2019. november 18., hétfő

Pásztor István:

Az ellenzék bojkottal próbálja meg leplezni a választók elvesztését

Pásztor István: Az ellenzék bojkottal próbálja meg leplezni a választók elvesztését

Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke kijelentette, hogy az ellenzék egy része azért bojkottálja a választásokat, mert így próbálja elrejteni a politikai tehetetlenségét – írja az RTV honlapja.
Pásztor a Večernje Novostinak nyilatkozott:
„A tehetetlenségüket és a választóik elvesztését próbálják meg ezzel palástolni, valamint ismerős mondatokat ismételgetnek a demokrácia, meg a sajtószabadság hiányáról. Ezt már sokszor láthattuk, nem csak nálunk“ – mondta Pásztor, aki hozzátette, hogy elégedett azzal, hogy nem voltak előrehozott választások, ami szerinte a szerbiai társadalom stabilitását mutatja.
„A VMSZ önállóan indul a választáson, majd utána szeretnénk ismét koalalícióra lépni és azt folytatni, amit az elmúlt négy évben csináltunk. A mi részünkről az együttműködés pozitívnak bizonyult és az eredmények amivel a választók elé állhatunk igencsak meggyőzőek“ – mondta a VMSZ elnöke, aki arról is beszélt, hogy a Szerb Haladó Párttal megkötött koalícióban sokszor voltak eltérő vélemények, de mindig sikerült kompromisszumos megoldást találniuk.
„Leginkább helyi szinten voltak véleménykülönbségek, ami viszont a nagyobb horderejű dolgokat illeti, egyetlen pillanatban sem voltak nézeteltérések“ – zárta nyilatkozatát Pásztor István.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése