2013. szeptember 24., kedd

Nem csak anyagi gondok vannak az ÚTV-nél? Valóban közszolgálati téve akarnak lenni?



Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy az ÚTV-nél nem csak anyagi gondok vannak, hanem szeretnék betölteni a közszolgálati tévé szerepét. Hogy hogyan juthatott eszükbe ez az eretnek gondolat, azt nem tudni, de az erre figyelmeztető jelek megjelentek! Ugyanis, az történt, hogy az egyik ismerősöm figyelmeztetett az ÚTV Napjaink c. műsor 2013.szeptember 2. adására. Bevallom nem láttam, és csak némi utánajárással sikerült megtalálnom a Vajdasági RTV youtube csatornáján (pozitív fejlődés!). 
A műsor vendége Pásztor István a Vegyes Magyar Szerb (VMSZ) párt elnöke, és a VAT Képviselőház elnöke volt. Arról faggatták mi a véleménye az új „szakértőkkel” kikozmetikázott szerb kormányról, mit gondol ez milyen következményekkel járhat a VAT és a Szerbiai Köztársaság további egymás közötti kapcsolatára, milyen lesz pártjának szerepe a szerbiai szkupstinában, melyek a párt tervei a közeljövőben stb. 
A beszélgetés a megszokott forgatókönyv szerint ment. Előre várható kérdések, előre borítékolható válaszokkal. És akkor, egy pillanatban megtörtént a parányi csoda! A műsorvezető megkérdezte, bocsánat, meg merte kérdezni elnök úrtól, milyen eredményt tudnak felmutatni a szkupstinában ülő képviselői(k). A kérdés láthatóan megzavarta elnök urat, hiszen a választ tíz másodperces ŐŐÖÖMMM előzte meg, mire kimondta, hogy a kis értékű lopások ügyében a 15000 dináros értékhatárt sikerült javaslatukra levinni 5000 dinárra, ami ahogyan azt mindannyian tudjuk, kimondottan nagy horderejű nemzeti ügy ( Itt talán nem árt elmondani, hogy a VMDK és más magyar, illetve nem magyar pártok is hozzájárultak a téma napirendre kerüléséhez, napirenden való tartásához, és végül a törvény módosításához).
Meg hát ott van az a Deklaráció (Nyilatkozat) amivel a szerb parlament elítélte a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett gonosztetteket (sic!). Itt, alanyunk érzékelte, hogy baj lesz, és belefogott a magyarázkodásba. Nem azért hozták meg a Deklarációt mert ezzel Szerbia EU útját szeretnék gyorsítani, ahogyan azt egyesek állítják, hanem azért mert ők nagyszerű legények, toleránsak, szeretik a magyarokat, és köti őket a háttér alku amit velünk kötöttek. Mert mi „konstruktív ellenzék” vagyunk. Uhum. Szem rebbenés nélkül csúsztatott. Igaz, egy picit elvörösödött, de azt nem tudni mitől. A stúdió melegétől, a kellemetlen kérdéstől, vagy tényleg elszégyellte magát az éterben elhangzott mondatok miatt. Csak ne volnának azok a fránya tények meg az internet!Mert a tények makacs dolgok! Az interneten meg bárki megnézhette a szerbiai szkupstina honlapján a javasolt jogi aktusok között a Deklarációhoz társított magyarázatot,amiben tényleg az állt, hogy Szerbia azért fogadja el a Deklarációt mert szeretné gyorsítani az EU integrációs útját. Természetesen, ezt a délvidéki VMSZNT-és  média nem közölte.

Már kezdtem aggódni az elnök úrért, amikor a műsorvezető látszólag nyugodtabb vizekre evezett. Hogyan készülnek a 2014-es magyarországi parlamenti választásokra és a soron következő MNT választásokra? Elnök úr be is számolt róla, ám ekkor a furfangos és csalfa műsorvezető, igazi újságírói kérdést (mert) felvetni! Mit szól ahhoz, hogy Csonka Áron pártelnök megkérdőjelezi a házalásos regisztrációt és félti a választások tisztaságát? Mi történt? Jól hallottam?
Szinte szabad szemmel lehetett látni a vérnyomás emelkedését elnök úr arcán ( amúgy, jól áll neki a vörös szín, azt azért meg kell hagyni!). Szegény ember! Így csőbe húzni! Varjú Mártás alákérdezős interjúra jött be a stúdióba és most ilyet kérdeznek tőle?!
Húsz másodperc ŐŐŐÖÖÖÖŰŰŰŰMMMM után, jött a frappáns válasz: Csonka Áron elnök úr azt gondol amit akar. Három évvel ezelőtt nem indultak a választásokon, ezért gusztustalan a dolgokhoz való hozzászólása és azok kommentálása.

Le a kalappal elnök úr! Érvelésével igazán kivágta magát! Érveivel a földbe döngölte politikai ellenfelét. Most már mindenkinek kristály tiszta mit is akart mondani. A Magyar Szó név alatt futó napilapjukban egész oldalas hirdetéstől  meg bizonyára káprázik a szemünk! Nem házalnak, nem íratják fel törvényellenes módon honfitársainkat a magyarországi és a nemzeti tanácsi választásokhoz szükséges választási névjegyzékre. Nem fogják helyettük bevinni a nyomtatványokat a külképviseletekre, illetve önkormányzatokba. Nem az a céljuk, hogy illegális adatbázisra tegyenek szert, ahogyan azt három évvel ezelőtt tették, és nem is akarnak kereskedni vele. Nem azt hajtják végre amit már a magyarországi baloldal előre megjósolt, és előre borítékolta a választási csalásokat a külhoni magyar szavazatokkal. Áááááá, NEM!

Közben a műsornak vége lett. Hogy kapott-e fizetést (vagy valami mást) a műsorvezető, azt nem tudom, nem tudhatom. De, az hogy az utóbbi időben az ÚTV háza táján valami fura dolgok történnek, az már ezek után biztos. A műsorok minősége javul, korszerűsítenek, kérdeznek. 

Valóban csak a pénzhiány a magyar média legnagyobb baja? Valóban közszolgálatiak lesznek?

2013. szeptember 24. [13:56]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése