzal se nincs tisztában, mi a különbség az egypárti és a többpárti választások alapján működő MNT között. Szerinte a Véemeszes MNT is „úgy fog dolgozni, mintha lenne még három-négy” lista!?
Vajon nem kellene rákérdeznie egy új, ambiciózus politikusnak arra, miért nincsen több lista? Milyen közgondolkodás (netán erőszak, elnyomás) eredményezte ezt? Hogy milyen állapotok uralkodnak ebben a közösségben, amelynek a vezetésére vállalkozik?

A vajdasági magyarok számára fontos a november 13-ai MNT-választás, mivel ennek a testületnek a nemzeti kisebbségi önkormányzat, a nemzeti közösségi és egyéni jogok érvényesítése legfőbb testületének kellene lenni!
Első ízben történik meg, hogy az MNT elnökének egy párt alelnökét javasolják, ami azt is jelenti – amennyiben elnyeri a posztot –, hogy Pásztor Pista nyíltan és teljesen maga alá gyűri, meglovagolja/Lovasítja a magyar közösség autonómiának legfőbb testületét is.[13]
Pásztor szinte csaknem teljes egészében kicserélte a jelenlegi összetételű MNT tagságát. Közülük mindössze talán három került a jelöltek listájára (Sárközi István, a 2018. évi listán 5.,[14] most 11., Molnár Attila – 15/28 és Oláj Ibolya – 32/13). A többi tanácstagot és tisztségviselőt menesztette, vagy azok elégelték meg a szavazógép-szerepet. Még azokat is, mellőzte, akik „mindent megtettek a pozíciójuk megőrzéséért”,[15] igyekeztek a kedvében járni!
Nem tudni, tehát, hogy Freemond milyen „folytonosságról beszél”. Nem kíván semmit változtatni az MNT-nek a közösségi problémákhoz való viszonyulásában, sem a munkamódszerén. Az új tagoknak ugyanolyan véleményük lesz, mint a korábbiaknak? Vagy a bólogatásban és hajbókolásban lesznek ugyanolyan jók?! Folytatódni fog a pásztori „konfrontáció helyett együttműködés”[16] politika, ami eredményezte ugyan néhány Vémeszes vezető tisztségviselő gazdagodását, de kárt okozott a közösségnek. Nem egy esetben a nemzeti közösségi jogok sérelmét, a közösség megalázását is gerjesztette.

A többnyire Pásztor István pártelnök nyilatkozataiból ismert szólamokat ismételgető, hivatásosnak is nevezhető „politikus” Fremond többek között „arról vált ismertté, hogy hozzá kapcsolódik a délvidéki politika »őszödi beszéde«, amikor még az első MNT választások idején arról beszélt, hogy a nemzeti tanácsok választói névjegyzékét törvénytelenül politikai célokra, a délvidéki magyarok listázására használják fel”.[17]
Külön kérdés, hogy az MNT elnökjelöltnek egyáltalán milyen képességei vannak, mivel az eddig parlamenti képviselősége alatt szinte alig szólalt fel és egyébként sem ismeretes semmilyen közéleti tevékenysége.
A Nyitott Parlament [Otvoreni parlament] oldal statisztikája szerint Fremondnak „egyetlen felszólalása sem volt a szerb parlamentben, egyetlen törvényjavaslatot se nyújtott be és a polgárok sem intéztek hozzá kérdést”.[18] Mindezért – a 2021. június 6-ai vagyoni lapja szerint – 89 579,00 dinár fizetést kapott havonta.[19]
A VMSZ hivatalos oldalán közölt információk arra utalnak, hogy Fremond többnyire mezőgazdasági, közlekedésbiztonsági és a belüggyel, valamint az oktatással kapcsolatos kérdésekben nyilatkozott.[20] Arról viszont nem található adat, hogy mit tud a nemzeti kisebbségi jogérvényesítésről?

Amennyiben csak egy magyar lista indul a november 13-ai választásokon, felállhat egy csupán Véemeszes és a párthoz közeli személyekből, illetve bujtatott párttagokból álló Magyar Nemzeti Tanács, amire nem volt példa a testület eddigi története során.
Az első MNT választáson, 2010-ben, öt lista, 2014-ben négy, 2018-ban már csak két lista közül lehetett választani.[21] Sikerült visszahozni az egypárti rendszert, visszatért az önkényuralom? Minden választáson az előzőnél kedvezőtlenebb összetételű tanács alakult és szürkébb, tekintélytelenebb személy került az élére.[22] Ez semmiképen nem a közösség és nem az önkormányzat megvalósításának az érdeke! Ez a pásztori politika teljes csődje!
Az MNT-nek egy
tekintélyes, pártokon felüli, pártoktól független,  a kisebbségi jogokért határozottan kiálló elnökre lenne szüksége, aki nem egy pártot, hanem az egész közösséget képviseli! A listavezető Fremond eddigi tevékenysége viszont arra utal, hogy ideális tesze-tosza báb lesz belőle!
Amennyiben az MNT
székébe ültetik, le kell mondania minden más funkciójáról! Tisztában van-e egyáltalán azzal, hogy az MNT elnöki tisztsége milyen felelősséggel jár? Nyilván nincs. Vajon ki biztatta fel? Ki bátorítja arra, hogy ekkora akrobatamutatványra vállalkozzon?!
Legitim lesz-e egyáltalán az egypárti MNT? Ki fogja azt elismerni? Vajon nem a véleményütköztetés eredményezné a hitelt érdemlő működést?
Elképesztő, hogy egyesek a pénzért és a mulandó hatalomért mire vállalkoznak!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Fremond Árpád. VMSZ alelnök https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/fremond-arpad
[2] Képviselők és tisztségviselők. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/kepviselok-es-tisztsegviselok, és Arpad Fremond. https://otvoreniparlament.rs/poslanik/7526, 2022, szeptember 3. 18:30
[3] Elnökség. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
[4] Arpad Fremond. https://www.istinomer.rs/akter/arpad-fremond/
[5] Lásd az 1-es alatti oldalon.
[6] (Pannon RTV) Ötször több támogatói aláírás a Magyar Összefogás jelöltjeinek listájára. Magyar Szó, 2022. szeptember 16. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5034/ , 2022. szeptember 16., 07:02 >> 2022. szeptember 16., 21:29, és Fremond: A vajdasági magyarok fontosnak tartják a nemzeti tanácsi választásokat.
https://szmsz.press/2022/09/15/fremond-a-vajdasagi-magyarok-fontosnak-tartjak-a-nemzeti-tanacsi-valasztasokat/, 2022. szeptember 15. 14:23
[7] Bővebben lásd a Pásztor-lista c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. szeptember 15. 11:50; https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14833, 2022. szeptember 15.
https://delhir.info/2022/09/17/melyponton-a-magyar-nemzeti-tanacs-es-az-autonomia/, 2022. szeptember 17
[8] Pásztor István. https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2022. szeptember 10. 11:19,
[9] v-ár: Eredményekre alapozott tervek. https://www.magyarszo.rs/hu/5035/kozelet/272201/Eredm%C3%A9nyekre-alapozott-tervek-MNT-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-Fremond-%C3%81rp%C3%A1d.htm, 2022. szeptember 17. 08:02 >> 2022. szeptember 18. 23:42
[10] Közügyek. 2022. szeptember 19. https://pannonrtv.com/tv/kozugyek/kozugyek-20220919, 2022.09.19 20:22 és 20:5
[11] A Magyar Összefogás listavezetője a Közügyekben: hamarosan elkészül a választási program. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/magyar-osszefogas-listavezetoje-kozugyekben-hamarosan-elkeszul-valasztasi-program, 2022. szeptember 19 21:07 és 2022.09.20 13:18
[12] Fremond: Elszámolunk azzal, amit tettünk. https://szmsz.press/2022/09/23/fremond-elszamolunk-azzal-amit-tettunk/, 2022. szeptember 23. 16:31
[13] Lásd a 7-es alatti írásban.
[14] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás. „Magyar Összefogás” lista. https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[15] tm: MNT-választás – csak egy lista indul (?). Családi Kör, 2022. szeptember 22. 16-17.
[16] P.E.: Konfrontáció helyett együttműködés. Magyar Szó, 2022. május 25. 1. és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4936/kozelet/265472/Konfront%C3%A1ci%C3%B3-helyett-egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-hat%C3%A1ron-t%C3%BAliak-P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint-Kov%C3%A1cs-Elvira.htm, 2022. május 25. 07:50 >> 2022. május 25. 21:41
Lásd még a „Nem konfrontálódunk, együttműködünk” c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. július 5. 18:19
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14634, 2022. július 6.
[17] A délvidéki magyarokat listázó Fremond Árpád váltja Hajnal Jenőt az MNT-ben. https://delhir.info/2022/09/12/a-delvideki-magyarokat-listazo-fremond-arpad-valtja-hajnal-jenot-az-mnt-ben/, 2022. szeptember 12.
[18] OSVRT OTVORENOG PARLAMENTA [A Nyílt Parlament áttekintése]. https://otvoreniparlament.rs/poslanik/7526
[19] Uo.
[20] Vajdasági Magyar Szövetség. Fremond Árpád. https://www.vmsz.org.rs/tags/fremond-arpad
[21] Lásd a 15-ös alatti írást.
[22] Bővebben: Magyar Nemzeti Tanács (Vajdaság)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Nemzeti_Tan%C3%A1cs_(Vajdas%C3%A1g)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése