2023. szeptember 7., csütörtök

Jövő héten új javaslatot küldhet a kormány Brüsszelnek az Erasmus-ügy rendezése érdekében

A Szabad Európa honlapja

2023. szeptember 7. 

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

November végéig ütnék nyélbe az alkut a modellváltó egyetemekről
Az újraindítás jegyében ült tárgyalóasztalhoz szerdán Brüsszelben Navracsics Tibor és Bóka János az Európai Bizottság három tagjával, az uniós pénzekért felelős miniszter szerint osztva azt a közös célt, hogy november végéig lezárják a vitát az Erasmus-ösztöndíjakat fenyegető modellváltó intézmények ügyében.

Miért kell ezermilliárdokat költeni a hadseregre? Nem véd meg minket a NATO?
A Zrínyi haderőfejlesztési programban 3500-3600 milliárd forint elköltéséről van szó. Vannak, akik úgy vélik, hogy minden erre költött fillér kidobott pénz, Orbán Viktor szerint viszont az ukrajnai háború egyik tanulsága, hogy nemcsak az a kérdés, mennyi fegyvered van, de az is, hogy mennyit tudsz a saját területeden gyártani. A Sztoriban vendége Báthory Róbert volt, aki szakembereket kérdezett a magyar haderőfejlesztés irányáról, átláthatóságáról, szükségességéről.

Daniel Freund: Orbánék csak kozmetikáznak
Az Európai Uniónak a pénzcsap megnyitása helyett további források kifizetését kellene befagyasztania, mert az Orbán-kormány eddigi erőfeszítései pusztán kozmetikázással értek fel – vélekedett a Szabad Európának adott interjújában Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, a magyar kormánypolitika egyik fő kritikusa.

Kaliforniában fogták el a magyar számlagyáras férfit, akinek az ügyében ferencvárosi parkolási botránycég is érintett
Nemzetközi együttműködéssel, Los Angelesben fogták el egy számlagyáras büntetőügy vádlottját. A ferencvárosi parkolást korábban bonyolító cég is érintettje a büntetőügynek, amelynek tárgyalása jelenleg is zajlik a tatabányai bíróságon. A nyomozást követően a parkolási cég tulajdonosánál az adóhatóság rutinellenőrzést is végzett.

Elhalasztotta a döntést a bíróság a siófok-töreki állatmenhely ügyében
A várakozásokkal ellentétben nem született szerdán ítélet a Pécsi Törvényszéken, ahol a Dharma állatmenhely jogszerűtlenségre hivatkozva megtámadta a budapesti Symbolban és a siófoki Plázsban korábban érdekeltséggel rendelkező Barna György elővásárlási jogát jóváhagyó földhivatali döntést. Az ügyben büntetőeljárás is indult magánokirat-hamisítás gyanújával a vállalkozóval szemben, aki a gyanú szerint nem él életvitelszerűen Siófokon, miközben ez alapján kapta meg az elővásárlási jogot az állatmenhely által használt földre.

Németh Szilárd rendelhette el az Orbán-idézetek kirakását a miniszterelnök megkérdezése nélkül
Németh Szilárd korábban maga is felháborodott, hogy Orbán Viktor-idézetek kerültek a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falaira, pedig az önkormányzat szerint éppen az ő utasítására történt.
 
Amit még tudni érdemes
Lázár a MÁV két vezérigazgató-helyettesét tette felelőssé a fővonali balhé miatt, a tárcája pedig beleszállt Vitézybe (HVG)
Két régi MÁV-vezetőben találta meg az építési és közlekedési miniszter a közelmúlt közlekedéspolitikai botránya, a Budapest–Győr–Hegyeshalom 1-es fővonalon bevezetett kényszerű sebességkorlátozás felelőseit. 

Tankerületi utasítás tiltja meg az iskolai csoportbontást, így nemcsak a tanórák száma csökken, de kevesebb pedagógus is kell (Népszava)
Tankerületi utasításra nem lehetséges az iskolákban csoportbontás keretében 14 fő alatti csoportokat létrehozni, ami több intézményben megnehezíti, sőt akár el is lehetetlenítheti például az idegennyelv-oktatást. A PDSZ szerint „szándékos félreértelmezés” állhat a korlátozások hátterében.

Listaáron több mint egymilliárd forintba került a „Háborúpártiak”-kampány, de nem látszik, mi volt a fedezete (24.hu)
A reklámköltéseket monitorozó Kantar Media adatai szerint 1,066 milliárd forintból valósította meg az ellenzéki politikusokat háborúpártinak beállító kampányát a Civil Összefogás Fórum cége a nyáron.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése