A VMSZ ÉS A VÉRESKEZŰ HALADÓ REZSIM SZOLGÁLATÁBAN
„A demokrácia egy olyan eszköz, ami biztosítja, hogy ne kormányozzanak, és ne tájékoztassanak bennünket jobban,
mint ahogy megérdemeljük.”
George Bernard Shaw, ír Nobel-díjas drámaíró

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szeptember 12-i ülésén jóváhagyta a közéletben alig ismert Kartali Róbert (1983, Szabadka[1]) kinevezését a Hét Nap fő- és felelős szerkesztői posztjára.
Az egykor karakteres, de az utóbbi évtizedekben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) irányvonalához igazodó Tóth Lívia[2] negyven év után távozott a hetilap éléről. A kiadó kft. sikertelen igazgatói posztját továbbra is a közéletben szintén ismeretlen László Edit[3] tölti be – 2012 óta!?
Kartali „okleveles újságíró”, a szakmát a Novi Pazar-i Egyetemen tanulta ki[4]. Pályáját a megszűnt Szabadkai Rádióban kezdte műsorvezetőként, majd újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Ekkoriban tudósítója volt a Hét Napnak és a Vajdaság Ma portálnak is. 2012 és 2017 között Szabadka Város Képviselő-testületének kabinetfőnöke volt – a VMSZ-es Kern Sólya Mária[5] elnöksége idején.
Ezt követően rövid ideig a magánszektorban tevékenykedett, majd 2018 nyarán csatlakozott újra a Hét Nap szerkesztőségéhez[6].
Főszerkesztőként a neve először a 2025. szeptember 24-i számban jelent meg.
Beköszöntő „jegyzetében” (Hétről hétre Önökkel[7]) hangsúlyozta, hogy a Hét Nap tájékoztatása „két pilléren áll”: a nyomtatott lapon és az online felületeken, amelyek „kiegészítik egymást”.
– „Felelőtlenség lenne azt ígérni, hogy a példányszám növekedni fog, de törekedni fogunk arra, hogy minden lapszámban közösségi érték, hitelesség és tartalom legyen” – írta.
Hozzátette: a lapot „hűséggel a múlt értékeihez, nyitottan a jelen kihívásaira és bizakodva a jövőbe” szeretné vezetni.

E szavakból és az azóta megjelent három lapszámból azonban egyértelmű, hogy Kartali nem változtatott semmit: a lap kinézete, tartalma és szellemisége változatlan – csak a név változott az impresszumban. Nulla ötlet, nulla eredetiség, nulla erkölcsi-szellemi igényesség – és az új főszerkesztőben nulla igény mindezekre. Szépen kijárta az iskolát.
A Magyar Szó október 11-i, A hivatása egyben a szenvedélye is című interjújában maga is kijelentette: „A legfontosabb számomra, hogy a Hét Nap szerkesztőségét olyan formában adhassam tovább, ahogy átvettem.”[8]

A semmibe vezető úton tovább
A lap október 8-i száma is azt bizonyítja, hogy az új főszerkesztő nem képes megújulásra, és a Tóth Lívia-féle „semmibe vezető” úton halad tovább.
Az eredetileg közéleti hetilap fő híre az 5. oldalon az „újabb vajdasági sikerről” szól a Nemzeti Vágtán – ami legfeljebb a sportrovatban lenne indokolt.
A 6–7. oldalon két teljes oldalt szentel a vitatott nézeteiről ismert Nógrádi György, magyarországi „biztonságpolitikai szakértő” interjújának az orosz–ukrán háborúról, miközben az október 6-i aradi vértanúkra való központi megemlékezésről szóló írás csak a 8–9. oldalra került.
A 10. oldalon a „világgazdaság átalakulásáról” szóló írás olvasható, majd a következő oldalon a „Hét Nap plusz” podcastban Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének a kijelentései kaptak helyet „a VMSZ idei harmadik taggyűléssorozatáról”, „a magyarországi választási regisztrációs kampányról”, stb. propaganda-témákról.
Az írásból kiderül, hogy „a Pásztor István Alapítvány a második támogatási körben 19 000 (tizenkilencezer !!) eurót folyósított a rászorulóknak”. A kérdésre azonban, hogy honnan a pénz, továbbra sincs válasz. Honnan van ennyi pénze a Pásztoroknak támogatásra?
A 12–13. oldalon Kartali ünnepi hangvételű cikket közöl az első Belgrád–Szabadka gyorsvonat indulásáról – említés nélkül hagyva, hogy az utasok „székről léptek fel a vonatra[9], hogy szakértők a vasútvonal „biztonsági kockázataira figyelmeztettek”[10], és hogy „az egész projekt törvénytelen”[11].
A 14–15. oldalakon ismét ő számol be a Prosperitati Alapítvány szabadkai konferenciájáról, Kapaszkodó a szülőföldön való boldoguláshoz címmel.
A szentmihályi búcsúról – a 30–31. oldalon – közölt írásból csak mellékesen tudjuk meg, hogy „2016-ig minimális volt azoknak a száma, akik máshol vagy külföldön kerestek boldogulást. Az elmúlt kilenc évben azonban mintegy 200-an indultak a nagyvilágba, családostul”[12].
A VMSZ-es Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke lassan egyedül marad a faluban – a „sikeres” politikájával együtt! A lap azonban erről sem ír.
A Hét Nap cikkíróinak nagyon érdekes, csökkentett asszociációs képességeik vannak. Szorgalmasan viselik ám az öncenzúrás szemellenzőt!

Fő, hogy luxus körülmények között dolgoznak
A „közel ötezer példányban megjelenő”[13], 68 oldalas (16 oldalas RTV-melléklettel ellátott) Hét Nap mára nívón aluli, grafikai szempontból is elavult, VMSZ- és Fidesz-orientált propaganda hetilappá vált[14], miközben kiszolgálja a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) érdekeit is.
A lap 2025 februárjában 52,57 millió dináros (mintegy 448 ezer eurós) támogatást kapott a tartományi kormánytól[15] – a magyarországi források összege pedig ismeretlen.
A VRTV Napjaink című, október 13-i műsorában a nézők láthatták, hogy a lap munkatársainak luxus körülményeket biztosítottak a lakájmédiáért cserébe.
Nem csoda, hogy az október 8-i számban egyetlen írás sincs a szerbiai aktuális politikai válságról, az egyetemisták, a gazdák és a polgárok folyamatos tüntetéseiről, vagy a nemzeti közösségi jogok sorozatos megsértéséről. Szabadka kapcsán, ahol a lap megjelenik, sem olvashatunk arról, hogy a Trans-Jug vállalatnak „nincs magyarul beszélő alkalmazottja”[16].
Az eladott példányszám azonban azt mutatja, hogy a Hét Nap posványos állóvizére nem kíváncsi az olvasó. De mi zavarja őket, hisz a végrehajtó hatalom eltartottjaiként vígan ülnek a bőrszékben és ontják a VMSZ és a véreskezű haladó rezsim propagandáját!

„Nem baj, hogy valami véget ér…”
– „Vége a nyárnak! […] Az ősz mindig emlékeztet arra, hogy a természet tudja, hogyan kell elegánsan lassítani. Nincs benne semmi kapkodás, csak csendes átalakulás. És ahogy a lombok aranyba, vörösbe öltöznek, mintha csak azt üzennék: nem baj, hogy valami véget ér, hiszen közben valami új kezdődik”[17] – írta Apró József, a Hét Nap 2025. október 8-i számának vezércikkében.
Ez az átalakulás azonban – bármennyire szép allegória – nem vonatkozik a Hét Napra.

Az adófizetők pénzéből fenntartott Hét Nap – ahogy a Magyar Szó is – nem tartja be a törvényi előírást, miszerint a szerkesztéspolitikának „függetlennek kell lennie az alapítótól”[18], azaz az MNT-től és a VMSZ-től egyaránt. De a Hét Nap médiamunkásai Deák Ferenc híres mondásának is fittyet hánynak, miszerint: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”
A VRTV Napjaink című műsorában október 13-án Kartali maga is kijelentette: „Nem lesznek radikális újítások, megtartjuk a lap eddigi szellemét, és építjük tovább a tradíciót.”[19]
Mi is ez a „tradíció”? Nem más, mint a vajdasági magyar közösség félretájékoztatásának, a hiteles tájékoztatástól való törvénytelen megfosztásának gyáva folytatása – a VMSZ, a Fidesz és a SZHP politikai szolgálatában, elárulva a vajdasági magyar közösséget!

A vajdasági magyar sajtó jövője csak akkor képzelhető el, ha visszanyeri hitelességét, és leveti a pártszolgálat bilincseit.
Bozóki Antal
__________
[1] Kartali Róbert. https://hetnap.rs/adatlap/Kartali-Robert-adatlapja-35.html
[2] Tóth Lívia. https://www.vamadia.rs/profil/toth-livia
[3] László Edit. https://www.hetnap.rs/adatlap/Laszlo-Edit-adatlapja-22.html
[4] Kartali Róbert. Névjegy. https://www.facebook.com/kartali.robert/about
[5] Biografije Gradonačelnika, skupštinskih zastupnika i članova Gradskog veća [A polgármester, a képviselő-testület és a Városi Tanács tagjainak életrajza]. MARIJA KERN ŠOLJA. https://www.subotica.com/vesti/biografije-gradonacelnika-skupstinskih-zastupnika-i-clanova-gradskog-veca-id17814.html
[6] Kartali Róbert, az 1-es jegyzetben.
[7] Kartali Róbert: Hétről hétre Önökkel. Hét Nap, 2025. szeptember 25. 3.
[8] Dér Dianna: A hivatása egyben a szenvedélye is. Magyar Szó, 2025. október 11. 7.
[9] Székről kellett fellépni a vonatra Szabadkán (videóval).
https://szmsz.press/2025/10/13/szekrol-kellett-fellepni-a-vonatra-szabadkan-videoval/, 2025. október 13. 10:19
[10] „Nem ülnék fel arra a vonatra” – szakértők figyelmeztetnek a Szabadka–Újvidék vasútvonal biztonsági kockázataira. https://delhir.info/2025/10/09/nem-ulnek-fel-arra-a-vonatra-szakertok-figyelmeztetnek-a-szabadka-ujvidek-vasutvonal-biztonsagi-kockazataira/, 2025.október 9. 01:35
[11] Építőmérnök: A Szabadka-Belgrád gyorsvasút olyan, mint a Survivor.
https://szmsz.press/2025/09/14/epitomernok-a-szabadka-belgrad-gyorsvasut-olyan-mint-a-survivor/, 2025. szeptember 14. 6:38
[12] Kónya-Kovács Otília: A hazaérkezők és a maradást választók ünnepe. Hét Nap, 2025. október 8. 30-31.
[13] Napjaink - 2025.10.13. https://media.rtv.rs/hu/napjaink/103927, 51:48
[14] Lásd még a Fremond Árpád „szája ízének” megfelelően c. írásom.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17204, 2025. június 16.
[15] Az adófizetők az idén másfél millió euróval járultak hozzá a Magyar Szó megjelenéséhez. https://szmsz.press/2025/02/25/az-adofizetok-az-iden-masfel-millio-euroval-jarultak-hozza-a-magyar-szo-megjelenesehez/, 2025. február 25. 16:13
[16] Se magyarul beszélő alkalmazottja, se jól működő rendszere nincs a Trans-Jugnak Szabadkán? https://szmsz.press/2025/10/13/se-magyarul-beszelo-alkalmazottja-se-jol-mukodo-rendszere-nincs-a-trans-jugnak-szabadkan/, 2025. október 13. 11:03
[17] Apró József: Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak… Hét Nap, 2025. október 8. 3.
[18] ZAKON O JAVNOM INFORMISANJU I MEDIJIMA [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról]. "Sl. glasnik RS" [Az SZK Hivatalos Közlönye], 92/2023 és 51/2025 szám. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_javnom_informisanju_i_medijima.html
[19] Napjaink, a 13-as jegyzetben, 54:05

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése