2013. január 12., szombat

Serwer lehetségesnek tartja a fegyveres konfliktust Koszovóban



Nem tartja kizártnak a fegyveres összetűzések újbóli kirobbanását Koszovóban Daniel Serwer, az amerikai John Hopkins Egyetem tanára, elismert Balkán-szakértő annak a dokumentumnak az alapján, amelyet a minap egyeztetett a szerb elnök és a szerb kormány.
„E szerbiai kezdeményezés után nem kizárt a fegyveres összetűzés lehetősége sem, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy támogatom a fegyveres összetűzéseket. Koszovónak Szerbia törekvései miatt külön figyelmet kell szentelnie egész területe szuverenitásának a biztonságát érintő lehetséges fenyegetések miatt”, nyilatkozta Serwer a török Anadolia hírügynökségnek nyilatkozva.
Véleménye szerint az EU nem fogja „világos, egyértelmű módon sem elvetni, sem támogatni” Szerbia Koszovó-platformját, hanem az „új kezdeményezést ignorálva” megpróbálja folytatni a Szerbiával megkezdett eurointegrációs folyamatot.
A szakértő ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a Balkánon befejeződött a határok rajzolgatása és a területekkel való „adásvétel”.
Serwer véleménye szerint Szerbia, mindamellett, hogy soha nyíltan el nem ismerte Koszovó államiságát, voltaképpen elismerte Koszovót abban a pillanatban, amikor úgy döntött, tárgyalóasztalhoz ül a pristinai politikusokkal. (Beta)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/17824/Serwer-lehetsegesnek-tartja-a-fegyveres-konfliktust-Koszovoban.html, 2013. január 11. [16:05]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése