2013. november 8., péntek

A délvidéki magyarokról is szó volt az Európai Parlament igazságügyi bizottságában

delvideki autonomia101A gyűlölet-bűncselekmények, a gyűlöletbeszéd, illetve a diszkrimináció elleni fellépést nevezte a kisebbségvédelem kulcskérdésének Nils Muiznieks,
az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa kedden Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) igazságügyi bizottsága (LIBE) által az alapvető jogok európai helyzetéről szervezett közmeghallgatáson.   
Muiznieks szerint ha a magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban felmerülő kérdéseket szélesebb összefüggésben szemlélik, akkor megállapítható, hogy más etnikai kisebbségek, a romák, de akár a leszbikusok és melegek vonatkozásában is a gyűlölet-bűncselekmények elleni határozott fellépést kell szorgalmaznia annak, aki ezeknek a kisebbségeknek oltalmat akar nyújtani.
A vitában Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő panaszolta fel, hogy ezúttal is, "mint mindig", szó volt az antiszemitizmusról, a romák elleni diszkriminációról, a szexuális kisebbségek jogfosztottságáról, "de most sem volt szó más jogfosztott csoportok, mint például az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről".    
Morvai szerint "Szerbiában rendszeresen vernek magyarokat, csak azért, mert magyarok". A jobbikos EP-képviselő felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az EP petíciós bizottsága levette napirendjéről a kettős állampolgársággal kapcsolatos panaszt. De ugyanígy megemlítette a Benes-dekrétumok ügyét, illetve Románia vonatkozásában a székely autonómia kérdését.    
"Hol kapnak ezek az emberek jogvédelmet, kihez fordulhatnak?" – tette fel a kérdést Morvai Krisztina.
Haraszthy Ágoston 2013. november 07. csütörtök, 17:23
http://www.delhir.com/cimlap/kiemelt-hirek/16343-a-delvideki-magyarokrol-is-szo-volt-az-europai-parlament-igazsaguegyi-bizottsagaban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése