2012. március 29., csütörtök

Március 28.

A dokumentumszabadságvilágnapja (Dan slobode dokumenata / Document Freedom Day)

A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODF Alliance) 2006. márciusában jött létre az Egyesült Államokban, azzal a céllal, hogy képzés, információ-átadás útján, szakmai tudásbázis biztosításával segítse a közszolgálatban tevékenykedőket és törvényalkotókat az ISO által nyílt szabványként bejegyzett OpenDocument Format (ODF) alkalmazásában.
A nemzetközi szövetség alapító tagjai közül több szervezet - a Közép Európai Egyetem, az IBM, a Sun Microsystems és a Szabad Szoftver Intézet - az ODFA Magyarország megalakulásában is részt vett. Az esemény egybeesik a közel hatvan ország több mint kétszáz szervezete által ünnepelt Dokumentumszabadság és Nyílt szabványok napjával.
Az ISO/IEC DS 26300 szám alatt bejegyzett ODF világszabvány és nyílt platform, amelyet az informatikai ipar legnagyobb szereplői támogatnak. Ez a szabvány lehetővé teszi, hogy az elektronikus iratok a technológia fejlődésével és változásával a jövőben is teljes mértékben elérhetők, szerkeszthetők és menthetők legyenek. A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozatának célja, hogy elősegítse az ODF hazai elterjedését. A szervezet olyan kompetenciaközpontként kíván működni, amely a közigazgatás mellett a civilszférának és a szakmának is képes segítséget nyújtani.
A dokumentumszabadság azt jelenti, hogy mindenki szabadon hozhat létre, küldhet, menthet el elektronikus dokumentumokat anélkül, hogy egy adott cég saját tulajdonú szoftverjét kellene használnia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése