Keserves karácsony

Nézek egy kimerevített képet. Egy öregember áll – botjára támaszkodva – az ünnepi forgatagban. Szebb időket is megélt bundában, színehagyott nyári miciben, egy másik láb által kitaposott, szakadt félcipőben. Áll, álldogál riadt tekintettel, kiszolgáltatottan, elveszetten – a kötelező karácsonyi kavalkád kellős közepén. Figyelem körülötte a tömeget: az „idegen bolygóról pottyant” Öreget a zsibongók hada ügyesen kikerüli vagy pedig átszellemült arccal átnéz rajta. Akárha ott sem lenne, nem tűnik föl senkinek. Teremtett lélek nem vesz róla tudomást, küldött ördögnek sem szúr szemet. A makacs vénember, bár az arcára van írva, hogy cefetül érzi magát, nem oldalog, nem somfordál el, kitart. Zavarodottan, „bocsánat, hogy élek”-féle tekintettel pillant jobbra-balra, és csak vár.

A harsány karácsonyi zsibvásár, a felcicomázott vircsaft, a mesteri módon előadott ünnepi műmosoly őt nem érdekli. Azért álldogál ott, hogy valaki észrevegye. Valaki őt is rég nem látott, elfelejtett ismerősként üdvözölje. Egy emberi szóra vár. Arra éhes. Ennél többre gondolni sem mer. Hogy esetleg valaki mellé lépjen, karonfogja és a legközelebbi padig elvezesse… Ott leültesse… Megitassa, megetesse. Pedig valóban éhes. És nemcsak a jó szóra. A tavaszelőt is meghazudtoló december végi langyos szél hol paprikás, hol meg fűszeres forralt bor illatát hozza az orra elé. De hiába. Egyetlen árva garas sincs a zsebében. És sehol egy irgalmas szamaritánus. Nincs egy árva lélek sem, aki csak egy pohár meleg teát a kezébe adjon. (Márpedig igencsak tarka a nyüzsgő ünneplő sereg. Akad köztük számos olyan ember, aki általában nem száz dinárral a zsebében kószál… Van igazgató, vállalkozó, politikus, tanár, kereskedő.)

Közben telnek a fél órák, múlnak az órák. De ő csak vár. Egyre reménytelenebbül. Már nem tekintget ide-oda, csak néz üveges szemmel maga elé. Aztán lassan lehajtja a fejét. Nem kell, hogy mindenki lássa a könnyeit.

Dehogy látják! A bámészkodók, a vásárolgatók, az eszegetők-iszogatók el vannak foglalva magukkal meg egymással. A fényes botján támaszkodó, lehorgasztott fejű öregember nem tűnik föl senkinek, nem bántja a szemét senkinek. Az égvilágon senkinek. Nem ér ő már egy megveszekedett ötvenest sem senkinek. Annyit sem, amennyibe kerül a műanyag poharas forró lötty, a tea meg a bor.

Neki nem volt karácsonya. Semmilyen se. És ez nem újdonság. A sok év alatt volt ideje megszokni. Hiába volt az ünnep, őt nem hívta senki sem böjti ebédre, sem szentesti lakomára. Ha igazat adunk a mi Csernus doktorunknak, aki szerint a karácsony az a három nap, amikor az emberek azt hazudják, hogy szeretik egymást, akkor neki már nem is hazudnak. Nincs, ki hazudjon. Pedig valaha négy lánya volt. Egy már a temetőben nyugszik, egy Boszniában él, egy a városba költözött, egy meg itt lakik a faluban. De mind magára hagyta. Vagy megtagadta. Mert annak idején (mondják) kutyakomisz volt az Öreg! Ha berúgott, széjjelkergette meg ütötte-verte őket. Hogy lehetne azt elfelejteni? Meg legfőképpen megbocsájtani? Szenvedjen csak most ő is, bűnhődjön most ő is!

Szegény balgák mázsányi súlyként több évtizedes sérelmeket hordoznak/cipelnek, ápolgatják/dédelgetik a megavasodott, idejétmúlt megbántottságukat, haragjukat. Mindazt, amit már réges-régen el kellett volna felejteni. Mert, ami elmúlt, amiatt már hasztalan keseregni, értelmetlen siratgatni. Az öregember már az út végén jár, nem árt már senkinek, már senkit nem bánt. Őt bántja most a világ.

Sátorbontáskor ő is szedi a maga sátorfáját. Nincs már kire, nincs már mire várnia. A több órás ácsorgástól kimerülve, rogyadozó léptekkel elindul hazafelé. Ahogy elcsöttögött, úgy majd haza is botorkál. Csak időközben valami más lett. Kint is, belül is bealkonyult. Korgó gyomorral, orrában a fűszeres forralt bor illatával, lassan maga mögött hagyja a tamburaszót.

(A harsány karácsonyi tömegbe „hívatlanul” betántorgó, éhes öregemberről Laár András jut eszembe, aki úgy tartja, hogy a szemlélődő lét magasabb rendű, mint a megtapasztaló lét. Mert a szemlélődő lét a jót is, a rosszat is szemléli, a megtapasztaló lét viszont csak a jót akarja megtapasztalni. A karácsonyi ünneplésből önhibáján kívül kiszorult/kirekesztett öregember látott is, tapasztalt is. Gyengécske szemével is tökéletesen látta azokat, akik nem akarták meglátni őt. Látta a tucatemberek mesterségesen megrendezett álkarácsonyát. Azokét, akik csak kértek. De adni féltek.)

A napokban Szabadkán is ünnepeltek. Megünnepelték a nagy üres semmit. A nemrég debütált magyar polgármesterünk belépője sikeres volt: alig egy fertály nap alatt a fenekére vertek majd 20 ezer eurónak. Ennyibe került a hagyományos főtéri szilveszterezés. A húszezerből egyetlen euró sem jutott az Öregnek és hozzá hasonlóknak. Pedig éppen egy euróba került egy adag meleg étel.

Szabó Angéla