Néhány gondolat „kispásztor” minden alapot nélkülöző dicsekvéséről
2025. október 21. 9:43
Most nem fogom „fikázni” a kínai-magyar-szerb összefogás XXI. századi legújabb (építészeti) „remekét”, arról a tények (a felújított újvidéki vasútállomás, ami miatt eddig 16 ember az életével fizetett, a szétesőben levő felül- és aluljárók, a kvázi rekonstruált vasútállomások sora, amelyekben semmi mást nem tettek csak kívül-belül újrafestették, hogy a „legújabb” szintetikus festékek egyben tartsák őket stb.) igencsak beszédesek, ezért inkább maradok a nyilatkozó által lefestett jelen és szebb jövő, valamint a történelmi tények kapcsolatánál.
„Ez a projektum teljes egészében találkozik az emberek elvárásával” mondá, mintha ez isteni kinyilatkozás lenne!
Csakhogy én még emlékszem a múlt század 70-es évei elejére, amikor a valamikori Orion-expresz leágazásán (ez is vasút volt) az este 10 órakor Zentán is megálló szerelvényen nemcsak Szabadkára, hanem másnap délelőtt már Triesztbe is megérkezhetett az utazni vágyó.
De menjünk el egy kicsit régebbre, mondjuk a XX. század elejére, az „átkos” monarchiába.
Nem tudom, hallott-e az olvasó (meg az illető) arról, hogy az akkori Délvidék vasúthálózata olyannyira fejlett és „sűrű volt” – Európában a legfejlettebb – hogy még a tanyasi emberek is azt használták, ha utazni szerettek volna az itt lévő települések bármelyikébe, Az ilyen közlekedés hatására jöttek létre a vasút melletti új települések, ha csak a környékemet vizsgálom, például a megszűnőben (pontosabban: kihalás előtt) levő Völgyes és Orom. Erre már akkor, de még most is állíthatom: teljes egészében találkozott – az itt élő egyszerű – emberek elvárásaival!
Kérdésem: a dicsekvésének tárgya mennyire felel meg mondjuk a Zenta és Szabadka, Horgos és Újvidék, Horgos és Gombos, Zenta és Gombos stb., között. na meg a teljes Bánság településein élő magyar polgárok elvárásainak? Úgy tűnik, az ő vágyaik nem lényegesek, a legfontosabb, hogy Szabadka politikával is foglalkozó nyárspolgárai elégedettek legyenek! Csak azért, nehogy megszóljanak, Szabadka és Újvidék között is vannak települések, azok lakosai pattanjanak kerékpárra, netán üljenek személygépkocsiba, mert akkor kifejezhetik elégedettségüket (ehhez illik a délvidéki / vajdasági magyar szólás: „Örömükben verhetik se..üket a földbe!”).
Félek, mi lemaradunk ebben a helyzetben. Hiába ígérget a (fene sem tudja ki által) „szeretett” elnökünk 2026-ra repülő autókat, amikor a világ legjelentősebb tudósai már a megoldás kapujában tolakodnak, igencsak rövid idő alatt megszülethetnek az antigravitációs burokban a fénynél is sebesebben száguldó közlekedési eszközök (ha valaki nem hiszi, leellenőrizheti a mesterséges intelligencia segítségével).
Úgy tűnik számunkra akkor jön el a Kánaán. Nagyhatalommá válunk, nekünk lesz legtöbb bontási hulladékunk, mert illene visszaadnunk a természetnek az általunk kisajátított és kizsákmányolt területeket!
Balla Laci
https://www.facebook.com/balla.laci.5
Kapcsolódó írás:
Pásztor az átadott vasútról: Ez a projektum teljes egészében találkozik az emberek elvárásával
https://szmsz.press/2025/10/21/pasztor-az-atadott-vasutrol-ez-a-projektum-teljes-egeszeben-talalkozik-az-emberek-elvarasaval/, 2025. október 21. 7:54
https://www.facebook.com/balla.laci.5
Kapcsolódó írás:
Pásztor az átadott vasútról: Ez a projektum teljes egészében találkozik az emberek elvárásával
https://szmsz.press/2025/10/21/pasztor-az-atadott-vasutrol-ez-a-projektum-teljes-egeszeben-talalkozik-az-emberek-elvarasaval/, 2025. október 21. 7:54

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése