2023. július 13., csütörtök

Az EU kitolta az Erasmus-megállapodás határidejét, de nincs sok remény

 A Szabad Európa honlapja

2023. július 13.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Erasmus+-ösztöndíjak: szeptember 1-jéig élhet még a remény
Pár nappal azelőtt, hogy lejárna az Erasmus+-szerződések aláírásának szokásos időpontja, az Európai Bizottság jelezte, hogy a szemeszter szeptember 1-jei kezdetéig még van lehetőség a megállapodásra a magyar kormánnyal a modellváltott intézményekről. A lehetőség mindazonáltal inkább elvi, mint gyakorlati.

Integritás Hatóság – Ha vizsgálódnak, ha nem, nem mondják meg
Szánkódomb a mély pusztában, olcsó trükkel kijátszott bányajáradék. A Homokhátságon – ott, ahol piros betűs ünnepnap, ha esik az eső – több mint tucatnyi faluban épülnek sorra a záportározók. Van, amelyik természetvédelmi területre, és olyan is akad – például Bordányban –, ahol a gödör ásását egy harmincezer éves, érintetlen láprétre tervezték. Forrásaink szerint egy jól behatárolt kör házalt korábban ezekkel a pályázatokkal a helyi önkormányzatoknál a Kecskemét alatti területen. Nemrég az Integritás Hatóság is felfigyelt az üzletszerű gödörásásra, azonban hiába kérdeztük meg, azt is titokban tartják, hogy ezekben az ügyekben indítottak-e vizsgálatot.

Politikamentesen utálják a NER-focit a NER-stadionokban
Az NB I-es bajnokság hajrájában szokatlanul éles, politikai tartalmú üzenetet küldtek az UTE ultrái a Kubatov Gábor elnökölte Ferencváros szurkolóinak. Ennek kapcsán érdeklődtünk hat jelentős fociklub törzsszurkolóinál a hazai lelátók és a politika kapcsolatáról. Vigyázat, időnként szókimondó tartalom.

Új időszámítást ígér a kormány a Balatonnál, de vajon nem késett el vele?
Lakóparkok, szállodák, kikötők, vízi élménypark, szanatóriumként futtatott wellnesshotel – szinte nincs olyan hét, hogy ne érkezne hír újabb balatoni gigaberuházásról, arról, hogy hogyan írják felül az egyéni érdekek a közérdeket, hogyan lehet rugalmasan kezelni az elvileg a tavat védő jogszabályokat. Benyó Rita videóriportban foglalkozott azzal, mit bír még el a Balaton, hol van a tó tűrőképességének határa. Erről beszélt podcastsorozatunkban.

A debreceniek meghallgatása nélkül módosítják a CATL akkumulátorgyárának környezeti engedélyét
Változtattak a korábbi – már hivatalosan engedélyezett – terveiken a Debrecenbe tervezett akkugyár kínai befektetői. E szerint kisebb területen épül, magasabb lesz és kevesebb vizet fogyaszthat majd az üzem. Az illetékes kormányhivatal közlése alapján hiába indítanak eljárást a módosítás miatt, nem fognak közmeghallgatást tartani, pedig a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a nemzetközi jog alapján meg kellene tennie a hatóságnak.

A Háttér Társaság Selmeczi Gabriellának: Ez nem LMBTQ-propaganda, hanem az EU-jog végrehajtása
A nemüket hivatalosan megváltoztató transznemű emberekre az új nemük szerinti nyugdíjkorhatár vonatkozik, ez az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyértelmű döntése – szögezte le a Háttér Társaság jogi programjának munkatársa arra reagálva, hogy a fideszes Selmeczi Gabriella LMBTQ-propagandát emlegetve felháborodott a magyar bíróság ezt megerősítő döntésén.

Kényszerítés gyanújával jelentettek fel egy katonai vezetőt a kötelezővé tett Covid-oltások miatt
Nem akarta engedélyezni a kényszerszabadság alatt az alternatív munkalehetőséget beosztottainak a szolnoki katonai tűzoltóegység parancsnoka, ezért feljelentették. A bíróság másodfokon is felmentette az ezredest, a honvédségtől már távozott egykori szakaszvezető azt tervezi, Strasbourgig viszi az ügyet.

A taxisok most a Bolt engedélyét vetetnék el, visszaszólt a cég
Az Országos Taxis Szövetség nem érezte megfelelőnek a Budapesten működő észt Bolt taxis vállalat logóhasználatát, ezért elvetették volna az engedélyüket a BKK-nál. A Bolt visszaszólt, hogy megfelelő védjegyoltalma van a logójára, jogszerűen működik.

Robbanóanyag maradványaira bukkantak az Északi Áramlat közelében is járó jachton
Az Oroszországot Németországgal összekötő földgázvezeték tavalyi felrobbantásának körülményeit vizsgáló európai vizsgálat során robbanószer maradványaira bukkantak a titokzatos sétahajón, amely a helyszín közelében is járt.
 
Amit még tudni érdemes
Szerencsejáték-pénzeső: 40 millió a Rogánt és Kövért is reptető családi vállalkozásnak, 5 millió Szijjártó testvére cégének (HVG)
A maga 40 milliójával a NER-potentátokat légiszállító családi cég különösen jól járt, de a Szerencsejáték Zrt. támogatási keretéből május-júniusban jutott pénz Szijjártó Péter testvére cégének, az ex-MIÉP-es zenész Schuster Lórántnak és egy nemzeti érzelmű kultúrát terjesztő alapítványnak is.

Kiderült: halasztott fizetést kapott Magyarország a Paks II. orosz hitelére (Portfolio)
Új orosz kormányrendelet jelent meg Paks II.-vel kapcsolatban, ebből az derült ki, hogy három pénzügyi tételre halasztott fizetést kapott Magyarország az új atomerőművel összefüggő hitelkeret kapcsán.

Elkeserítő tanulmány a jegybank elemzőitől – hogyan lesz itt egy fiatalnak lakása? (RTL)
Az ingatlanok ára az EU-ban Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt években, így már tíz évig kell takarékoskodni pusztán ahhoz, hogy az önerő meglegyen. Hazánkban az első otthonukat megvásárolni kívánóknak háromszor akkora önerőt kell ma letenniük egy lakáshitelnél, mint 2014-ben.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése