2018. augusztus 26., vasárnap

Bolond lyukból…:

„Nagyon jó ötlet a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása”

Számos haladó politikus elmondhatná magáról, hogy felébredt benne a régi radikális énje.


Ez természetesen Maja Gojkovićra, a szerb parlament elnökére is vonatkozik, aki a kilencvenes években az egyik legvéresszájúbb radikálisnak, és ennélfogva Šešelj nagy kedvencének számított. A párt egyik alelnöke volt.
Többen azt hitték, hogy ő (nem pedig Nikolić vagy Vučić) lehet Šešelj méltó utóda. Aztán ebből semmi sem lett. A radikálisok után Gojković még négy pártban, illetve politikai tömörülésben fordult meg. Most – csakúgy mint a főnöke és a haladó párttársai – visszatért a gyökerekhez.
A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása szerinte is kiváló ötlet. A beta.rs portál információja szerint Gojković máris bejelentette,
előzetes egyeztetések után a parlament dönt majd arról, hogy a sorkatonai szolgálat három vagy hat hónapig tart-e.
Mint mondta, most a 21. században fokozódott a terrorveszély, amelyre a lakosság nem készült fel. Ez is indokolttá teszi a sorkatonai szolgálat bevezetését, utalt rá.
(Sokan úgy vélik, a lakosságot leginkább a haladók és a csatlósaik “terrorizálják”.)
Gojković militarizmusát az “ideális férfival” kapcsolatos korábbi nyilatkozata is megmagyarázza.
“Számomra a tökéletes férfi szerb: bölcs, mint Szent Száva, kifinomult, mint Stefan Lazarević despota, áldozatkész, mint Miloš Obilić, bátor, mint Gavrilović kapitány. Olyan szerb, aki – ha kell, az egész világ ellen küzdve – kiáll a szerbségéért. Ami a külsejét illeti, szerb önkéntes harci egyenruhát visel, kétfejű sast ábrázoló címerrel és a szerb nemesség örök tüzében ragyogó négy C betűvel” – mondta a parlament elnöke.
Ami viszont ennél jobban érdekli a délvidéki magyarokat: meddig lapít még a VMSZ? Mikor szándékozik állast foglalni a koalíciós partner “háborús játékokra” emlékeztető viselkedésével kapcsolatban? Vajon az “érdekvédőink” szerint normális, hogy a délvidéki magyar fiataloknak is be kell majd vonulniuk a szerb hadseregbe?
A VMSZ nem tart attól, hogy ez is felgyorsítja a magyarjaink elvándorlását?
Vagy mindegy neki?

 
http://delhir.info/2018/08/26/bolond-lyukbol-nagyon-jo-otlet-kotelezo-sorkatonai-szolgalat-visszaallitasa/ 2018. augusztus 26.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése