2023. július 23., vasárnap

Megszakította az éhségsztrájkot az egyetemista, véget ért az erőszakellenes tüntetés Belgrádban

 Megszakította az éhségsztrájkot az egyetemista, véget ért az erőszakellenes tüntetés Belgrádban

 Tüntető tömeg az RTS épülete előtt (N1)

2023-07-22 22:19

Tizenkettedik alkalommal tartották meg a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tüntetést Belgrádban. A polgárok a parlament épülete előtt gyülekeztek, majd ezúttal az úgynevezett média-útvonalon sétáltak végig, egészen a Szerbiai Rádió és Televízió épületéig. A tiltakozás végén bejelentették, hogy Dimitrije Dimić egyetemi hallgató, aki napok óta éhségsztrájkolt a fővárosban, megszakítja tiltakozását

Dimitrije Dimić azt kérte az elnöktől, hogy teljesítse a követeléseket, mert ezt a nép nem tűri tovább.

Biljana Lukić újságíró, író azt mondta, hogy az RTS újságírói is az N1-et nézik, hogy megtudják mi történik valójában az országban.

A polgárok a tiltakozás során elhaladtak a REM, a Politika, a Novosti, a Belgrádi Rádió mellett is.

Az RTS épülete előtt Smiljan Banjac újságíró azt mondta, ha a közszolgálati média nem tudja végezni a munkáját, akkor álljanak félre, és emlékeztetett mindazokra a témákra, amelyekkel az RTS nem foglalkozik.

Nem sokkal tíz óra előtt a polgárok elmentek haza, a következő tiltakozást egy hét múlva tartják.

https://szmsz.press/2023/07/22/megszakitotta-az-ehsegsztrajkot-az-egyetemista-veget-ert-az-eroszakellenes-tuntetes-belgradban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése