2018. augusztus 24., péntek

Sorozatos betörések Csantavéren


Pár évvel ezelőtt a nyilvánosság előtt – talán éppen az utolsó, még igazinak mondható falugyűlésen – elhangzott egy olyan kijelentés, hogy egyetlen hónap leforgása alatt 27 betörés/lopás történt a faluban. Valamennyi eset közös jellemzője: bottal üthették az elkövetők nyomát, nem jelentkeztek szemtanúk, az eltulajdonított értékek pedig soha sem kerültek vissza a tulajdonosukhoz.
Amikor már kezdett elviselhetetlenné válni helyzet, a falu akkori vezetősége a városi rendőrséghez fordult segítségért. Megbeszélést tartottak az illetékesekkel, akik akkor azzal takaróztak, hogy nekik fogalmuk sem volt mindarról, ami Csantavéren (az éj leple alatt) zajlott, a felvázolt bűncselekményekről csak a helyszínen értesültek, akkor hallottak róluk először, merthogy a helyi rendőrállomásról hozzájuk nem is jutottak el a felvett jegyzőkönyvek. Egyszerűen csak Komámasszony, hol az olló?-féle játékot játszottak-e a károsultakkal, vagy („becsületszavamra” mondom, hogy) valóban így történt, azt ma már három javasasszony sem tudná megfejteni.
„A VMSZ jogsegélyszolgálatának jogi képviselője a tervek szerint kivizsgálja, hogy miért nem javul a közbiztonság a településen. A jogász a rendőrséggel és az ügyészséggel is felveszi a kapcsolatot. Szeretnénk belelátni ezekbe a dolgokba, hogy valójában az állami hivatalok rendesen végzik-e a munkájukat. A jogász kolléga utána fog járni ezeknek a panaszoknak, megnézi, hogy a rendőrség elvégezte-e a munkát, kiment-e a helyszínre, elvégezte-e a helyszínelést, készült-e jegyzőkönyv, a jegyzőkönyvek alapján összeállított feljelentések elmentek-e az ügyészségre, az ügyészség utána eljárt-e az ügyekkel kapcsolatban” – ezt 2012 februárjában nyilatkozta a sajtónak a VMSZ szabadkai vezetője, Maglai Jenő.
Kovács Attila fiatal okleveles jogász pedig még meg is toldotta a politikus mondókáját: „A jogsegélyszolgálat elsősorban büntetőügyekkel fog foglalkozni, elsősorban a kis értékű lopásokra és a minősített lopásokra lesz kihegyezve.”
Hogy aztán a kis magyar hegyezőjükkel mit hegyeztek ki, mit sem, hogy a beharangozott buzgó hegyezésnek mi lett a vége – szimpla ráfaragás-e vagy sem –, arról a falubeliek legfeljebb csak annyit tudtak meg, amennyi a Hét Nap egyik következő évi (januári) számában megjelent:
„– A május közepéig tartó megbízatásunk alatt feladatunk volt, hogy az ügyészséggel és a rendőrséggel is együttműködjünk. A rendőrségnek kérdéseket tettünk fel az esetekkel kapcsolatban, a nyomozás szakasza után érdeklődtünk. Legalább 30 levelet küldtünk el nekik, s mindig azt a választ kaptuk, hogy nagy erőkkel dolgoznak az ügyeken, de ennél jobb visszajelzést nemigen kaptunk. Voltak olyan esetek, amikor a lopások meghaladták a 2000 eurónyi értéket is, de akkor sem történt semmilyen kedvező fordulat, sikeres leleplezés nem történt. Véleményem szerint a tolvajok most majd többször fognak lopni járni, csak ezúttal kevesebbet lopnak majd — véli Kovács Attila, a jogsegélyszolgálat jogásza.”
Az ifjú szabadkai jogász rossz vátesznek bizonyult, nem volt ördöge. A faluban ugyanolyan iramban loptak továbbra is, mint korábban. A Vajdasági Magyar Szövetség hatlövetű, ámde csak kéthónapos villámakciója cseppet sem szegte kedvét a tolvajoknak és egy légypiszoknyit sem javított az elkeserítő, gyalázatos észak-bácskai bűnözési statisztikán.
A magyaros rendcsinálás alighanem csak a haszontalan zabhegyezés meg az üres szalmacséplés szintjén maradt, mert bizony a csantavéri baj is megmaradt. Beletört a kisbicska.
Azóta már a homlokunkon sok víz lefolyt, Maglai Jenő és a VMSZ útjai különváltak, Kovács Attila nevét elfelejtette a sajtó, a faluban pedig ismét eluralkodott a vandalizmus. A mostanában zajló bűnesetek is a már jól bevált forgatókönyv szerint zajlanak, és bár az akkori 27-es havi rekordot egyelőre még nem sikerült megdönteni, hétről hétre szaporodik a betörések, a rablások száma és újabbnál újabb rémtörténeteket hallhatunk. Bezúzott ablaküvegek, bejárati ajtók kettévágott szúnyoghálói, kiskapuk kifeszített zárai, kiürített hűtőládák, elkábított, megmérgezett házőrzőkutyák jelzik a vandál garázdálkodók nyomait. Az éjszakai besurranó tolvajok, rablók az esetek döntő többségében pénzt, ékszert, értékesebb mobiltelefont zsákmányolnak.
Persze csak ott dívik a gátlástalan garázdálkodás, ahol azt a nemtörődömség, a meghunyászkodás, a rettegés és a tehetetlenség miatt megengedik, ahol elnézik, ahol megtűrik. A hallgatás most még erősebb a félelemnél. De nem lesz mindig így. Egyre hangosabb az elégedetlenség, emelkedik a feszültség.
A falu mostani vezetőségét nem érdekli a polgárok panaszkodása, nem nyugtalanítja a megromlott közbiztonság, úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem mernek falugyűlést tartani, nincs bátorságuk kiállni a magára hagyott, jogosan méltatlankodó lakosság elé – márpedig meghányni-vetni való téma adódna egy szekérderékkal.
Megvárják, hogy Martonost csináljanak, hogy Martonost csináljunk a saját falunkból?
Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése