1130 óbecsei kapott adóhivatali felszólítást
Lassan ugyan, de kezd összeállni a kép: milyen szándék húzódhatott meg
Óbecse község adóhatóságának a túlbuzgósága mögött? Miért rendelte el a
szerbiai Gazdasági és Pénzügyminisztérium éppen ebben a Tisza-menti városban és
a hozzá tartozó településeken az állami kinnlevőségek erőszakos behajtását?
Eleinte még – amíg nem leshettünk be az adóhivatali színfalak mögé – úgy
tűnhetett, hogy csupán egy olyan sebtében elrendelt, kisebb formátumú
szólóakcióról van szó, amit szeretnének „fű alatt, mindenféle parasztlázadástól
mentesen” lebonyolítani, mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a
szokványosnak mondott és rutinszerűnek álcázott pénzbehajtási hadművelet hátterében
sötét és alantas szándékok is meglapulnak. Ennek kiderítéséhez azonban
legelőszöris az úgynevezett indítékot, a motivációs forrást kellett felfedni.
Ez pedig azon nyomban előbukkant, amint górcső alá vettük: tulajdonképpen mijük is van az óbecseieknek, mi az, amivel
rendelkeznek, és mindezen értékekben mi lehet az, ami szúr(hat)ja valakiknek a
szemét.
A nyugdíjbiztosítási járulék fizetésével elmaradt, adóhivatal által
„megszólított” földművesek ésszerű magyarázat hiányában jobbára csak
találgattak és riogatták egymást. Az üresen tátongó államkassza kényszerű feltöltésének
követelményén túl beszéltek arról is, hogy talán máris egy újabb
beszolgáltatási hullám elé nézünk, amely során ismét elveszik a magyar
gazdáktól a magyar termőföldet. Vagy a tartozás fejében aprópénzért
elárverezik, és majd a tartományunkba irányított menekülteknek a kezére
játsszák. Esetleg felvásároltatják az arab országokból érkező újsütetű gazdálkodókkal,
akik pedig minden körülmények között meg tudják fizetni az értékes termőföldek
vételi árát.
Óbecse község határában összesen 40 320 hektár megművelhető föld van –
apró területekre szabdalva, a végsőkig fölparcellázva – 6002 személynek a
tulajdonában. (Ha arányosan elosztanák, még 7 hektár sem jutna fejenként!) A gazdák
között szép számban vannak olyanok, akik csupán fél vagy egy holddal rendelkeznek.
Viszont a jogszabályok rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, ők is ugyanúgy kötelesek
fizetni a különféle járulékokat, mint a több száz hektáros birtokkal rendelkezők.
A mini parcellások viszont a vérszegény jövedelmükből – ha egyéb bevételük
nincsen – képtelenek fizetni a 90 ezer dináros nyugdíjbiztosítást. Hiába is
macerálja őket az adóhivatal újabbnál újabb fölszólításokkal, hiába rémítgeti
őket végrehajtókkal. Sőt ők még azoknak a helybeli parasztoknak a szemében is
szálkát jelentenek, akik terjeszkedni szeretnének, és akik szíves-örömest fölvásárolnák
a kicsik termőföldjeit.
Boja András éveken át volt a községi
önkormányzat mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsosa, aztán pedig
megalakította Óbecsén a Gazdakört. Ő azt mondja, hogy ezeket az aprócska
termőterülettel rendelkezőket nem is lenne szabad gazdának/gazdálkodónak
nevezni, hanem csak földtulajdonosnak. (Logikusnak tűnő érvelés.) Az
adótartozások kapcsán pedig a következőket nyilatkozta:
–
Hozzánk eddig még nem jöttek segítséget kérni az emberek, úgy látszik, mindenki
próbál egyedül megbirkózni a kirótt adóterhekkel. Ugyanakkor azt sem
hallgathatom el, hogy a mi gazdakörünk egyáltalán nem váltotta be a hozzá
fűzött reményeket. Egységesen kialakított állásfoglalásuk ezért nincs is ebben
az ügyben. Annyit viszont tudok, hogy a panasz nem új keletű, a péterrévei
gazdák számára már ismerős a községi adóhatóság túlbuzgósága. Ugyanis már
2011-ben is próbálkoztak ilyen erőszakos tartozásbehajtással, csak akkor még
szolidabban, visszafogottabban csinálták. Emlékszem pontosan, 35 olyan személy
jelentkezett nálunk az önkormányzatban, akit kényszerű adóbehajtással
fenyegettek… Lehet az embereket ilyesmivel ijesztgetni, de nem a végtelenségig,
előbb-utóbb valamilyen formában rendezni kell a földművesek nyugdíjbiztosítását.
Meg kell határozni pontosan, hogy ki köteles fizetni és ki nem. Ugyanúgy az
egyes kategóriákat, besorolásokat is, mert az valóban nincs rendjén, hogy a 3
hold földdel rendelkezőtől is ugyanannyi járulékot követelnek, mint a 300
hektáros gazdától. És persze a
nyugdíjbiztosítási alap háza táján is elkelne egy kis rendcsinálás. Az én
adataim szerint Szerbiában 600 ezernél is több bejegyzett földműves-gazdaság
van, viszont a nyugdíjjárulék fizetését csak 41 ezer embertől követelik meg. A
többieket nem is próbálják bevonni. Ez pedig óriási igazságtalanság. Első
lépésként azonban magán a törvényen szükséges okvetlenül változtatni, hogy
átlátható és betart(at)ható legyen, vagyis be kell vinni az egész ügyet a
parlamentbe. Fremond Árpád VMSZ-es képviselő ezt most megtette, és hiszem, hogy
lesz folytatása is. Ő föltette a kérdést, hogy vajon csak a vajdasági
földműveseket fenyegetik kényszerű foglalással az adótartozások miatt, vagy a
fővárostól délre esőket is. Erre a
várjuk most a választ…
És amíg mi lessük-várjuk a feleletet (azt a feleletet, amit magunktól is,
kérdezés nélkül is tudunk), addig az érintettek ugyanúgy mérgelődnek és
idegeskednek, mint idáig. Addig a másfél milliós tartozással terhelt Zórád
Zoltánék folyton kilincselnek, futkosnak egyik termelőtől, egyik hivataltól a
másikig. Szervezkednek, összefogást sürgetnek, kitartásra buzdítják a
sorstársaikat. Addig az egészségügyi biztosítás nélkül élő Berkes Károlyt
annyira megviseli az eset, hogy ha csak szóba kerül a téma, férfiember létére majdnem
elsírja magát. Addig a városi adóhivatal igazgatónője úgy hazudik bele a
tévékamerába, hogy a még szeme sem rebben. Nem szégyelli kijelenteni, hogy az adótartozások
ügyében még egyetlen panaszos sem járt náluk a hivatalban. Persze… 1130
érintett közül egy sem…
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése